Legkeresettebb alkotók
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Gábor Jenő keresett alkotó
    Gábor Jenő
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László

Rippl-Rónai József Tanulmányok

  1. Rippl-Rónai József - Piacsek bácsi és a család (szőlőben)
    1. bírálat: kiállítási cédula: Galerie Commerter Hamburg No. 353,
      Reprodukálva:
      Szabadi Judit: Rippl-Rónai, Corvina Kiadó, 1978, 53. kép

  2. Rippl-Rónai József - Piknik a Róma-villa kertjében (A műterem előtt heverésző alakok)
    1. Rippl-Rónai életműve a legszorosabb kapocs a magyar piktúra és Európa festészete között. Csaknem másfél évtizedes franciaországi tartózkodása alatt közös kiállításokon vett rész, sőt baráti kapcsolatot ápolt a Nabis festőcsoport kiemelkedő tagjaival, műveiről elismerően nyilatkozott többek mellett Bonnard, Vuillard, Vallotton és Maillol. Festményei és rajzai ma is megbecsült darabjai a világ legjelentősebb múzeumainak a párizsi Musée d?Orsay-tól a new yorki Brooklyn Múzeumig. Hatása a magyar művészet történetében szinte túlbecsülhetetlen: bár nem teremtett maga körül iskolát, kiemelkedő követői sem akadtak, példája, műveinek modernsége a századfordulón eszmélő művészgeneráció számára reveláló erejű volt. Egy-egy hazaküldött, s a Műcsarnok konzervatív közegében kiállított festménye valóságos forradalommal ért fel: Párizs modern szellemét közvetítette a müncheni akadémia konzervatív felfogása ellenében. De talán ennél is jelentősebb érdeme volt, hogy a magyar közönség az ő művein keresztül ismerte meg és fogadta el - ha lassan és némileg kétkedve is ? a művészet új irányzatait, tanulta meg a festői látás eddig nem ismert és elutasított modern tendenciáit. Fülep Lajos 1910-ben írt tanulmányában a következő szavakkal méltatta Rippl-Rónai ?történeti? szerepét: ?Bizony mondom, nincs senki az egész országban, aki annyit tett volna a művészetért, mint ő, még a többi valamennyi együttvéve sem. Ma már nincs egyedül, és lehet, hogy az új generáció meg fogja haladni, de ha ez megtörténik, részben az is az ő érdeme lesz.? Fülep szavai, 1910-ben, már a sikeres, elismert művész jelentőségét hangsúlyozzák. Ripplt azonban - Franciaországból való hazatérése után ? inkább fanyalgó hangok, a meg nem értés közönye fogadta. 1900 decemberében megnyíló, első nagyszabású budapesti kiállítása sem erkölcsi, sem anyagi értelemben nem hozta meg a remélt sikert. Rövid külföldi kitérők után mégis a maradás mellett döntött, s 1902 márciusában házat vásárolt Kaposvárott. Az elkövetkezendő években e Fő utcai parasztház vált képeinek elsődleges témájává, lakóival, vendégeivel: szüleivel, testvéreivel, távolabbi rokonaival és természetesen leendő feleségével, Lazarinnal. Témaválasztását indokoló korabeli sorait akár most vizsgált képünk esetére is vonatkoztathatjuk: ?Nagyon nagy kedvvel festem a szobáimat, az én szeretett alakjaimat: Piátsek bácsi, Lazarine, mama stb. ? régi modelljeimmel. Az ilyen dolgok azért jók, mert igazak, és szeretem, hogy körülvesznek és megosztják velem a rám kimért sorsot. ? Megfestendő tárgyaim kifogyhatatlanok, mert minden érdekel, ami körülvesz, és szürke kedélyemre, borongós lelkiállapotomra jótékonyan hat. ? Szerintem csak az lehet dokumentuma életünknek, amiben magunk élünk.? Éppen ezek az enteriőrképek hozták meg végül festőjük számára az igazi, áttörő sikert. 1906-ban, a Könyves Kálmán Műkiadó Nagymező utcai helységeiben megrendezett tárlat új fejezetet nyitott Rippl-Rónai életében. A bemutatott anyag a kritikusok és a laikus látogatók körében egyaránt lelkes fogadtatásra talált, s ez az egyöntetű elismerés a vásárlások terén is megnyilvánult. Az összes kiállított mű eladásával elért, több mint 30 ezer koronás bevétel egy új, más minőségű életforma megalapozását is lehetővé tette. Rippl műteremlakást bérelhetett Budapesten, és - 1908 júliusában ? megvásárolhatta a Kaposvár közelében álló Róma-villát. Egzisztenciális biztonsága tudatában, megittasulva a sokáig mellőzött sikertől új művészi kalandok felé indulhatott. 1907-től már markánsan felismerhető festői stílusának megváltozása, mely ettől fogva haláláig jellemzője maradt olajképeinek. Vizsgált képünk elemzése rávilágít az új, általa kukoricásnak keresztelt korszak minden fontos formai és tematikus vonására. Képeinek faktúrája gyökeresen átalakult: az ábrázolt formák fellazított, egymástól elkülönülő ecsetvonások együtteseiből bontakoznak ki, s e vibráló foltrendszert, az ábrázolt tárgyak és figurák határait követő hangsúlyos kontúrok keretezik. A térmélység szinte teljesen eltűnik, ezzel párhuzamosan a síkszerűvé transzponált kompozíció dekorativitása a végletekig fokozódik. A színek az enteriőrképeken látottakhoz képest tovább élénkülnek, tüzesekké válnak. Rippl-Rónai éppen e gátlásoktól felszabadult színkezelésben látta új stílusának legfontosabb jellemzőjét: ?Nem törődöm azzal, hogy ilyen vagy olyan színű alapon ilyen vagy olyan meleg vagy hideg lesz ez vagy az a szín. El kell dobni a mástól, bárkitől tanult technikai elméleteket, s a lehető legegyszerűbbre kell redukálni magát a technikát. Abból áll ez, hogy a színeket egymásra semmi körülmények közt nem rakunk. Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle, s úgy ahogy van ? mindig gondosan törődve az egységes stílussal -, csak rá kell tenni a vászonra. De oda ahova való! De úgy, hogy ott maradhasson! És úgy maradhasson ott, amint odatettük!?A vásznon nem keverünk semmit.? Konkrét korabeli utalások hiányában lehetetlen pontosan rekonstruálni azokat az impulzusokat, melyek lendületet adtak Rippl-Rónainak e radikális stílusváltáshoz. Természetesen az új formanyelv számos elemét már párizsi évei alatt magáévá tehette: Gauguin síkszerű, hangsúlyos kontúrok által rendszerbe fogott kompozíciói követendő példát jelentettek a Nabis-csoport valamennyi művésze számára. A vonalkázó, önálló foltokból építkező formaadás Van Gogh és Cézanne képein, a pointillisták ? természetesen Rippl-Rónaiétól gyökeresen különböző indíttatású - festői módszerében egyaránt megjelent, sőt egyes esetekben Maurice Denis és Vuillard művein is felfedezhető. A feltűnő időbeli egyezés miatt az sem lehetetlen, hogy a fauveok környezetéből 1906-ban hazatérő Czóbel és a röviddel utána érkező Márffy munkái jelölték ki számára a továbblépés irányát. Ha fontosnak tartjuk hangsúlyozni Rippl-Rónai kukoricás képeinek rokonságát akár a szimbolistákkal, akár a Vadak festészetével, elengedhetetlen megjegyeznünk azokat a lényeges különbségeket, melyek az ábrázolások jelentésében és hangulatában fedezhetők fel. Képein nyomát sem találjuk spekulatív, szimbolikus tartalmak kifejezésének, szemléletmódját egyszerűség hatja át, így ebből a szempontból inkább az élet apró jelenségeiben is örömmel elmerülő impresszionistákkal rokon. De a Vadak szenvedélye, kontúralakításuk indulata, színkezelésük ?kényelmetlen? hevessége is távol áll tőle. Képein az élmény elsődlegessége dominál, de a látvány harmóniáját a belső lelki-hangulati tartalom színezi át. A kukoricás korszak alkotásainak egyik legjellemzőbb csoportját alkotják a meghitt hangulatot, csendes nyugalmat sugárzó kerti jelenetek. A Róma-villa barátokkal, rokonokkal benépesülő parkja a belső, intim családi élet idilli színterét adja. Képünkön Rippl családi környezetének jól ismert szereplői elevenednek meg: a hajdani présházból átalakított műterem fehér falai előtt József testvére, Lajos, felesége Lazarine, és fogadott lányuk, Anella tűnik fel. E kaposvári árkádia melankolikus, mozdulatlan világa a festői ábrázolás szinte harsogó, lüktető színkavalkádjában bontakozik ki. Rippl életigenlő koloritja ? visszaemlékezései szerint - a meglelt test-lelki harmónia képi kifejeződése. ?A színharsogást nyilván mai kedélyhangulatom követeli tőlem. Környezetem most ilyen, tehát ilyen irányban hat az is reám. Ilyen színek vesznek körül bennünket újabb kaposvári házamban és kertjében. Igen megszerettem a skarlátvörös zsálya s a piros szimpla muskátli mellett a tiszta fehér színű virágokat, de még jobban a krómsárga cíniákat. Ezeket a színeket keresem most, szinte gyűjtöm, lakásomban is, tárgyakon, kendőkön, falakon. A falak színei közt is azt az egészen világossárgát szeretem legjobban: az egyik oldalon csupa-ablak műhelyem falai is ezzel vannak befestve, sőt még ilyen szobában alszom is. Ez a sok szín azután odakerül a képeimre.? Rippl-Rónai most vizsgált, Piknik a Róma-villa kertjében című alkotása 1914 körül készült, a megállapodott, sikereinek megérdemelt gyümölcsét élvező festő érett korszakának kiemelkedő alkotása. Az életmű nagy méretű, reprezentatív darabja, mely a kukoricás korszak jellegzetes színvilágával, nagyvonalú stilizáltságával és idilli nyugalmat sugárzó hangulatával nyűgözi le nézőjét.

      IRODALOM
      Petrovics Elek: Rippl-Rónai József. Budapest, 1942.
      Genthon István: Rippl-Rónai József. Budapest, 1958. Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1998. Katalógus. Szerk.: Bernáth Mária és Nagy Ildikó.
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapest, 1998

  3. Rippl-Rónai József - Banyuls-i táj (Őszi kép)
    1. A hátoldalon található felirat tanúsága szerint a mű korábban dr. Véghelyi Péter tulajdona volt. A Véghelyi gyűjtemény a Rippl-Rónai életmű jeles darabjaival büszkélkedhetett, közülük néhány Véghelyi Péter és felesége nagylelkű gesztusának köszönhetően 1986 óta a Magyar Nemzeti Galéria birtokában van, köztük olyan főművek, mint a Cleo de Merode rokona vagy a Parkban festem Lazarine-t és Anellát, Hepiéknek melegük van, és Kernstok Károly arcképe. A most nyilvánosság elé kerülő festmény Rippl-Rónainak egy igen rövid ideig, mintegy négy hónapig tartó, de az életmű alakulása szempontjából meghatározó alkotói szakaszához, az úgynevezett banyulsi korszakhoz köthető. Rippl-Rónai Lazarinnal 1899 szeptember elején Maillol meghívására annak szülőfalujába a keleti Pireneusok lábánál fekvő Banyuls-sur-Merbe utazik, s onnan csak december 20-án tér vissza állandó lakhelyére, Neuillybe. Elvarázsolja a táj szépsége, színessége. 1911-ben megjelent Emlékezéseiben így ír ottani élményeiről:" Itt hamarosan mindent színesnek láttam, de még nem ’naposnak’. Itt festettem azokat a képeimet, amelyeknek religiózusan egyszerű, de egyúttal színes motívumai átmenetül kínálkoztak a ’fekete’ sorozattól a napos, vagy ha úgy tetszik a harsogóan színes sorozathoz... Ez volt a fordulópont, innen datálódik mai felfogásom.." Lázasan dolgozik. Nagy a vidék inspiratív ereje. Mint ahogy kedves öccsének Ödönnek írja:"Mondhatom végtelen szép tájék - az ember amidőn valamibe bele akarna kapni, hogy megörökítsen valamit, a legnagyobb zavarba jön, mert oly tömegesen kínálkozik a sok szép motívum." Munkamódszerét tekintve már akkor is az egy ülésre való festés, hogyan ő mondja az egyszerre-festés híve volt. Így nem csoda, hogy a számtalan lúdtollal készült rajz mellett e rövid ídő alatt körülbelűl hatvan olajképet festett. Nagy részüknél az időjárás viszontagságainak jobban ellenálló és olcsóbb kartont használt, de ismerünk vászonra festetteket is, melyek az Őszi képpel azonos méretűek. Ilyen a Tájkép és a Krypta című. (MNG kat. 1998. 280. old. 47. 49. kép) Azon nem kell fennakadnunk, hogy az Őszi kép nem jelzett, hiszen magától Rippl-Rónaitól tudjuk, hogy ez gyakran megesett vele. Éppen egy 1899 decemberében az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnál iktatott levelében, a téli tárlatra utalva értesíti a Társulatot arról, hogy a kiállításon szereplő művei nincsenek szignálva. A szinte teljes banyulsi kollekciót 1902-ben a Mercur-Palotában rendezett gyűjteményes kiállításán mutatta be, mint "Pyrenei képek"-et. Közölük néhányat már 1900-ban a Royal Szállóban retrospektív tárlatán is kiállított. A katalógus 182. tétele az Őszi kép. "...itt van például Rippl-Rónainak két tájképe, amelyek gobelinszerűen hatnak és bizonyára semmi egyéb céljuk nincs is. Discrét színösszeállításokkal, kellemes folttal törni meg a fal egyhangúságát..." írta Lyka Károly az 1900. évi műcsarnoki tavaszi tárlaton szereplő munkáiról, de akár az Őszi képre is vonatkozhatnának Lyka megállapításai. Maillol, a jó barát, aki Rippl szavaival "nagy gonddal, szeretettel, meggyőződéssel készített gobelinjeinek rajzolgatta terveit", becsülte Rippl Banyulsban készült műveit. Emlékezéseiben Rippl így idézi őt: "Érdekesnek találta dolgaimat és gyakran hangoztatta, hogy a sajátságos vidék ritka megértésének megnyilvánulását látja ott csinált képeimben."

      Kiállítva:
      Rippl-Rónai József impressziói 1890-1900. Budapest, Royal Szálló 1900 december. Kat. 182.
      Irodalom:
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998. Kiállítási Katalógus (szerk. Bernáth Mária, Nagy Ildikó) 277-283. A készülő Rippl-Rónai oeuvre-katalógusba a művet Csernitzky Mária felvette.

  4. Rippl-Rónai József - Sárga zongoraszoba II.
    1. Jókedvű kép, ha lehet ilyet mondani. A színek szertelensége és a tárgyak majdhogynem geometrikus rendje mérkőzik az idillel, a bensőségességgel. A kép mondanivalója lényegében e köré, e szemléletbeli disszonancia köré épülne, ha a művész személyiségében rejlő ráció és érzelem egyensúlya nem lenne képes harmonikussá oldani ezt az ábrázolásbeli kettősséget. Magánéleti és stílus-kötődésbeli tényeket kell körüljárnunk, hogy első, fent vázolt benyomásunkat magyarázzuk.. Rippl-Rónai életében 1906 fordulópont volt, mégha stílusán, gyökeresen megváltozott körülményei, nem is azonnal csapódtak le. A február 1-én a budapesti Könyves Kálmán Szalonban megnyílt gyűjteményes kiállításával - Magyarországon festővel ritkán történt ilyen - kivételes, elsöprő sikert aratott. Minden képét megvették. A kb. húsz évig tartó igen kemény önfentartási küzdelméhez erőt, csak az önmaga művészi elhivatottságába vetett mély hite adott, és tette a nehéz éveket vállalhatóvá. Most hirtelen sikeres és gazdag ember lett. Mindenek felett való józansága az elhamarkodott - mind művészi, mind életvitelbeli - döntéseknek utját állta. De ha az 1902-től kb. 1907-ig tartó interieur-korszakának jól ismert darabjait gondosan analizáljuk, az 1908-ra kiteljesedő stílusváltás, majd szorosabban e festmény felé vivő lassú lépések nyomonkövethetők. Hogy egyértelmű képet kapjunk arról, hogy milyen tényezők működtek közre u.n. "pöttyös" stílusa kialakulásánál, előbb a művész stíluspreferenciáit kell vizsgálnunk. Új stílusmozdulatainak legfontosabb komponense nyilvánvalóan az volt, hogy 1906 és az ezutáni évek a magyar művészet új forradalmát hozták. Rippl-Rónai, mint az ország egyik legelismertebb művésze egyszerre úgy érezte, hogy már nem csak önmagáért tartozik felelősséggel. Aktivitása kétségtelenül visszahat művészetére is. Maga az a tény, hogy részt vesz az újabb művészi megmozdulásokban, amelyek most Európa legmodernebb irányzatait ostromolják, minden párizsi utazás, vagy komoly átértékelő meggondolás nélkül is hat képeire. Az impulzus számára mindig Párizsból jött, most azonban már Magyarországról figyeli és érzékeli a kinti változásokat. Új helyzete ugyanakkor arra ösztönözte, hogy vállalnia kell a minden áron való megújulást. A franciaországi Fauves (Vadak) csoport hatásának Magyarországra érkezését először Réti István, a nagybányai művésztelep egyik meghatározó alakja észrevételezi Czóbel Béla Párizsból hazahozott képeivel kapcsolatban: "? plakátszerű festmények, vastag, színes körvonalak közé határolt élénk, pointillizált színfoltokkal." /1/ Matisse, Derain, Vlaminck stb. szenvedélyesebb, izgatottabb, expresszívebb "fauves-stílusát" - mint ahogy erről képünk is tanúskodik - leginkább a színhasználat kontroll nélküli tüzesítésében, a harmadik dimenzió érzékeltetésének visszaszorításában közelíti. /2/ Abroncsszerű zárt kontúrok veszik körül a formákat, amelyeket az évek során egyre lazuló, később már durva, egymással kontaktusba alig kerülő festékpöttyök töltenek ki. A képek "kukoricásak" - mondja a művész./3/ Vegyük szemügyre a festmény felületét. 1909 és a szorosan ezt követő évek alkotásai Rippl-Rónai klasszikus pöttyös stílusát vetítik elénk, amikor a művész még láthatóan fürdik az új festői ízek boldogságában. Homogén látványt a képről csak egy bizonyos távolságból kapunk. Közelről nézve, az egymás mellé helyezett festékcsíkokból, pöttyökből egy különlegesen vibráló felület érzékelhető. Egy olyan, megdolgozott festői szövet, amely még akkor is átütő és érzéki marad, ha az ablak és a bútorok geometriája látszólagos fegyelmet parancsol. Ez a fegyelem annál is inkább látszólagos, mivel csak a középtérre koncentrálódik, a. vízszintesek és függőlegesek kontrollált, egymást metsző nyugalmára. A két szélről a játékosság és meghittség bástyái támasztják és emelik meg ezt az ábrázolásbeli egyszerűséget és festői rendet . A balszélen álló barokkos cserépkályha kacskaringós kontúrrajzolatával, félbevágottságával, itt-ott színes cserepeivel nemcsak zárja a baloldalt, hanem ez a remegő, kúszó rajzolat mintha meleget is sugározna. A kép cselekménye - bár Rippl-Rónai témavilágával kapcsolatban a "cselekmény" szó nem pontos - a jobboldalon bonyolódik és már a művész magánéletére utaló megközelítést feltételez. A korábban említett sikere után két évvel vette meg a Kaposvár fölötti, Róma-dombi házat (amely egyébként műveinek és tárgyainak múzeumaként mindmáig őrzi a múltat) és birtokot. A házban zajló elkötelezett festői munkáról és a híressé vált, remek hangulatú, baráti összejövetelekről, a Rippl-Rónai irodalom bőségesen megemlékezik. Ha kezünkbe vesszük a művész 1911-ben megjelent Emlékezéseinek kötetét, amelynek illusztrációs anyagát még ő válogatta, feltűnik, hogy a könyvben, nagyon kevés kivételtől eltekintve, olyan képek ill. rajzok szerepelnek, amelyeken valamiféle hangszer van. Életének nem eléggé kihangsúlyozható vonzódásáról tesz hitet ezzel, lényegében az irodalom, a művészet és a zene, - tudatában való szimbolikus összetartozásáról. A kaposvári házban zongora, a budapesti lakásban pianínó volt, maga is használta e hangszereket pihentetőűl, és ha ismeretségi körében bárki is muzsikált, bizton számíthatott a művész vendégszeretetére. "Kereste és igényelte azok társaságát, akik körülötte zenét szolgáltattak és sajátos világának meghitt hangulatát gazdagították." /4/ Néha tudható, hogy képein ki játszik a hangszeren. Van, hogy felesége, Lazarine ül a zongoránál (Sárga zongoraszoba I.), van, hogy ráírja rajzaira a muzsikáló vendég nevét. Jelen képünkön csak találgatni lehetne a zongorán kísérő modell, illetve a talán éneklő, lány kilétét .Mivel a kép 1909-ben készült - az biztos, hogy a művész neveltlánya Anella és az amerikai-francia cigánylány-vendég, Fenella ekkor még nem voltak a porondon, őket majd csak az 1910-es év hozza el a Róma-villába. Bárki, aki ott járt, leülhetett a zongorához, - így egyelőre meg kell elégednünk azzal, hogy a képünkön muzsikálók a Róma-villa vendégei voltak. Ha a jobboldalon látható részletet vizsgáljuk, még elénk idéződik a művész alig korábban lezárult intérieur-korszaka, az egykori - a Nabis-val, elsősorban Vuillard művészetével való - elkötelezettsége. Fauve-os festői modora a témát tekintve kevéssé alkalmazkodik a "Vadak" szertelen, expresszív tájaiéhoz, ő inkább továbbélteti a kedvelt Nabis-témát, az intérieurt. Az érzelmileg összetartozó figurák itt is, akárcsak az 1902-1907 közötti intérieur-képein, egyfajta emelkedett és békés vidéki hangulatot sugároznak. Ehhez a déja vu érzéshez hozzásegít minket az annyi korábbi intérieur-képen is szereplő nagy, mintás, vörös kendő, amely úgy működik itt, mint egy névjegy az ajtón: tudjuk, jó helyen járunk. És végül a sárga fal, és a többi, diadalmas szín a képen! Visszautalva a korábban részletezett Fauves-hatásra, idézzük Matisse-t, az elsőt az egyenlők, a"Vadak" között. "A szín akkor éri csak el teljes kifejezőerejét, ha jól választották, jó helyre tették, és ha a művész érzelmi intenzitásának megfelel." /5/ Rippl-Rónaira a Fauves-csoport szín-intenzitásbeli bátorsága, szertelensége nyilvánvalóan hatott, bár nem volt híján a magánélete inspirálta érzelmi intenzitásnak sem, mikor képünk megfestéséhez ecsetet vett a kezébe. "A színharsogást nyilván mai kedélyhangulatom követeli tőlem. Környezetem most ilyen, tehát ilyen irányban hat az is reám. Ilyen színek vesznek körül bennünket újabb kaposvári házamban s kertjében. Igen megszerettem a skarlátvörös zsálya s a piros szimpla muskátli mellett a tiszta-fehér színű virágokat, de még jobban a chrómsárga cyniákat. Ennél a sárgánál melegebb, hogy ne mondjam, forróbb színt nem ismerek. Ezeket a színeket keresem most, szinte gyűjtöm, lakásomban is, tárgyakon, kendőkön, falakon. A falak színei közt is ezt az egészen világossárgát szeretem legjobban: az egyik oldalán csupa-ablak műhelyem falai is ezzel vannak befestve, sőt még ilyen szobában alszom is. Ez a sok szín azután természetesen odakerül a képeimre." /6/ Bernáth Aurélra, ki egykor vendége volt a művésznek, a szoba "színdörrenésként" hatott. "De az újdonág ereje - ahogy ez már lenni szokott - kiharcolta létjogosultságát" - nyugtázza az emléket./7/ Számunkra e kép már a modern művészet diadalmas kalandja. Jegyzetek: 1. Réti István: A nagybányai művésztelep. Budapest, 1954. 70. 2. Bernáth Mária: Rippl-Rónai József pöttyös képeinek stílusáról. Művészettörténeti Értesítő, 1994. 1-2. Sz. 165-171. 3. Különösen a későbbi pöttyös képeknek a modernizmus szemszögéből való analízisét lásd: Gergely Mariann: Kései elégtétel. Rippl-Rónai József vitatott "pöttyös" korszaka. Rippl-Rónai József gyüjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1998. Katalógus 4. Pandur József: Muzsika Rippl-Rónai József házában. Somogy, 1985. 6. Sz. 57. 5. Idézi Hofmann, W.: A modern művészet alapjai. Budapest, 1974. 208. 6. Rippl-Rónai József Emlékezései. Budapest, 1911. 57-58. 7. Bernáth Aurél: Feljegyzések éjfél körül. Budapest, 1976. 169.

      PROVENIENCIA:
      Dr. Raikai, majd külföldi magántulajdon.
      KIÁLLÍTVA:
      A hasonló című művek között a katalógusokban pontosan nem azonosítható. Esetleg: MIÉNK II. kiállítása. Nemzeti Szalon, 1909. 139. MIÉNK III. kiállítása. Nemzeti Szalon, 1910. 48. München, Moderne Galerie, 1912. 34. (Lásd a kép hátoldalán a kiviteli pecsétet. A katalógusban a "Wohnzimmer des Künstlers in Kaposvár" cím mellé Rippl-Rónai kézírással beírta, hogy "Piano". A Sárga zongoraszoba I. c. kép ekkor már - 1911 óta - budapesti magántulajdonban volt, e 34-es kép mellé viszont nincs tulajdonos beírva. Ez valószínüsíti, hogy képünk volt 1912-ben Münchenben, annál is inkább, mivel később nem tűnt fel kiállításokon.
      IRODALOM:
      Gachot, Francois: Rippl-Rónai. Budapest, 1944. Genthon István: Rippl-Rónai József. Budapest, 1958.
      Aknai Tamás: Rippl-Rónai. Budapest, 1971. Szabadi Judit: Rippl-Rónai /album/. Budapest, 1978. Keserü Katalin: Rippl-Rónai József. Budapest, 1982.
      Bernáth Mária: Egy középeurópai modell. Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József festői munkásságában. Rippl-Rónai József gyüjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1998. Katalógus. (Szerk.:Bernáth Mária és Nagy Ildikó.) 13-34.
      BM

  5. Rippl-Rónai József - Zorka gyümölccsel
    1. Rónai "...a kép jól beilleszthető a Zorkáról készült azon képek sorába melynek Rippl a kedvelt ifjú modelljét nem szép és vonzó fiatal hölgyként, hanem "bestiaként" ábrázolta, ..."

  6. Rippl-Rónai József - Újhold
    1. Rákosinak Rónai Rákosi Jenő hagyatékából Ernst-Múzeum aukciói XLII aukció 152. sz. tétel Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: V.-10.132. VÉDETT

  7. Rippl-Rónai József - Pihenő Zorka
    1. A képen csukott szemmel, érzékien pihenő modell a Rippl-Rónai által Zorkának becézett Bányai Elza. Ehhez nem csak a mester bal felső sarokban lévő, nyomtatott betűs felirata ad biztos támpontot (ZORKA), hanem az arcvonások is ismerősek lehetnek. Zorka feltűnően fehér bőrű, sápadt fiatal nő volt, hosszú orra keskeny és ívelt, álla hegyes, piros ajkáról mintha sosem kopna le a rúzs. Egyetlen hiteles fotóján frizurája egyenesre fésült, rövid, de fesztelen környezetben sötét hajának göndör tömege szabálytalanul keretezte arcát. Felsőteste csontos, vékony, itt járomcsontjának vonalát kékes tónus emeli ki. Rippl-Rónai festészetében ritkák az érzéki témájú művek. Magyarországra hazatérve sokáig élvezte kaposvári otthonának családias milliőjét, képeit kedélyes társas jelenetek vagy a táj ihlették. 1915-ben, pesti tartózkodása során egy nagymező utcai kávéházban ismerte meg Bányai Elzát. "Ahogy a két kisteremben ide-oda járt és eltréfálkozott a valószínűleg mindig ott lebzselő színészekkel, Józsi bácsi erősen figyelte és egyszer csak odaszólt Lazarine néninek: "Nézze csak Munikám, milyen különös megjelenésű leány, kedvem volna lefesteni."[1] Ez a rácsodálkozás ihlette újra és újra, ahogy a szabálytalan szépségű Zorka és Rippl között szerelmi viszony szövődött és a színészettel is kacérkodó lány modellként szerepeinek egész arzenálját tárta a művész elé. A művész többet tartózkodott Pesten, és kelenhegyi úti műtermében sok időt töltöttek együtt. A Zorkáról készült portrék önálló ciklust alkotnak Rippl késői pasztell-korszakában. Genthon István archív fotói között fellelhető két hasonlóan intim jelenetet megörökítő mű. Az egyiken, amely a Kis Zorka címet viseli, Zorka fél válláról lehull a kombiné, fedetlenül hagyva egyik mellét, miközben ő elmerülve olvas. A másik, 1918-as pasztellen Zorka kalapot és kombinét visel, meztelen karját bal karját kihívóan emeli fel és a festőre néz. A pamlag szélére támaszkodva, csábító modorban tekint ki a képből a Zorka zöldköves gyűrűvel című képen. Ám a kevés érzéki hangvételű portré között a Pihenő Zorka kifejezése a legösszetettebb. Zorka fejét feltámasztva, ernyedten pihen. Nem meztelen, hiszen felsőteste elé könnyű rózsaszín anyagot von. Szája enyhén elnyílik, mintha egészen magába fordulva pihenne, nem csábító, inkább merengő. Ám nemhiába támad az az érzésünk, hogy Zorka itt is szerepel " mintha egy régi filmben a szerelmi együttlét után pihenő színésznőt látnánk. A kép összhatása azáltal válik még rafináltabbá, hogy az érzéki ernyedtséget ellenpontozza a profil és a váll sziluettjének az egyszínű háttér elé lendületesen rajzolódó vonala. [1] Horváth, 32-33.

      Irodalom:
      Genthon István: Rippl-Rónai József művei. Cédulajegyzék. MTA Művészettörténet Kutatóintézet, Adattár.
      Horváth János: Rippl-Rónai Emlékkönyv. Paris Anella visszaemlékezéseivel Rippl-Rónairól. Kaposvár, 1995. Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. MNG, 1998. A katalógust szerkesztette Bernáth Mária és Nagy Ildikó. Budapest, 1998.
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapet, 1998.
      AJ

  8. Rippl-Rónai József - Fiatal lány sárga ruhában
    1. Genthon István Rippl-Rónai oeuvre-katalógus szám: MKCS-C-I-36/3018,
      Proveniencia:
      Darnai Kálmán, a Sümegi Múzeum igazgatójának gyűjteményéből,
      Kiállítva:
      CLXII. Csoportkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1936. október, katalógus: 36. Sárgaruhás nő címen. Kovács Frigyes úr tulajdona.
      Feltehetően kiállítva: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1920. november, katalógus: 57. Kékszalagos leány címen

  9. Rippl-Rónai József - Fehérkesztyűs hölgy prémgallérral (Linzer Terka arcképe)
    1. Rippl-Rónai egész életművét át- meg átszövik a szebbnél szebb női arcmások. Nem csoda, hogy a Magyar Nemzeti Galéria 1998-ban rendezett gyűjteményes kiállítása önálló egységet szentelt a ?nők dicséretének.? Különösen érvényes ez az 1920 körüli évekre. Ő maga Ernst Lajoshoz címzett levelében így vall erről: ??a pasztellfejek egész seregét mutatom most be, amelyeket érdekes életű és még érdekesebb kinézésű pesti lányok és asszonyok után csináltam?mindegyik olyan urinő, akit le kellett festenem, mert nagyon érdekeltek?? Ezekről, az olykor kacér, olykor melankolikus, kissé affektált kéztartású, többnyire divatos kalapot viselő, mindig elegáns hölgyekről készült pasztelleket nem csak a megrendelők szerették. A műkritika is egyértelmű elismeréssel fogadta e portrékat. Lyka Károly így ír róluk: ??Minden képe nem is azt mondja, milyen volt a modellje, hanem inkább azt, hogy az élet minő hangulatát szívta magába látott jelenségekből.? Vaszary János emlékezete szerint? Öröme telt az asszonyi, szuggesztív szépségben: az ideges és kesztyűs női kéz, a feszültséggel telt finom, puha ujjak, a párás, illatos testek festése ? az ő bámulata.? Lázár Béla állítja, hogy ??a női szépségnek íly dithirambusát zengeni, mint ő, kevesen tudják most Európában.? Az előttünk lévő női portrét keletkezési idejét tekintve, kétségtelenül a fent dicsért képmások közé kell sorolnunk. Hiszen az a puszta tény, hogy az 1923 októberében kiállított ?Tizianhaju heverő lány? (kat. 53) hátlapja került mögé, e datálást igazolja. Már csak azért is, mert a hölgy boás télikabátot visel, ami azt mutatja, hogy a tárlat után készült. Attitűdje azonban merőben más, mint az idézett női képmásoké. Szellemiségében sokkal közelebbi rokonságot tart a szintén ez időben készült íróportrék ?barátság-galériájával?. A szuggesztív festői eszköz, a világmindenséget idéző, homogén kék háttér szintén ezt sugallja. Ez a kék háttér elmélyíti e szép és öntudatos fiatal hölgy mélykék szemének komoly tekintetét. Az őzbarna, puha szövetkabát fölé boruló dús fekete prém reflexei felerősítik gesztenyebarna hajának csillogását. A prém és a haj ad keretet ennek, a lélek és az intellektus gazdagságával megáldott, fiziológiai tulajdonságaival is a kor szépségideáljának megfelelő, ám tiszteletet keltő egyéniségnek. Szürke antilopkesztyűbe bújtatott kezének finom mozdulata is egy befelé forduló, elmélkedésre hajlamos ifjú lányra utal. Különös az is, hogy bár téli holmit visel, kalapot nem. Nincs semmi, ami nyílt tekintetét árnyékba vonná. Ki ez, az igen vonzó fiatal nő? Az 1935-ös telefonkönyv szerint ? a mű akkori tulajdonosa ? a Füge utca 2/a. alatt lakó Linzer Margit, illencfalvi nemesi előnevet viselt. Így mód nyílt arra, hogy Kempelen Béla munkájából azonosítsuk a családot. E szerint a nemességet Linzer Károly budapesti gyártulajdonos kapta 1884. augusztus 7.-én. Az illenczfalvi előnevet 1901. február 5.-től használhatták. Linzer Károlynak Schulhof Rózával kötött házasságából kilenc gyermeke született, köztük az első három fiú: Imre, Béla, Ármin. Mivel Kempelen 1911 tavaszán lezárta a kéziratot, további leszármazási táblát nem találunk. Így aztán azt sem tudjuk, hogy modellünk édesapja a három fiú közül melyikük volt. Egy biztos, hogy Linzer Terka a nemességet szerző Linzer Károly egyik unokája. Végül szóljunk néhány szót a hátlapon olvasható ?no 3.? feliratról. Ez a megjegyzés semmiképpen sem jelenti azt, hogy három példány készült e műből. Ács Klára visszaemlékezéséből tudjuk, ha egy modell különösen közel került ?Rippl bácsi? szívéhez kedvtelve festett róla több, de mindig különböző portrét. Ács Kláráról például ötöt. Micsoda boldogság lenne, ha Linzer Terka másik két arcmása is felbukkanna az ismeretlenség homályából. Most viszont leljük örömünket ebben a kivételesen szép és meggyőző alkotásban.

      PROVENIENCIA:
      Egykor Linzer Margit tulajdonában
      KIÁLLÍTVA: XXV. JUBILEUMI ÉVÜNK. Az Ernst-Múzeum kiállításai CLXII.
      CSOPORTKIÁLLÍTÁS.
      Rippl-Rónai József arcképfestő, Istokovits Kálmán, Barna Elek, Gulyás Ferenc, Kenéz János festőművészek. Budapest, 1936.október. Kat.: 82. Feketeboás nő. Linzer Margit úrnő tulajdona.
      IRODALOM:
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria.Budapest, 1998. Kiállítási katalógus. Szerk.: Bernáth Mária és Nagy Ildikó. 385-395. Rippl-Rónai József: Pár szó kiállításommal kapcsolatban ? Levél Ernst Lajoshoz ? In: Ernst-Múzeum kiállításai. XLIII. Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. 1920. november. Lyka Károly: A pasztell mestere. Új idők, 1920. 27. sz. 543-544. Vaszary János: Rippl-Rónai János művészete és jelentősége. Pesti Napló.1ö28. 28. sz. 9-10. Lázár Béla: Rippl-Rónai. In:Ernst-Múzeum kiállításai LXIII. Rippl-Rónai József Budapest és környékének betűrendes távbeszélő névsora. 1935 május Kempelen Béla: Magyar Nemes családok. 6. kötet. CD-ROM
      CSM

  10. Rippl-Rónai József - Aratók
    1. Rippl Rónai József impresszionista jellegű táj- és alak festészete, a magyar festészet európai jelentőségű alakjává emelte. Eleinte még érezni tanára, Munkácsy Mihály hatását, de 1899-es találkozása a francia Mailollal illetve Cezanne és Gaugen hatása Rippl Rónai egyéni értelmezésében szintetikus, dekoratív stílussá érett. Az üde fényt, késő nyári meleget sugárzó, világos színekkel festett pasztelképet a festő "Somogyországi" élményei ihlették és az aratok impresszionisztikus pillanatképe. A képen a levegő szinte vibrál a hőségben, ahogy a mezőn aratók, munkájukat végzik. A düledező kalászok sárga mezőjében, az aratók alakja kékes-fehér színekkel tűnik ki. Az előtérben robosztus, erőt sugárzó, kaszáló alak. A kalászgyűjtő férfi és kévekötő nőalakok páronként a háttérben hajlonganak. Nem nehéz felismerni a hajlott hátú ábrázolásban, Rónai jellemző vonalvezetését. A kép vízszintes síkját szinte kettészeli az erdős háttér ábrázolása, háttérben a bárányfelhős kék éggel. Az erdős háttér zöldlombú ábrázolása szinte eszköztelen, mégis virtuóz és az erdőábrázolás Rippl Rónaira jellemző megoldás Balra látható a Kieselbach Aukciósház árverésén ( 1998. 06 107.tétel ) eladott tétel. A szakértői véleményben elemzett mű, az azonos témát, még a hivatkozott tételnél is magasabb színvonalon ábrázolja. Rippl Rónai 1906. szeptember 11-én keltezett levelében, így ír Lázár Bélának: "Sokat dolgozom; a legnagyobb hőségben ernyő nélkül festettem a mezőkön és a földeken. Az aratók színes világa, pajzán magaviselete, vad kurjongatós éneke, kedvet adott a munkára. Jobban izzadtam, mint ők különösen a déli órákban rekkenő hőség feküdt hátamra, a nyakamra." ( MNG Adattár, ltsz: 3651/1938/8 MTA MKCS-C-I-36/549 ) Az elemzett somogyi "Aratók" párképének, a városias (gyakran reprodukált ) "Kövezik a kaposi főutcát"1905-ből datált pasztellképet tekinthetjük. A dolgozó alakok megformálásában, a színhasználat, a színezés technikájában, a zöldellő háttér ábrázolásában a vidéki aratás - a városi kövezés "gyorsfénykép"- szerű festői látásmódjának párhuzama nem vitatható. A képet körülvevő rétegesen épített paszpartú a korra jellemző technikával készült. A rokonítható pasztell képek alapján, a témaválasztás, a színek és színezés technikája és Rippl Rónai személyes levelezése nem hagy kétséget, hogy a kép 1906 körül született és Rippl Rónai József kiemelkedő virtuózítású munkája.

      Proveniencia:
      Kaposvár környéki polgár leszármazottak
      Lexikális referencia: Művészeti Lexikon: IV/74, Benezit: 8/776, Vollmer: 6/378
      dr.KZs

       

  11. Rippl-Rónai József - Vöröshajú nő
    1. Rippl-Rónait, mint festőt különösen érdekelték a vörös hajú nők. Élete során számtalan portrét készített róluk. Róluk, akiknek szemük általában kék vagy zöld, bőrük porcelán fehérségű. Olyan festői kontrasztok ezek, amelyek egy művész számára szinte kimeríthetetlenek. A ruha színével, a háttér megválasztásával ezek az ellentétek tovább fokozhatók, vagy lágy harmóniába olvaszthatók. A vörös hajú nők iránti festői érdeklődés még az 1890 körüli párizsi években gyökeredzik. Emlékezéseiben így idéz fel egy érdekes jelenetet: "Coquelin Cadet, a nagyhírű színész ..el is jött hozzám - a barátnőjével. És akkor észrevette, hogy megakadt a szemem a barátnőjén. Tetszett: vörös volt a haja, blafard fehér az arca és igen vörösre festettek az ajkai. Most a monológmester arra.. kért, csináljak..egy pasztellt a barátnőjéről. Meg is csináltam." E több mint tíz éves élmény modelljétől teljesen eltérő karakterű ifjú hölgyet látunk magunk előtt. Arcéle nemes, vonásai finomak. Vörös hajzuhatagát tarkóján laza kontyba tűzte. Áttetsző, fehér bőréhez illő, világos, spiccbe vágott ruhát visel. A fejtetőn lapos kalap, a nyakon fekete bársony pánt vonja keretbe vonásait. Oly franciásan vonzó! - ám biztosan nem francia. Hiszen a rá vonatkoztatható adatokon túl a haj és kalapviselet is azt mutatja, hogy Rippl-Rónai hazatelepülése, 1902. után készült a portré, a divatos kellékek alapján 1905.-ben. Milyen kár, hogy nem tudjuk a modellt azonosítani! A kép beállítása, átszellemült attitűdje, artisztikus megfogalmazása szép folytatása Piacsek Margit és Cleo de Merode rokona profil portréinak. Ugyanakkor oly "kevéssel csinált", hogy Rippl kedves terminus technikusával éljünk, mint az 1891-92 körül Párizsban készült arcképei. Mindig nagy öröm, ha egy művet reprodukálva megtalálunk. Különösen nagy, ha Rippl-Rónainak egy korai képéről van szó, hiszen a 20. század elejéről igencsak szerény számban maradtak ránk egykorú illusztrációk. A Vöröshajú nő ilyen kivételes eset. Végül néhány szó a kép első vevőjéről. Illencfalvi Linzer Béla a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában található eladási jegyzék szerint (Leltári szám: 4895) a Könyves Kálmán Műkiadó Részvény Társaság kiállító termében Rippl-Rónai műveiből 1906. március 1.-3. között rendezett aukción összesen nyolc művet vásárolt 790 korona értékben. Ezzel az árverés második legjelentősebb kollekcióját tudhatta magáénak, - köztük a Vöröshajú nőt.
      Analógiák :
      Jelen képünk reprodukciója a Művészet 1906-os számában PROVENIENCIA: 1906-ban Linzer Béla, majd leszármazottainak tulajdona KIÁLLÍTVA:
      Rippl-Rónai kiállítása. Könyves Kálmán Magyar Műkiadó R.T. kiállítási terme, Budapest, 1906. február. Katalógus 137. Rippl-Rónai József műveinek aukciója. Könyves Kálmán Magyar Műkiadó R.T. kiállítási terme, Budapest, 1906. március 1.-3. Katalógus 326.
      REPRODUKÁLVA:
      Művészet. Szerkesztő Lyka Károly. 1906. 120. oldal. Petrovics Elek: Rippl-Rónai József. In: Művészet, 1906. 107-117. old.
      IRODALOM:
      Rippl-Rónai József emlékezései. Budapest, 1911.; Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Szerkesztette: Bernáth Mária és Nagy Ildikó. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1998.; Kimutatás az auction eladott Rippl-Rónai képekről. Magyar Nemzeti Galéria Adattár, leltári szám: 4895. Kempelen Béla: Magyar Nemes Családok. 6. kötet. CD-ROM. Csernitzky Mária: Fekete boás hölgy (Linzer Terka arcképe) 1923. In: Kieselbach Tavaszi képaukció 2004. 62.-63. oldal.
      CsM

       

  12. Rippl-Rónai József - Somssich Andor gróf portréja
    1. "A modell egyébként ismert, egy másik, 1905-re keltezett portréja korábban Hatvany Lajosék gyűjteményében volt, ma a Nemzeti Galéria tulajdona. Az Andrisnak becézett Somssich Andorral köztudott volt Rippl barátsága. Erre utal az ajánlás is, amelyet magyarra talán úgy fordíthatnánk, a "a merengő". A most vizsgált kép keletkezési idejét már Rippl végleges hazatelepülésének idejére tehetjük. Vélhetőleg 1902-05 között készült."
      Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 8668 / 1995
      Proveniencia:
      egykor Dr. Martyn Róbert (a művész nevelt fia, Lazarine általános örököse) tulajdonában
       

       

  13. Rippl-Rónai József - Lány kék kalapban
    1. Rippl-Rónai varázslatos női portréi hosszú sorának ismét egy gyöngyszeme kerül most a nyilvánosság elé. Rafináltan finom és biztos ízlésű, harminc körüli, kissé telt idomú ifjú hölgyet látunk. Komoly tekintettel néz a világba, ajkán halvány félmosoly. Szabályos arcát a legújabb divat szerint fésült, középen elválasztott, arcába fésült, hátul összefogott barna haja keretezi. Fején széles karimájú, kobaltkék kalap. Merész kivágású, a vállat is látni engedő türkizszínű ruhája fölött kifogástalan dekoltázsa vonzza magához tekintetünket. A zöld háttér még plasztikusabbá teszi a testet, élőbbé a színeket. A merész viselet ellenére semmi kihívót nem találunk benne. Ellenkezőleg, úgy érezzük, mintha egy kedves, személyes ismerőst látnánk magunk előtt.

      Akár erre a műre is gondolhatott volna Schöpflin Aladár, amikor Rippl-Rónai munkáiról így elmélkedett: " Ki lehetne-e magyarázni az emberből ezeket a képeket, az embert ezekből a képekből? Valahogy roppant szorosnak érzem ezt a kapcsolatot a kettő között, szervesnek, magától értetődőnek...Igen érzem Rippl-Rónai testét ezeken a képeken. Érzem, hogy ez a művészet az ember testiségéből lett, a vérből, mely a bőre alatt forgott, az érzékből, melyekkel a világot tudomásul vette - azaz, hogy nem annyira a világot, mint a világban önmagát. Ezek a képek nem festői feladatok megoldásai, nem négy keretvonal közé szabott térnek színekkel és formákkal való kitöltései, hanem életfunkciók és vallomások arról, hogy egy ember, egy festő élt, látott, örült annak, amit élt és látott. Alighanem ez az, ami a művészetben a közvetlenséget teszi és ami Rippl-Rónait a legközvetlenebb festők egyikévé teszi."

      Az egy "Zorka ügyön" kívül Rippl-Rónai gáláns kalandjairól nem volt híres, bár vonzó személyiségének hatása alól - és ez számunkra is érthető - se nő, se férfi nem tudta kivonni magát. Ahogy Szép Ernő írta: "Ez a dús alak, ez akinek a cigarette-et fogó kezén az óriás kék kő virít, ez a felhős fő, ez a daloló szerelmes beszédhang, ez a borult férfinézés (olyan mint Puccini maestroé) ez a souverain piktor habitus: Rippl-Rónai József úr. Imádom!"

      IRODALOM:
      Schöpflin Aladár: Rippl-Rónai József emlékére. In: Nyugat, 1929. 1. szám /Képzőművészeti figyelő/ Arcanum adatbázis. Digitális változat lapszámozás nélkül
      Szép Ernő: A Szinyeisták. In: Nyugat. 1922. 24. szám. Arcanum adatbázis. Digitális változat lapszámozás nélkül.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Tudományos katalógus. Szerkesztette: Bernáth Mária és Nagy Ildikó. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998. - bőséges irodalomjegyzékkel.
      CsM

  14. Rippl-Rónai József - A tőketerebesi kastély éjjel
    1. Hátoldalon: kiállítási címkék, fővámhivatali pecsét és a művész autográf ceruzás felirata: Rippl-Rónai 1900
      Kiállítva: Rippl-Rónai kiállítás, Merkur Palota, 1902, kat.sz. 149. Reprodukálva: Rippl-Rónai kiállítás, Merkur Palota, 1902, kat.sz. 149.
      Proveniencia: egykor Lyka Károly tulajdonában
  15. Rippl-Rónai József - Tél. (Somogyi dombok)
    1. Hátoldalon autográf felirat: Tél. Somogyi táj
      Kiállítva: Rippl-Rónai kollektív kiállítása, Merkur-Palota, 1902.december, 107. tétel
  16. Rippl-Rónai József - Nagypapa
    1. Rippl-Rónai - bár hagyományosan erről híres - nemcsak az érett szépasszonyok és az üde fiatal lányok arcmásainak volt avatott kezű mestere. Őt mindenféle ember érdekelte: "a kőműves, a tanár, a pap, a pintér, a suszter, az asztalos - megannyi karakterkép. Mindegyik egy-egy külön világ." - vallotta. Szívesen időzött bölcs öregei társaságában és szeretettel, megértéssel ábrázolta őket. Ezek sorát gazdagítja e szembe néző, fehér pödrött bajuszos, joviális öregúr portréja. Sajnos kilétét nem ismerjük. A pasztell címe a modell életkorát és habitusát tükrözi. Pontosan nem fogjuk tudni megmondani, hogy ki volt ő, de néhány jellegzetes "attributum" közelebb vihet minket személyiségéhez.

      A nap-sárga háttér a modell optimizmust sugároz, amit egyenes tartása, éberen figyelő barna tekintete felerősít. Szintén barna öltözéke kifogástalan. Fején simléderes szürke sapka, a bambusz sétabotot tartó balkezén ékköves pecsétgyűrű. Mindez mit mond nekünk? Ez a fajta sportsapka autós viselet volt. Tehát módos emberről van szó, hiszen az autó igen kevesek kiváltsága volt. A pecsétgyűrű pedig arra utal, hogy viselője nemes ember. A sétabot pedig csak "kellék", hiszen szemmel láthatóan élénk emberről van szó. Ezt az attitűdöt személyes tapasztalatból jól ismerem. Nyolcvanon túl, a nyúl fürgeségével mozgó nagypapám is ugyanilyen bottal "sétált". Hiszen a vezéri, királyi jelképek e kései utódja még a kisfiúk számára is ösztönösen fontos volt. Ahogy Juhász Gyula írja: "Gyerekkoromban / Kis sétapálcám / Ujjongva hordtam. / Egyszer a hídon / Csak elejtettem, / Eltűnt a résen, / Sose leltem. / Utána kaptam, / Meg is sirattam..."

      Végül idézzük Genthon István ma is érvényes sorait: "Nincs művészünk, akinek munkásságában az ízes előadási mód, az artisztikum nagyobb szerepet játszana, mint az övében... Emlékezni kell erre a művészetre, meg kell mutatni mindenkinek, ahányszor csak lehet, nemcsak büszkeségből és szeretetből, hanem azért is, hogy biztatást merítsünk belőle."

      IRODALOM:
      Rippl-Rónai József előszava. In: Rippl-Rónai kiállítása. Könyves Kálmán Magyar Műkiadó Részvénytársaság kiállítási terme 1906. február.
      Juhász Gyula: Sétapálcám. In: Juhász Gyula válogatott munkái, Budapest, 1987. 158.
      Genthon István: Előszó. In: Rippl-Rónai József emlékkiállítás katalógusa. Nemzeti Szalon, 1947. december.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Tudományos katalógus. Szerkesztette: Bernáth Mária és Nagy Ildikó. Magyar Nemzeti Galéria. Budapest, 1998. - bőséges irodalomjegyzékkel.
      CsM

  17. Rippl-Rónai József - Vöröshajú párizsi lány
    1. Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 1829 / 1979, VÉDETT

      Rippl-Rónai párizsi korszakának egyik kiemelkedő műve kerül közönség elé. Most a modell kiléte is felderíthető, ami különösen a korai női arcképek esetében ritkaság, és ami e művészi érzékenységű pasztellkép kivételes voltát csak fokozza. Rippl-Rónai 1890-92 között készítette legemblematikusabb női arcmásait, amely ábrázolásoknak éppen az volt a jellegzetességük, hogy nem egy meghatározott modellt, hanem sokkal többet, egyenesen a nőiséget kívánták, úgyszólván jelkép-erejűvé, formálni. Ideálképeket festett Rippl-Rónai önálló stílusra találása első éveiben, lényegében híres "fekete korszaka" nyitányaként. Akár a legvékonyabban felvitt olajfestékkel, akár pasztellel képes volt előhívni ezeket az álomszerű, kontúrtalan, inkább egyfajta remegő, porózus vibrálásból formát öltő arcokat. A korai évek női arcmásai az alkotóerő egészen más rekeszéből születtek, mint a művész oly jól ismert későbbi női portréi. Míg a késői képeken az éles szemmel meglátott személyiségjegyek formálás- és színbeli visszhangja hívja elő a művészi megjelenítést, addig a korai női fejek egy fiatal művész formát öltött ábrándjainak megtestesítői, a legérzékenyebb vallomások, amelyek csak megfoganhatnak egy férfiben a női nem, a szépség, az érzékenység, az érzékiség, a burkolt erotika és az aligha beteljesülhető álmok felé. Inkább elképzelt, mint érzékelt asszonyok típusai ezek - veszi észre Arsene Alexandre a korabeli francia kritikus.

      Ahogy említettük, e korai női arcmásoknál általában nem tudjuk, ki a modell, hiszen a fiziognómiai jegyeknél többet és mást akarnak jeleníteni. Képünk esetében azonban 1911-ben megjelent Emlékezéseiben Rippl-Rónai megajándékoz minket egy történettel és ebben az esetben nem kell különös fantázia ahhoz, hogy az emlékeiben felbukkant fiatal nőre ismerjünk. A művész 1911 januárjában ismerkedett meg René de Saint-Marceaux szobrásszal, aki lelkes vásárlója lett és az ő révén került kapcsolatba Ernst Alexandre-Honoré Coquelinnel, a Comédie Française színészével. Megállapodtak portréjának megfestésében. "El is jött egyszer hozzám - a barátnőjével. És akkor észrevette, hogy nekem megakadt a szemem a barátnőjén. Tetszett: vörös volt a haja, blafard fehér az arca és igen vörösre festettek voltak az ajkai. Most a monológmester elállt előbbi szándékától és arra kért, csináljak hát inkább egy pasztellt barátnőjéről. Meg is csináltam." -írja Rippl-Rónai.

      A képnek két változata van. Az első tónusaiban sokkal szelídebb, 1903-as kaposvári kiállítása alkalmával Ripp-Rónai - nyilván megkülönböztetésül - a Genovéva címmel látta el. A két kép egyazon kiállításon soha nem szerepelt, sorsuk hamar kettéválik. De nem csak sorsuk, megjelenésük is más-más irányba mutat.

      Tárgyalt képünkön valami nagyon fontosat akar közölni velünk a művész, a színek fokozásával egyfajta érzelmi telítődést és a franciás extremitást hangsúlyozza. Az 1892-es évben Rippl-Rónai a párizsi Palais Gallierában megrendezi első kiállítását és bár katalógus nem maradt fenn, a korabeli francia havi- és napilapokban megjelent lelkesedő kritikákból elég pontos benyomást kaphatunk a tárlatról. Rippl-Rónai Munkácsy műhelyét alig két éve hagyta el és éppen a mindegyik kritika által kiemelt kisméretű női arckép-sorozatával találta meg sajátos művészi útját. Későbbi analízisek hasonlították puha tónusait Carriere-éhez, rejtett elvontságát Odilon Redonéhoz, színeit Puvis de Chavannes-éhoz, egy-egy kép azonban, amely nagyritkán felbukkan ezekből az 1890-92-es évekből, nagyon világosan felrajzolja azt a speciális, és mondhatjuk, még senki által nem járt ösvényt, amelyet Rippl-Rónai a 19. század végének százfelé futó lehetősége közül felfedezett magának.
      Noha e szűk intervallum alatt festett képei színkultúrájának összetéveszthetetlen kifinomultságát mutatják, besorolódnak a művész lényegében csak 1892-ben induló un. "fekete korszak"-ába. Ezek persze csak művészettörténészi terminus-technikusok. Sokkal közelebb kerül az analízis lényegéhez a kortárs Robert Dreyfus, aki a Le Banquet című havilap 1892 májusi számában "a finomság, az intimitás, az igazság és a poézis elragadó hatásáról" beszél.
      KIÁLLÍTVA
      Rippl-Rónai József kiállítása Párizs, Palais Galliera, 1892. Katalógus nem maradt fenn, a kép szereplését korabeli kritikák valószínűsítik.
      A kép a kritikák alapján szerepelt Párizsban 1897-ben az Oeuvres Rippl-Ronai exposées a l’Art Nouveau-n (S. Bing)
      Rippl-Rónai József impressziói 1890-1900. Royal Szálloda 1900. 188. sz.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Merkur Palota, 1902. 282. sz.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Könyves Kálmán Szalon, 1906. 137. sz.

      IRODALOM
      Pewny Denise: Rippl-Rónai. Budapest, 1940.
      Beil, Ralf: József Rippl-Rónai. In: Fréches Thory - Perucchi Petri (ed.) Die Nabis. Propheten der Moderne. München, 1993. 207-208.
      Bernáth Mária: Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József franciaországi képeinek tükrében. In: Sub Minervae Nationis Praesidio Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Budapest, 1989. 203-207.
      Szinyei Merse Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis csoporttal. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállításának katalógusa. (Szerk. Bernáth Mária és Nagy Ildikó) Magyar Nemzeti Galéria, 1998. 49-68.
      Csernitzky Mária és Szatmári Gizella analízisei az idézett 1998-as katalógusban, a 14., 15. képhez.
      BM

  18. Rippl-Rónai József - Darvas Lili arcképe Lonti szerepében
    1. Molnár Ferenc Égi és földi szerelem című öt felvonásos drámáját 1922-ben mutatta be a Beöthy László vezette legendás Magyar Színház. A hősnő, Lonti szerepében a teátrum nemrég feltűnt ifjú csillaga, a húsz éves, Darvas Lili remekelt. Elsősorban neki volt köszönhető, hogy a főművek közé nem sorolható darab több mint száz előadást ért meg. Ahogy Feleky Géza írta róla a Nyugat hasábjain: "Egy hangszerrel nem lehet ezt a szerepet játszani, Lonti szerepét nem játszhatja el más, csak az, aki virtuóz a zenekar minden hangszerén. Két év előtt Molnár Ferenc még nem vihette volna budapesti színpadra drámai költeményét." Alighanem ezzel Molnár is tisztában volt, hiszen Lonti figuráját kifejezetten Darvas Lilire szabta. Molnár ekkor már fülig szerelmes volt az elegáns, okos, jó családból származó, gyönyörű és tehetséges színésznőbe, aki a Rómeó és Júlia hősnőjeként robbant be a magyar színházi életbe. S ez a vonzalom ekkor már korántsem volt reménytelen. Sőt oda vezetett, hogy a 24 éves ünnepelt színésznő és a 48 éves sikeres író 1926-ban házasságot kötött.

      De térjünk vissza az Égi és földi szerelemhez! "Az alapötlet nem új, hiszen Molnár egy korábbi novellájából való. A gazdátlan csónak történetét bontja ki, ahol a felnőtt férfi által megszédített kamaszlány nem versenyezhet szerelem dolgában szépasszony édesanyjával. Itt a tragikus végkifejlet más, nincs halálba ringató gazdátlan csónak, hanem többszöri öngyilkossági kísérlet, amit a kis Lonti mindig túlél, de elméje megbomlik. Végül őrangyalnak képzelve magát kiröppen a nyitott ablakon és a halálba zuhan." - foglalja össze a történetet Mattyasovszky József.

      Ezen a pasztellen Lontit az első felvonás vége felé látjuk. A fehér teniszruhájában átázott 17 éves lány édesanyja utasítására átöltözik. Komoly sötétkék ruhát vesz fel, szolid blúzzal, amelynek széles gallérját keskeny fehér csipke szegélyezi, ahogy egy finom úrilányhoz illik. Középen elválasztott barna haját fülére fésüli, s hajszínével szinte megegyező óriási masnival fogja össze. Csak egy fürt marad szabadon. Íme egy ártatlan, szép gyermek!

      Az Égi és földi szerelem századik előadását Molnár emlékezetessé akarta tenni. Ez alkalomból a Pantheonnál 500 számozott példányban magánkiadásban jelentette meg a művet. Illusztrációként Darvas Liliről, mint Lontiról öt litografált arcképet készített Rippl-Rónai - felvonásonként legkarakteresebb megjelenésében. A litografált munkákhoz akvarell és pasztell portrék is tartoztak, amelyek közül Rippl többet kiállított 1923-ban az Ernst-Múzeumban. (Katalógus 11.-15.; 29.-32.; 82.) Hajdan egy pasztell Magyar Pálé, illetve Neményi Bertalané volt. Az öt műből álló sorozat első darabjának örvendhetünk most.

      IRODALOM
      Magyar Színház. In: Magyar Irodalmi Lexikon. Főszerkesztő Benedek Marcell. Budapest, 1978. Második kötet. 156. oldal.; Darvas Lili. In: Magyar Filmlexikon. Főszerkesztő Ábel Péter. Budapest, 1971. Első kötet 235. oldal.; Darvas Lili. Magyar Életrajzi lexikon 1000-1990. CD-ROM. Arcanum adatbázis.; Matyasovszky József: Molnár Ferenc. Nyírségi nyomda, 1997.; Feleky Géza: Égi és földi szerelem. In: Nyugat. 1922. 21. szám. Nyugat 1908-1941. Egy irodalmi legenda digitálisan. Arcanum adatbázis.; Pewny Denise: Rippl-Rónai József. Budapest, 1940. 133. ; Kaszás Gábor: Darvas Lili az "Égi és földi szerelemben". In: Mű-Terem Galéria 2004. Téli aukció. Kiállítási katalógus 212-215.
      CsM

  19. Rippl-Rónai József - A herkulesfürdői kaszinó
    1. Herkulesfürdő a hajdani Krassó-Szörény vármegye orsovai járásában, Mehádia községtől 7 1 kilométernyire, a Cserna vadregényes völgyében, a tengerszint felett 168 méter magasságban fekszik. A XIX. század második felére Európa legrégibb ismert gyógyhelye Magyarország legpompásabb és legdivatosabb gyógyfürdője lett. A római korban Ad aquas Herculi sacras néven.már Trajanus császár idejében népszerű volt. A római császárok másfél évszázad alatt sokat költöttek kiépítésére, császárokhoz méltó megjelenésére. Az évszázadok során rommá vált fürdőhely újkori felvirágzása I. Ferenc király nevéhez kötődik, aki 1817-ben ide látogatott, s az addig Mehádiai fürdő néven ismert települést Herkules római korból származó két méteres vasszobráról Herkulesfürdőnek nevezte el. Ezután a Cserna szabályozásának és egy új út megépítésének köszönhetően rövid időn belül felkapott üdülőhellyé vált. I. Ferenc József király többször is pihent itt, hol egyedül, hol Erzsébet királyné társaságában (1852, 1884, 1887, 1890, 1892) A település rangját jelzi, hogy a szabályozott Vaskapu átadása alkalmával 1896-ban itt találkozott egymással a Monarchia, Románia és Szerbia uralkodója.

      Herkulesfürdő népszerűségét, az ott szerzett élmények kellemetességét őrzi egy, a múlt században gyakran játszott zenedarab, Paczeller Ede Herkulesfürdői emlék című keringője.

      Rippl-Rónai herkulesfürdői tartózkodásáról a szakirodalom nem tesz említést. Ámde ott vannak a Merkur-Palotában kiállított képek. Tehát biztos, hogy Rippl-Rónai volt Herkulesfürdőn, melynek több forrásból feltörő kénes és konyhasós hévizei sokféle bántalmat enyhítettek. A kérdés csak az, hogy mikor utazott Rippl a híres gyógyhelyre, 1901 vagy 1902 nyarán. 1902 tavaszától Rippl és Lazarine a kaposvári végleges letelepedéssel volt elfoglalva. Azt viszont tudjuk, hogy a Royal Szállóban rendezett tárlatát követően, még 1901 januárjában Rippl-Rónai Oroszországba utazott, de az orosz tél annyira megviselte, hogy terveit feladva haza kellett térnie. Feltehetjük, hogy az orosz honban szerzett reumáját kúrálni ment Herkulesfürdőre, valószínűleg még a belga út előtt. A festmény stílusát és színvilágát tekintve a Banyuls-ból származó művekkel mutat legközelebbi rokonságot, ami szintén az 1901-es datálást erősíti.

      A képről önálló reprodukció nem található, ám jól felismerhető a Művészházban rendezett kiállítás enteriőr fotóján, a kép jobb szélén, a földön álló virág felett, a második képben.
      Analógiák Rippl-Rónai József: Halászházak, magántulajdon Rippl-Rónai József retrospektív kiállítása a Művészházban, 1911

      A kép hátoldalán a Budapesti Fővámhivatal körpecsétje, a Mercur Palotában rendezett kiállítás cédula-töredéke és a Könyves Kálmán Rt. Aukciós kiállítás cetlije, valamint Rippl kézírása grafittal: Herkulesfürdői Kaszinó, alatta 500. /korona/, valamint szintén Rippl-Rónai kezétől: Morvay.

      PROVENIENCIA
      1911-ben dr. Morvay Jenő tulajdona

      KIÁLLÍTVA
      A Mercur-Palotában 1902. decemberében rendezett tárlaton Rippl-Rónai négy herkulesfürdői festményt állított ki. Ezek a katalógus tanúsága szerint a következők: 58. Herkulesfürői alakok, 150 korona; 81. Herculesfürdő, 250 korona; 103.Részlet Herkulesfürdőről, 300 korona; 129. Park Herkulesfürdőn, 300 korona. Az utolsó három valamelyike lehet azonos A herkulesfördői kaszinóval.
      A Könyves Kálmán R.T. Nagymező utcai kiállító-termében 1906 március 1 - 3. Képaukció katalógusának 21. tétele A herulesfürdői kaszinó. Olajfestmény.
      Rippl-Rónai József retrospektív kiállítása 1888-1911 a Művészházban.
      VI. terem 51. tétele Herkulesfürdő. Olajfestmény 200 korona.

      IRODALOM
      Csiffáry Gabriella: Régi magyar fürdővilág. Budapest, 2004.; Erdély nagy képeskönyve. Erdély a múló időben. Szerk. Karádi Ilona. Budapest, 2004.
      Rippl-Rónai József festőművésznek a Művészházban rendezett gyűjteményes kiállításán történt eladások jegyzéke. M.N.G. Adattár L.t.sz.: 4895/10.
      Cs M

  20. Rippl-Rónai József - Pierre Bonnard
    1. VÉDETT

      A korábban francia festő címen védett kép modelljét 1998-ban azonosítottam Pierre Bonnard-ral (1867 - 1947) egy ifjúkori önarcképe és egy 1895 körül készült fénykép alapján. Az 1955-ben felfektetett kartonról tudjuk, hogy e portré azonos az 1947-ben Pátzay Pál által rendezett emlékkiállítás 27. tételével: Francia festő, olaj. Az arckép tompa színeivel, erősen rajzos síkszerű ábrázolásával egyértelműen Rippl-Rónai banuyls-sur-mer-i korszakához köthető, mint ahogy a kép hátoldalán látható narancsfa is.

      1899 szeptemberétől december közepéig Rippl-Rónai és későbbi felesége Lazarine Maillol meghívására annak szülőhelyén a dél franciaországi Banyuls-sur-mer.ben tartózkodott. Itt készült másik barátjának, a festőből világhírű szobrásszá lett Aristide Maillolnak arcképe is, amely ma a párizsi Musée d’Orsay tulajdona.

      Ez az időben rövid néhány hónap azonban a festő munkássága szempontjából fontos állomás volt. "Itt csakhamar mindent színesnek láttam, de még nem ’naposnak’. Itt festettem azokat a képeimet, amelyeknek religiózusan egyszerű, de egyúttal színes motívumai átmenetül kínálkoztak a fekete sorozattól a napos, vagy ha úgy tetszik, harsogóan színes sorozathoz." Írja Rippl-Rónai Emlékezéseiben. Ha van mű a Rippl-Rónai oeuvre-ben, amelyre a religiózus jelző valóban illik, hát ez a kép az. Az ikonok egyszerűségükben is fenséges nyugalma, áhítata árad belőle. Ahogy a szenteket attribútumaikkal ábrázolják, úgy állítja elénk Rippl kedves barátját a festőket évszázadok óta jellemző barettel. Egy ahhoz nagyon hasonlóval, amelyet Rippl is viselt, s amelyben oly szívesen örökítette meg magát.

      Rippl-Rónai valóságos "barátság-galériát" állított fel a nabik köréből, művésztársai képmásaiból. Megfestette "kedves skótját", ahogy ő nevezte Knowles-t, mint láttuk, a katalán Maillolt szülőfalujával a háta mögött, Vuillard-t, akinek műtermében sokat üldögélt és Thadée Natansont, a Revue Blanche kiadóját. Bonnard sokrétű személyisége erősen foglalkoztathatta, ha róla három portré is készült. Ebből kettő, egy pasztell és egy olaj ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. (reprodukálva Szinyei i.m. 260., 261.) Azonban - talán megengedhető némi elfogultság - mind között a legizgalmasabb, a legmegkapóbb ez a valóban "religiózus" arcmás.

      Analógiák Rippl-Rónai József: Aristide Maillol portréja, 1899, Musée National d’Art Moderne, Paris Pierre Bonnard 1890 körül, fotó: Alfred Natanson

      KIÁLLÍTVA:
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Ernst-Múzeum, 1920. november. Katalógus 101. Bonnard arcképe. 1899. Magántulajdon.
      Rippl-Rónai József emlékkiállítás. Nemzeti Szalon, 1947. december 14 - 28. Katalógus: 27.
      IRODALOM:
      Szinyei Merse Anna: Pierre Bonnard francia festő arcképe, 1897.; In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Kiállítási katalógus. Szerk.: Bernáth Mária és Nagy Ildikó. Magyar Nemzeti Galéria. Budapest, 1998. 260-262.; Földi Eszter: A banyuls-sur-mer-i korszak., Aristide Maillol portréja, 1899. In: idézett mű 277-285.; Ernst-Múzeum kiállításai XLIII. Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítsa. Katalógus. 1920. november; Nemzeti Szalon művészeti egyesület. Rippl-Rónai József emlékkiállítás. Katalógus. 1947. december 14 - 28.
      CsM

  21. Rippl-Rónai József - A szakácsnő gyereke mindig bőg
    1. 1905 körül

      Rippl-Rónai 1902-ben végleg haza tér és szülővárosában, szeretett családja közelében házat vásárol Kaposvárott. Alkotásai is nagyrészt ehhez, a nagy gonddal berendezett széparányú paraszt-polgár portához és a bennük lakókhoz, az őket látogató barátokhoz, ismerősökhöz kapcsolódnak. Minden mozzanat, minden történés kép-témává lett keze alatt. Ebben az esetben is a ház konyhájának más képekről jól ismert részletét látjuk, az agyagból rakott, sütésre, főzésre egyaránt alkalmas hatalmas tűzhellyel, a kor jellegzetes kék zománcos edényeivel. A bal szélen edénytároló szekrényke, fölötte a méret szerint gondosan sorba rakott színes fedőkkel. A szekrényke mellett, bölcsőben fekszik jó meleg helyen, a fejét, kezét megfeszítő, vörös gyapjútakaróval is védett, bömbölő gyermek, aki nyilván nem érti, miért nem vele foglalkozik az édesanyja.

      Analógiák Eduard Vuillard: Beszélgetés, National Gallery of Art, Washington Eduard Vuillard: Anette, The Art Institute of Chicago

      KIÁLLÍTVA:
      Az Ernst-Múzeum Kiállításai LXIII. Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. 1923. Kat. 104. (2.000.000.- K. /400 ar. kor./
      IRODALOM:
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998. Szerkesztette: Bernáth Mária és Nagy Ildikó.
      CsM

  22. Rippl-Rónai József - Vízparti táj
    1. 1890-es évek második fele

      Magyar Nemzeti Galéria bírálati számai: 2606/1985, valamint: 9192 Hátoldalon középen cédula: Belépőjegy / Rippl-Rónai József kiállítására / Váczi utcza 37. Merkúr Palota és felirat piros ceruzával: Fellegy Antal
      Kiállítva: Rippl-Rónai József Kiállítása, Mercur Palota, 1902. Könyves Kálmán Rt., 1906.

  23. Rippl-Rónai József - Piros ruhás lány virágokkal
    1. Rippl József 23 éves korában, áldozatvállaló családja és gróf Zichy Ödön anyagi támogatásával iratkozik be 1884. elején a müncheni akadémia élő modelles osztályába, ahol Jochann Caspar Herterichtől és Wilhelm von Dieztől tanul rajzolni. A következő évekre már állami ösztöndíjat kap a rézkarcolás elsajátítására. Ripplt tanulmányainak második évében, 1885-ben Somogy megye felkéri, hogy gróf Jankovich László 50 éves főispáni jubileumára készítse el rézkarcban portréját, melyet 350 példányban kívánnak sokszorosítani. Ez már számára is siker és a szülők számára is visszaigazolás, Ś nem hiába hozzák az áldozatot.
      "...Minthogy Somogymegyéből ezideig én vagyok az egyetlen egy, a ki külföldre jött a festészeti akadémiára..." - öntudatos, tanárai elégedettek, ő maga is az, és a család is büszke lehet. Ennek ellenére a müncheni időkről kevés ismeretünk és éppoly kevés tárgyi emlékünk van, mintha tudatosan akarta volna e tanulóéveket, ahogy ő mondja, "a kezdő évek tapogatódzó viszontagságai"-t elfelejteni. Emlékezéseit is csak Párizsba érkezésével indítja.

      Rippl-Rónainak a Magyar Nemzeti Galéria adattárában található útinaplója (Ltsz. 5119. V. doboz) azonban a festővé válás néhány állomásáról tudósít. Innen tudjuk, hogy a másolás mellett már 1883-ban önálló művekkel is kísérletezik (apja arcképe, Zichy László portréja, Tanulmányfő, Macskareggeli, Tiroli vadász). Ez utóbbi képét 1883. november 27.-én részletesen le is írja: "Ábrázol egy ’tirol vadászt’ aki citerál nevetve, énekléssel kisérve, hogy az ének jobban folyjon gyantázza néha-néha torkát a mellette álló asztalon levő borosüvegből és hozzá még nagyokat harap a fekete kenyérből." Mint látjuk az a fajta népies zsáner, amely a - főként amerikai és angol - turisták igényeinek kielégítésére szolgált Münchenben, nem volt idegen Rippltől. Egészen természetes hát, hogy az 1884-től az Országos Képzőművészeti Tanács mindössze 300.- Ft-os ösztöndíjából élni kényszerülő akadémista e közízlésnek megfelelő népies vagy szalon zsánerekkel igyekszik jövedelmét kiegészíteni. 1885-ben a Budapesten megjelenő képes havi folyóirat, a Magyar Szalon rajzpályázatán második díjat nyert szalonképein (1. sz. melléklet) jól látható, hogy még rajzi felkészültsége is hiányosságokat mutat. Figurái darabosak, mozdulataik nehézkesek.

      Ezen analógiák alapján gondoljuk, hogy a most felmerült, kuriózumnak számító festmény - hiszen Müncheni éveiből a rajzokon kívül csak egy Brouwers és egy Teniers másolatot ismerünk, valamint egy, a műkereskedelemben néhány évvel ezelőtt felbukkant, meglehetősen édeskés női pasztell portrét - az 1885. évre keltezhető. A szignó írásképe is ezt a feltételezést erősíti. (2. számú melléklet) E korai, egyedisége miatt a Rippl-Rónai kutatás számára is kiemelkedő fontosságú festmény azért is érdekes, mert a népies ideálkép ritka példája. Sem a bútor, sem a viselet nem köthető egyetlen konkrét népművészeti körhöz. Az ónkanna bajor, német területre utal ugyan, de ez az egyetlen, viszonylag helyhez köthető motívum. A virágok azonban beszédesek. Szegfűkről van szó, amelyek a világi szerelem és életöröm, valamint a hiúság jelképeként ismertek. E jelentéstartalmat még tovább erősíti a fiatal nő szegfűt szagoló, kacér mozdulata.

      Ha nem ismerném a magyar múzeumok nyomorúságos helyzetét, azt mondanám, hogy a müncheni évek eleddig egyetlen fellelhető Rippl festményének méltó helye vagy a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum, vagy a Magyar Nemzeti Galéria lenne. Nyilván Nemes Marcell, majd Sokrates Stavropoulos is hasonlóképen gondolhatta, amikor rangos gyűjteményébe e tárgyat befogadta. A korábbi tulajdonosok közül Nemes Marcell közismert. Sokrates Stavropoulos a Budapesti czím- és lakásjegyzék (Bp. 1928) tanúsága szerint a Modiano Szivarpapírgyár R.T igazgatója volt. Végvári Lajos Munkácsy monográfiája, mint a Zálogházhoz készült Két alakot ábrázoló tanulmány, immár San Gimignano di Triestben élő tulajdonosát említi. Jelentős gyűjteménye leszármazottainál állítólag ma is ott található.

      Proveniencia: Nemes Marcell Stavropulous

      Hátul a vakrámán balra fent gyűjteményi cédula: "SOKRATES STAVROPULOS GYŰJTEMÉNYE / Rippl-Rónai József / Piros ruhás lány virágokkal / vászonra festett olajfestmény 58x45 cm / a művész Münchenben készült / olajfestménye. Vétetett Nemes Marcelltől."

      PROVENIENCIA
      Nemes Marcell gyűjteménye
      Stavropulous gyűjteménye
      CsM

  24. Rippl-Rónai József - Kalapos párizsi nő
    1. Rippl-Rónai pályájának legemblematikusabb sorozata, az un. "fekete korszakának" kiemelkedő szépségű női arcképei. Munkaadójától, mesterétől, Munkácsytól 1889-ben kezd eltávolodni. Az ezután következő években már maga szabta meg saját irányát és egy olyan ösvényre lépett, amit maga számára hasított ki a 19-20. század fordulója franciaországi művészetének útvesztőjéből. E kevés eszközzel létrehozott stílusra a meditatív, halk hang, a sötét - leginkább a fekete, a barna és a mélyzöld színekből építkező -, a sziluett-hatást felhasználó formaadás a jellemző. Ez a redukció Rippl-Rónai ecsetje alatt nemhogy szűkítené a művész kifejezési lehetőségeit, sokkal inkább szokatlan módon, gazdagítja azt. E háromnegyed profilnál is ugyanazt érzékeljük, mint a "fekete korszak" többi kiváló portréján: amit a művész feláldoz a színdinamika változatossága kerülésével, azt busásan visszanyeri a feketékből minimális plaszticitással előbukkanó, úgyszólván fehér arc légies megjelenítésével.

      Jelen képünk modelljének fegyelmezett és nemes arcvonásai zárkózottságot, de ugyanakkor önbizalmat sugároznak, úgy tekint előre mint aki tisztában van saját szépségével, ezzel azonban nem él vissza. Ahogy látható e képen, a művészi kifejezés redukciója Rippl-Rónainál az átszellemítettség és az apart megjelenés eszköze. Mindezt a hatást e képen meghökkentően dekoratív módon írja felül a hatalmas, ellipszis-alakú, virágdíszes, divatos kalap, amelynek extra méretét még az is fokozza, hogy a tetejének látszólag határt szab a vászon mérete. Persze, jól ki van ez találva így: a kissé szecessziós vonaljáték savát-borsát adja az ábrázolásnak.
      Most is, mint párizsi korszakában készült rokon alkotásokon, azt látni, hogy igen vékony festékréteg borítja csak a vásznat az éterien lebegő ábrázolás érdekében. A figurát a háttértől a művész kontúrok segítségével rögzíti a kompozícióban, vagy a már említett sziluetthatással választja el környezetétől. Ezzel a megoldással némi térhatást is érzékelhetünk, anélkül azonban, hogy az ugyancsak festői kifejezőeszközként használt kétdimenziós megjelenítés elve csorbulna.

      Rippl-Rónai 1911-ben megjelent Emlékezéseiben úgyszólván receptjét írja le fekete képei készülésének: "...csak igen vékony festékkel le kell kötni a rajzot a vászonra: nem baj, sőt úgy hat természetesnek, ha maga a rajz is kilátszik alóla. Készen vagyunk. Hogy azután mások azon tűnődnek, olajfestmény-e ez, vagy "grafika", az már igazán nem a művész dolga. Csakhogy az ily olajozott grafika vagy rajzolt olajfestmény nem készül ám oly könnyen, ahogy azt a technika utólagos kutatói gondolhatják...De ha elképzelem, mit csinálna ebből az imént jellemzett szürke hangulatból az én nemrég odahagyott mesterem...(Munkácsy)" (1)

      Rippl-Rónait a francia Nabis-csoport (Próféták) tagjai közé számítják. (2)
      Kb. 1892-től vehető észre képein a Gauguin szellemi örökségét továbbvivő nagy posztimpresszionista művészek, mint Maurice Denis, Vuillard, vagy Bonnard természetlátásához való közelítés. Éppen Gauguin lesz az, aki 1894 -ben Rippl-Rónait felfedezi, és fiatal társai figyelmébe ajánlja.
      De le kell szögeznünk, hogy a színredukció varázslatos képeket eredményező útját, e csoportból csak Rippl-Rónai járja be.

      Irodalom:
      Petrovics Elek: Rippl-Rónai József. Budapest, é.n. (1942)
      Genthon István: Rippl-Rónai József. Budapest, 1958.
      Bernáth Mária: Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József franciaországi képeinek tükrében. In: Sub Minervae Nationis Praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Budapest, 1989. 203-207.
      Beil, Ralph: József Rippl-Rónai. In: Fréches-Thory - Perucchi-Petri (ed.) Die Nabis. Propheten der Moderne. München. 1993. 207-208.
      Terrasse, Antoine: József Rippl-Rónai et les Nabis. Dossier de l’Art, No. 24. 1995. Juillet-aout, 60-69.
      Szinyei Merse Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis csoporttal. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállításának katalógusa. (Szerk.: Bernáth Mária és Nagy Ildikó). Magyar Nemzeti Galéria, 1998. 49-68.
      BM

      Jegyzetek:
      1. Rippl-Rónai József Emlékezései. Budapest, 1911.
      2. Lásd különösen Claude Jeancolas: La peinture des Nabis. Paris, 2002., ahol Rippl-Rónai művei a Nabis művészeiével azonos számban és nívón szerepelnek.

  25. Rippl-Rónai József - Vöröshajú ülő akt
    1. Az elmúlt pár év során sok szép "rejtőzködő" és az addigi ismereteink szerint szokatlan Rippl-Rónai mű kapott nyilvánosságot. Köztük, bár még mindig kis számban, egész korai alkotások is. Azonban ehhez fogható kép csak egy volt, a több mint öt évvel ezelőtt felbukkant, Pekár Gyulának ajánlott Akt, sárga nárcisszal.

      Nem csak a finom, "szálkás" pasztellkezelés, nem csak a színvilág, de az azonos enteriőr is összeköti őket. Mindkét modell ugyanazon a barna támlás, kékes szürke takaróval borított ágyon ül, az ágy fölött függő, egyszerű, barna keretes tükör alatt. Az egyik szemben, a másik háttal az ágy fejének. Azonban a kibontott vörös hajú, szinte még gyermek leányka, mint a bal szélen kivillanó lepel jelzi, ölét eltakarva a támla előtt helyezkedik el. A szobabelső tanúsága szerint Rippl-Rónai életművének mindkét korai gyöngyszeme még az 1888-ban bérelt rue Aumont-Thieville 4. alatti műteremlakásban készült. Keletkezése arra az időre tehető, amikor Rippl Emlékezései szerint látogatást tett "az újabb dekoratív festészet legnagyobb mesterénél", az általa is mélyen tisztelt Puvis de Chavannes-nál. "...nézegette a magammal vitt, többnyire kontúros kis rajzaimat, festményeket, aktokat. Tetszettek neki, de azt tanácsolta, hogy inkább az Indépendents szalonjában, mint az ő elnöksége alatt álló Mars-mezei Szalonban állítsam ki azokat...máig is sajnálom, hogy nem fogadtam...szót."
      A Puvis-nek bemutatott munkák hasonlóak lehettek ehhez, a most kalapács alá kerülő kis remekműhöz. (Talán köztük is volt.) Ilyeneket küldhetett be a Mars-mezei Szalonba is, ahol Rippl, 1891-ben állított ki először.

      Rippl-Rónai művészi útkeresését elemezve, sokféle hatásról szokás beszélni. Hogy Puvis de Chvannes-é milyen erős volt, azt ezen a minden erotikától mentes, szinte vallásos áhítatot sugárzó pasztellen érzékelhetjük. Hiszen ő is, mint Puvis "női képeinek arcába oly szép kifejezést tudott önteni." Rippl életműve bizonyosság arra, hogy mindvégig megőrizte a mesternek, akinél "soha nagyobb tiszteletben művészt nem tartottak" hitvallását: "...a művész... álmai szerint rendezi el a dolgokat. Mert meggyőződésem, hogy a legjobb elrendezésű kompozíció egyben a legszebb is. Szeretem a rendet, mert szenvedélyesen szeretem a világosságot."

      IRODALOM:
      Akt sárga nárcisszal (Csernitzky Mária). In: Kieselbach Galéria és Aukciósház Téli árverés. Budapest, 1999. december. Katalógus 92-93.
      Rippl-Rónai József Emlékezései. Szerk.: Farkas Zoltán. Budapest, 1957. 68-70.
      A szimbolizmustól a klasszicizmusig. Maurice Denis elméleti írásai. Az utószót írta és a képeket válogatta: Szabadi Judit. Budapest, 1983. 79.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Szerk.: Bernáth Mária és Nagy Ildikó. Magyar Nemzeti Galéria. Tudományos katalógus. Budapest, 1998.
      CsM

  26. Rippl-Rónai József - Két gyermek
    1. Több Rippl-Rónai képen ilyen széleskarimájú szalmakalap alól leginkább maga a művész, vagy édesapja, esetleg az " otthon-képek" szeretett modellje, Piacsek bácsi tekint ránk. Most a megfestéshez nyílván nehezen elhelyezkedő kislányok egyikének fejére, valamelyik férfi a három közül játékosan, és kissé csálén, rányomta e kihívó nagy kalapot, vigyázva arra, hogy a fontos mályvaszínű masni azért kilátsszék. A kislány mintha duzzogna, csücsörített szája, kissé lefelé tekintő szeme erre utal. Nyilván a modellként való fellépéshez nem vágyott egy ilyen nem ráillő kiegészítőre: a feltételezhető vidámság körülötte inkább a felnőttek öröme volt . Vajon később, majd felnőttként szemlélve a képet, vagy emlékezve e régi modell-állásra megértette-e, hogy a kertben lévők aznapi családias, jó hangulata, lényegében metakommunikatív módon megörökítődött. Számunkra immár több mint egy évszázada.

      A kis húgocska saját jelmezében pompázik, fodros fejkötője ártatlan, ránkcsodálkozó arcát, glóriaként övezi.

      Rippl-Rónainak saját gyermeke nem volt, az annyiszor megfestett neveltlánya, Anella, majd csak tíz éves korában, - 1910-ben - csatlakozott a család életéhez. Mégis, sok képét ismerjük a művésznek már korábbról is, amelyeken gyermekek szerepelnek. A pasztellel oly zseniálisan bánó Rippl-Rónai nyilvánvalóan érzékelte a kréta minden más festői eljárásnál alkalmasabb voltát arra, hogy a gyermek bőrének hamvasságát közvetítse.

      A kislányok kiléte nem állapítható meg bizonyossággal. Feltételezésünk van azonban, amelyet a kompozíció családias fesztelensége támogat. Nyilvánvaló, hogy nem megrendelésre készült ábrázolással van dolgunk, mert ilyen könnyed viccelődés, mint ami a nagyobbik kislány fejére ültetett férfikalap, aligha lenne elképzelhető ez esetben. Képünk készülése után néhány évvel született a művész Az aggódó Paulina mama című pasztellje, (1) ahol Rippl-Rónai anyai ági (Knezevich), pécsi rokonságának tagjait látjuk felsorakozni. Nagy valószínűséggel képünk egykori modelljeit látjuk viszont, néhány év múlva, immár növendék lányokként, megjelölve őket a képen "duzzogó Lenke" és "dacos Aranka" jelzőkkel.

      A kép stílusa egyértelmű eligazítást ad arról a helyszínről, ahol a pasztell készült. Ebben csak megerősít bennünket a hátoldalon található Rippl-Rónai 1902 decemberében nyílt kiállításának címkéje. A művész nem régen jött haza Párizsból, éppen megvette kaposvári Fő utcai kis házát, ahol egy ideig együtt élt szüleivel. E Fő utcai ház vendégei voltak tehát 1902 nyarán az ábrázolt kisleányok.

      A kép stílusa - különös ellentmondásnak látszik - noha elöntik a világos színek, mégis, a sötét alaphangon kívül mindenben követi a korábbi párizsi "fekete korszakot", annak jellemző sajátosságait. Már a "fekete korszakban" is feltűnnek a rózsaszín képek és ezek stílusjellegzetességei átcsapnak a korai kaposvári évek pasztelljeire is . A legfontosabb kapocs a korai képek megjelenése között az egy-tónusban tartás következetesen végigvitt módszere. E képen is a halványrózsaszín megannyi rokon tónusa alakítja az ábrázolást. Lényeges jellegzetesség, hogy a haj barna színe, vagy a háttér zöldje a rózsaszínnel azonos intenzitásban szólal meg, úgyszólván sehol, semmi hangsúly. A művész magával az eszköztelenséggel modellál.

      Proveniencia:
      Egykor Székely Zsigmond tulajdona

      Kiállítva
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Merkur-Palota, 1902. 150.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Könyves Kálmán Szalon, 1906. 281.
      Rippl-Rónai József aukciókiállításának katalógusa. Könyves Kálmán Szalon, 1906. 300. Itt megvette Székely Zsigmond.

      Irodalom
      Malonyay Dezső: A fiatalok. Budapest, 1906. 180-220.
      Petrovics Elek: Rippl-Rónai József. In: Művészet, 1906. 2.sz. 107-117.
      Horváth János: Rippl-Rónai Emlékkönyv, Paris Anella visszaemlékezéseivel Rippl-Rónairól. Kaposvár, 1995.
      Bernáth Mária: A "nemzeties művészet" programja Rippl-Rónai József intérieur-képeiben. In: Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós 60. születésnapjára. A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve. 1991. 283-286.
      Király Erzsébet: A kisváros és az otthon képei. Rippl-Rónai kaposvári intérieur-korszakáról. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállításának katalógusa. (Szerk.: Bernáth Mária, Nagy Ildikó) Magyar Nemzeti Galéria, 1998. 71-78.
      BM
      Jegyzet
      1. Lásd Horváth János képanalízisét, in: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállításának katalógusa. (Szerk.: Bernáth Mária és Nagy Ildikó). Magyar Nemzeti Galéria, 1998. 77. kép.

  27. Rippl-Rónai József - Zorka
    1. 1920 körül

      A képet nézve olyan benyomásunk támad, hogy a művész érzéki bolyongása e modell - Zorka - körül, itt teljesedik ki. (..)
      Ha valaki úgy nézné a Zorka-képeket, hogy semmiféle háttérinformációval nem rendelkezik, akkor is feltűnő lenne a művek néhol csak utalásszerű, máskor nagyon is egyértelmű erotikus töltete. Zorkát hol egy kimerevített kacér mozdulattal, hol különböző puha szőrmékbe rejtve látjuk, néha a szoknyáját csippenti fel, néha a dekoltázsa válik más női modellekénél merészebbé. Képünkön azonban - ahogy már a bevezetőben is jeleztem - a művész megszabadul minden gátlásától. (..)Zorka őrá néz és bizarr módon palástolja magát: kalapja és szőrmegallérja, rejtezkedést mímelő karjai érett, alig takart testet hivatottak a figyelem középpontjába állítani. A festőnek, és hát nekünk, mint a "vágy csodálatos tárgyát".
      (Részlet BM szakvéleményéből)

      Bányai Elza alakja 1915-től Rippl-Rónai József kései alkotói korszakát kíséri, néha kísérti végig. Anella (Rippl-Rónai nevelt lánya) keserűen jegyzi meg visszaemlékezéseiben, hogy a művész élete végéig kitartott ez a kapcsolat, sőt Józsi bácsi egészségének megrontóját is e démoni nőben keresi. Más megvilágításban Zorka - ahogyan Rippl-Rónai elnevezte "Elzácskát" - személyében minden tekintetben az utolsó tíz év friss, inspiratív modelljét fedezhetjük fel. Elek Artúr így fogalmaz a Nyugatban: "Zorka-ciklusa egyetlen egy női fejnek hányféle és mindig más, mindig újabbnál újabb és érdekesebbnél érdekesebb változata. Más művész egyetlen egy arcképpel kimeríti modelljének egész festői tartalmát. Rónai számára egy-egy más színű kalap ugyanazon a fejen, vagy az arcnak pillanatnyi színes megjelenése az est vagy a napvilág különböző szakaszaiban, megannyi új motívumot és megannyi új képtárgyat jelent." A változatos pózok, hangulatok, melyek a Zorka portrékon mindig más és más formában bontakoznak ki, az ihlető erő intenzitásáról, egyben a kettejük közti viszonyról is árulkodnak. A bestiális nőalak és a kedves kis "csitri" közötti skála nagyon széles.

      Az itt látható képen a Zorka-sorozat olyan típusával találkozhatunk, mely a fent említett skálában az intim szféra helyét jelöli ki. Rippl-Rónai egy bensőséges pillanatról tudósít: szuggesztív elrévedő arc, igéző szemek - mintha kamerába néznének, ledér öltözet (fehér ujjatlan ruhácska, a nyakban finom szürke selyemsál), a bodor fejtetőn egy könnyed fekete pamacs. A részletekből kirajzolódó csábító nő mögött egy melankolikus, érzéki lányalak is felsejlik. Ezt a kettősséget erősítik a technikai és kompozíciós megoldások, például a lámpafényes megvilágításban az arc kontrasztos kiemelt iruló-piruló színét (főleg a szem démoni kékségét) ellensúlyozza a puha, könnyed mozdulat és a visszafogott kék, szürke és fehér színrendszer, az oldott felületkezelés.
      Zorka arca az évek során (Anella szerint) egyre idealizáltabb, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy stilizáltabb formában rögzült. A keskeny, hegyes állú és színeiben kontrasztosan hangsúlyozott arctípus Rippl-Rónai 1920 körül készült portréira jellemző, az élénk kék színfolt figyelemfelkeltő használata (pl. gyűrűk, itt szemfehérje) inkább az 1920 előtti képekre. A datálást segíti Andorka Júlia észrevétele, miszerint egy archív fotó és egy 1920-ban készült festmény (A kínai csészés nő) Zorka rövid, frufrus hajviseletét igazolja, tehát ez a kép még az új frizura előtti időszakban készülhetett. Az Ernst Múzeum 1920-as katalógusában két darab, képünkkel megegyező méretű Zorka című pasztellel is találkozhatunk. "Ha valaha egyszer összegyűjtik majd a Zorka-ciklus képeit" - írja Elek Artúr - "csodálkozó érzéssel fogja megállapítani egyugyanazon arcnak vagy negyven ismétlődése előtt a néző", hogy ugyanabban a témában és méretben egyszerre és külön-külön milyen érzelmi és hangulati magasságokat és mélységeket tud bejárni Rippl-Rónai.

      IRODALOM:
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. MNG, 1998. A katalógust szerkesztette Bernáth Mária és Nagy Ildikó. Budapest, 1998.
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapest, 1998.
      Horváth János: Rippl-Rónai Emlékkönyv. Paris Anella visszaemlékezéseivel Rippl-Rónairól. Kaposvár, 1995. 83.
      Pewny Denise: Rippl-Rónai József. (1861-1927.) Budapest, 1940. A képlistán több azonos című és méretű tétel szerepel.
      Elek Artúr: Rippl-Rónai József. Nyugat, 1923. 21. szám; Nyugat, 1935. 9. szám. BM attestjével.
      FK

  28. Rippl-Rónai József - Abbázia (Voloscai részlet)
    1. 1903 körül

      E közelmúltban külföldről haza került festmény sárguló lombjaival azt a kora-őszbe hajló fürdővárosi hangulatot idézi, amelyet Rippl-Rónai oly erőteljesen fogalmazott meg 1901-ben A herkulesfürdői kaszinó című képén. Aláírása is a századforduló körüli évekhez köti e művet. A laza festékfoltok, a hordozó anyag színértékként való alkalmazása miatt azonban ezt az alkotást már kevesebb szál fűzi a Banuyuls-sur Merben 1899 őszén főként kartonra készült olajképeihez, mint A herkulesfürdői kaszinót. Egymás mögött sorjázó dekoratív síkjaival és az említett laza, főképp az égbolton megjelenő, puha "vattás" felületével ahhoz az 1902-es kaposvári letelepülése után festett kísérletező, útkereső tárgy-csoporthoz tartozik, amelyből sajnálatosan keveset ismerünk, s amelynek eredményeként Rippl-Rónai remekművei, az úgynevezett otthonképek megszülettek.
      A kérdés az, hogy Rippl-Rónai mikor és hol találkozhatott az itt látható motívummal. 1903 körül több fontos műve készült, mint ez is 35 x 50 cm-es kartonra, többek között az Ebéd előtt, Édesapám szundikál, A beteg Kossuth imádó. A táj és az épületek mediterrán jellegűek. Már nincs rekkenő nyár, itt-ott színesednek a lombok. A kompozíció bal alsó sarkába benyúló öbölben csónak ringatózik, a parton sétáló emberek. Rippl-Rónai kedves testvérét, Ödönt 1903 őszén helyezték új állomáshelyére, a fiumei állomásfőnökségre. Költözésekor József bátyja és annak élettársa Lazarin is elkísérte. Ekkor készülhetett valahol Fiume környékén ez, az eddig ismeretlen festmény. A képre nézve magunk is átélhetjük Márai Sándornak a hely szellemét idéző lírai sorait:"szeretek sétálni Abbázia és Lovrana között a babér illatú tengerparti sétaúton, ahol szüleink és nagyszüleink udvaroltak egymásnak, s esténként szívesen átmegyek Voloscába, leülök a part menti kiskocsma előtt, megiszom egy negyed liter isztriai vörösbort..."(részlet Csernitzky Mária tanulmányából)

      Képünk stiláris, elsősorban színbeli jellegzetességei még egy bizonyos fokig a francia-, illetve spanyolországi (Banyuls-sur-Mer-i) reminiszcenciákat idézi. Fátyolos szürkeség, lilába hajló tónusok tartják össze a festői szövetet, amelyből a zöld növényzeten kívül nagyon kevés szín kívánkozik ki. (...)Mankóként kívánkozott, és el kell fogadnom az 1913 körül készülhetett, a Petrovics-albumban reprodukált és ott Voloscának megnevezett képet, amely helyszínnek a nevét még magától a művésztől hallhatta, mert ezt kitalálni nem lehet. (...) A két kép helyszíni rokonsága és ugyanakkor az egymástól való ábrázolásbeli idegensége igen plasztikusan vetíti elénk azokat az éveket, amelyek Rippl-Rónai művészetében 1903 és 1913 között végbementek. A szelíd líra, amely tárgyalt képünkön egyfajta békés csendet és kiegyensúlyozott nyugalmat varázsol elénk, a Volosca késői, második variációján az expresszív, vad színeknek, a minden porcikájában mozgó, nyugtalan világnak ad teret. Lényegében e két véglet között feszül Rippl-Rónai József nagy ívet befogadó művészete.
      (Részlet BM tanulmányából)
      IRODALOM:
      Rippl-Rónai József emlékkiállítása. Kiállítási katalógus. Budapest, Ernst-Múzeum. 1928. december; 15. oldal 79. 82. tétel.
      Pewny Denis: Rippl-Rónai József. Budapest, 1940. 120-123.
      Petrovics Elek: Rippl-Rónai. Budapest, év nélkül. 93, 105.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, szerk. BERNÁTH Mária, NAGY Ildikó, kiállítási kat., Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1998.

  29. Rippl-Rónai József - Hímző nő
    1. Neuillyben, Párizs egyik elővárosában vagyunk, 1897-ben, Rippl-Rónaiék szerény otthonában, amit ekkor - immár egy éve - betölt a remény. A művészre, 1896-ban, budapesti kis bemutatkozó kiállításán barátja - Sima Ferenc képviselő - lakásán, felfigyelt Andrássy Tivadar gróf, aki rábízta a budai Duna-parton lévő palotája /1/ ebédlőjének megtervezését. Rippl-Rónai ekkoriban már túl volt franciaországi kiállításainak sikerén, a Nabis-művészcsoport tagjaként tartották számon és e csoport legfontosabb művészeinek (Vuillard, Bonnard, Maurice Denis, stb.) barátságát mondhatta magáénak. Csak egyetlen gond nyomasztotta, a honvágy, az itthoni elismertetés vágya és hiánya. "Szeretnék már otthon lenni, sátorfámat felütni, de nincs aki bátorítana" - írja Mednyánszky Lászlónak 1898-ban. De az előbb említett 1896-os kis kamarakiállításon még úgy érezte, végre megnyílik előtte a régen várt lehetőség.

      Iparművészeti munkássága aránylag szűk határok közt mozog, de megkülönböztetett helyet foglal el az életműben. Iparművészeti tevékenységének legnagyobb volumene, az Andrássy-ebédlő köré épül, ahová kárpitokat, üvegeket, kerámiát és bútort tervezett, amely munkák külföldi és magyarországi mesterek kivitelezésében valósultak meg.

      Képünkön a hozzá legközelebb eső iparművészeti műfaj kulisszatitkaiba nyerünk bepillantást. Speciális metódussal, másokéival össze nem hasonlítható öltésekből alakuló hímzéssel tervezi kárpitjait, és ennek kivitelezésével a vele már hosszú évek óta együtt élő társát, Baudrion Lazarine-t - későbbi feleségét - tudja segítségül venni. Rippl-Rónai büszke volt e speciális technikára, amely egyértelműen kitetszik abból a levélből, amelyet Radisics Jenőnek, az Iparművészeti Múzeum főigazgatójának írt, egy korábbi, azonos eljárással készült művével kapcsolatban. A levélben kéri Radisicsot, hogy művét ne mint gobelin-utánzatot kezelje, hanem "mint eredeti, a XIX. század végén készült hímzett kép vétessék föl a Múzeum Catalógusába." /2/. E hímzés reprezentálja egyébként mindmáig legjobban Rippl-Rónai iparművészeti tevékenységét. "Öltései sűrüek, hosszúak és egymás közé öltöttek... Kemény szövetű, mint a sűrű perzsaszőnyeg" - írja a művész Emlékezéseiben. /3/ Érdekes tény, hogy ahhoz a színharsogáshoz és kontúrozáshoz, amit a Vörösruhás nő hímzésében megszólaltat, képeiben majd csak tíz év múlva fordul.

      Képünkön, Lazarine avatott keze nyomán mégha csak vázlatosan is
      megfestve, de színeiben és hosszúkás voltában felismerhetően, de feltűnik a hímzett Vörösruhás nő. A hímzőrámán vázlatosan látszó figura itt csak jelzésértékű: maga a hímzés valójában 230 x 125 cm-es. Ezeket az arányokat festményen érzékeltetni lehetetlenség lett volna. Lazarine-t a hímzőráma kalodába zárja. Lényegében munkában való elmélyültsége, a megfeszített figyelem és az odaadás tárgya képünknek, az áhítatos belefeledkezés a művész által rárótt - nem rárótt, hanem az őt kitüntető - feladatba. A szinte révületbe esett Lazarine, a valószínűleg nem túlfűtött szobában nagy, sötét, pöttyös kendőjébe burkolva dolgozik. Alig látunk valamit a környezetből, talán csak a világos komódon sorakozó vázák, mint jövendőbeli motívumok adják egyetlen ígéretét a most szorosra zárt világnak. A kék vázában pompázó piros rózsák, a munkán túli élet hírnökei, valamint az otthonlét bensőségességéé.

      Rippl-Rónainak 1897-ben Párizsban S. Bing Art Nouveau Szalonjában önálló kiállítása nyílt. A francia nyelvű katalógusban több képcím árulkodik a mindennapjaikat betöltő művészi munkáról. Hogy sietségük nagy lehetett, abból is kitetszik, hogy Lazarine neve mellett a képcímekben nem egyszer szerepel Claudine-é, Lazarine húgáé is. Ha "Hímző nők"-et olvasunk (Les Brodeuses), a két lánytestvér munkájára kell gondolnunk. De nagy valószínűséggel, e fontos kiállítás egyik darabja lehetett képünk is. Rippl-Rónai oly sok remekművet adó párizsi, un. "fekete korszakának" stilárisan e műalkotás is része.

      Kiállítva:
      Oeuvres Rippl-Rónai exposées á l’Art Nouveau. (Párizs, 1897) 61., Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Merkúr Palota, 1902. 286.

      IRODALOM
      Prékopa Ágnes: Rippl-Rónai József iparművészeti tevékenysége. Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállításának katalógusa. (Szerk. Bernáth Mária és Nagy Ildikó) Magyar Nemzeti Galéria, 1998. 98-111.
      BM

  30. Rippl-Rónai József - Kalapos férfifejek
    1. Kiállítva: Szob Művelődési Központ. Fényes Adolftól napjainkig. A rajz mesterei.
      Reprodukálva: Horváth Béla: Adorján Mária gyűjteménye. Műgyűjtő III. 1971./4.5.2.
      Proveniencia: Egykor Adorján Mária gyűjteményében
  31. Rippl-Rónai József - Párizsi nő fátyolos kalapban
    1. 1890-es évek

      "Rippl-Rónai József életművének egyik legjellemzőbb sajátosságaa pasztell technikájának kortársaiénál jóval gyakoribb használata, illetve a női portré műfajának széles körű művelése. A női modelleket ábrázoló pasztellportrék az életmű legkorábbi szakaszától, az 1890-es évektől kezdve a egészen az 1920-as évek végig végigkísérik az életművet. A korai párizsi évek képei között meglehetősen sok vászonra készült pasztellképpel találkozunk, de ugyanakkora papírra rajzolt pasztellek sem ritkák. Hasonlóképpen Rippl-Rónaira jellemzőa profilbeállítású kompozíció is. Patakyné arcképe, Piácsek Margit portréja,vagy éppen Cleo de Merode rokona a legközismertebb profilportrék.

      A jelen kép rendkívül finom kidolgozása, a szürke ruha plasztikus megformálása,a kalap, a kalapdísz, a fátyol nagyon érzékletes kialakítása éppúgy Rippl-Rónaira valló megoldások, mint a modell kifejezetten tartózkodó, szemérmes és visszafogott karakterizálása. Rippl női portréi nem csak az egyéniség karakterét mutatják meg, hanem a nőiség eszményéről, a századfordulón divatos nőideálról is pontos képet adnak. (...) A mű szignója jellegzetes és szép Rónai-szignó.A kép minden bizonnyal a művész úgynevezett fekete korszakában készült."
      (Részlet BG szakvéleményéből)

  32. Rippl-Rónai József - Grünwald Vilmos és Paula
    1. Jelezve jobbra lent: Vilmos Paula Baden 1915 Grünwald Vilmos famíliája

      Kiállítva: Arckép és önarckép. Rippl-Rónaitól napjainkig. Nagykanizsa, Erkel Ferenc Művelődési Ház, 1974. kat.19., Ady és kortársai. Őrbottyán Művelődési Ház, 1973.

  33. Rippl-Rónai József - Fekete hajú fiatal lány
    1.  

      Ez a pasztell szervesen illeszkedik Rippl-Rónai azon női portréinak sorába, amelyeket 1890-es stiláris magára találása óta oly szívesen és oly mélységes szakmai elhivatottsággal készített. E képekben sejlik fel, majd teljesedik ki az a saját személyére szabott stílustartomány, amelyen párizsi évei alatt csak a környezetéből táplálkozó apróbb hatásoknak engedett. Egy olyan utat talált a százfelé vivő, megtermékenyítő franciaországi közegben, amelyen lényegében csak ő járt.

      Női portrénkon a művészettörténész szakmában terminus-technicusként használt "fekete korszak" csak egyik jellemzőjét fedi Rippl-Rónai stílusjellegzetességeinek, de egy olyan jellemzőjét, amely a rövidesen a baráti körének, a Nabis-csoport egyes művészeinek eszköztárából hiányzik. Ezt a képünkön is megnyilvánuló színbeli szűkszavúságot, lényegében magáért a sajátos stílusért vállalta. Rippl-Rónai későbbi és immár a 20. században és Magyarországon játszódó festői tevékenységét szemlélve ítélhető csak meg, vagy ismerhető fel teljes mélységében, hogy egy olyan, a színekkel zseniálisan bánni tudó művésznek, mint amilyen ő volt, micsoda áldozattal járhatott az a művészi kifejezőerő érdekében vállalt béklyó, vagy intellektuális parancs, amely ezeket a képeket a sötét és a világos színek párbeszédévé stilizálja. Barátainál, a Nabis művészeinél (Bonnard, Vuillard, Maurice Denis, stb.) majd megtaláljuk e stílus másik jellegzetességét, a harmadik dimenzió háttérbe szorítását, mint ahogy ez a képünkön egyértelmű. A másik - Gauguintől eredeztethető - Nabis sajátosság, a finom kontúrozás képünkön még nem vehető ki.

      "Talán segítségemre van, hogy akkor kapok bele a munkába, ha már elméletileg tisztában vagyok mindennel." Emlékezéseinek e sorai magyarázzák azt a teljesen egységes benyomást, amit ez a képe is kelt. Semmiféle aprólékos részletmegfigyelésbe sem botlunk bele. Egy nagyon tiszta hang szólal meg bennünk e puritán, légies ábrázolás láttán, - a nagy egységekben felvitt pasztellkréta minden sötét és világos árnyalata a kép látomásos voltát van hivatva sugallni, egy eszköztelenül magával ragadó, lényegében érzéki jelenséget.

      Ha már a Nabis művészeit említettük, utalnunk kell egy másik francia művészre is, akihez nem annyira a művészi eszközökkel, mint sokkal inkább az idealizálás, az anyag súlyától mindinkább elvonatkoztató, lényegében eszmei megjelenítés kötötte. "Rám nagyon hatott Puvis, talán legjobban az összes művészek között. Még ma is meghatottsággal gondolok rá és úgy bámulom, mint egy félistent.." Az időtlenség, az egyszerű interpretációra való törekvés volt az, ami Rippl-Rónait lenyűgözte. Művei kiutat ígérnek a mindennapok művészietlen valóságából.

      E fiatal lányt ábrázoló portré analízisekor még egy fontos jellegzetességre kell felfigyelnünk. Nem egyszer felvetődik Rippl-Rónaival kapcsolatban, hogy vajon köthető-e egyáltalán művészete valamilyen mértékig a korszakot olyannyira jellemző szecessziós tendenciákhoz. Jól tudjuk, a szecessziónak országonként más és más megjelenési formáját találjuk. Rippl-Rónaitól távol áll e stílus játékos, csak a dekoratív hangsúlyokra figyelő általános megjelenése. A franciaországi art-nouveau azonban ennek a nagy európai stílusmozgalomnak egy speciális hajtása. Így, ha a szimbolizmus által eszmei tartalmakkal megtermékenyített art-nouveau-ról szeretnénk - annak lényegét érintően - benyomásokat szerezni, úgy nézzük meg azokat a sokatmondó lágy íveket, nézzük meg a háttér elé kirajzolódó dekoratív formákból születő jelenséget, amely maga a képünk: a fiatal, fekete hajú lánynak most elénk került portréja.

      Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 433 / 1954

      IRODALOM
      Malonyay Dezső: A fiatalok. Budapest, 1906. 181-220.
      Petrovics Elek: Rippl-Rónai József. Művészet, 1906. 2. sz. 107-117.
      Genthon István: Rippl-Rónai József. Budapest, 1958.
      Bernáth Mária: Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József franciaországi képeinek tükrében. In: Sub Minervae Nationis Praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. 1989. 203-207.
      Szinyei Merse Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis-csoporttal. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállításának katalógusa. (Szerk. Bernáth Mária és Nagy Ildikó). Magyar Nemzeti Galéria, 1998. 49-68.
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapest, 1998.
      BM

  34. Rippl-Rónai József - Az öreg juhász (Férfiképmás)
    1. Kiállítva: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, Merkur Palota, 1902, kat.sz.77., Postatakarékpénztár 1930.februári aukciója, kat.660.
      Reprodukálva: Postatakarékpénztár 1930.februári aukciója, kat.660. Férfiképmás
  35. Rippl-Rónai József - Hímző nők
    1. 1894 körül
      .
      "a finomság, az intimitás, az igazság és a poézis
      elragadó hatását éri el."
      (R. Dreyfus)

      Az 1890-es években, Párizsban élő Rippl-Rónai művészi létének egyik legfontosabb tevékenységéről vallanak azok a képek, amelyeken a falkárpitjait hímző nőket örökíti meg. Több hasonló tárgyú művéről tudunk, amelyek általában helytelenül Hímző nők helyett Szövő nők néven váltak ismertté. Képünk is e foglalatosság boldog és reményteljes óráit jeleníti meg. Sőt, most itt talán még pontosabban meg is tudjuk közelíteni az ábrázolt eseményt, a művész Emlékezéseinek segitségével. "Sok kedves és szép emlék fűzött a tapisszériák készítéséhez... Emlékszem, nagyon igyekeztünk, nagyon jól indult ez a dolog, különösen az ’Ideálizmus és reálizmus’ című nagy képszőnyegemet nagy ambícióval csináltuk abban a neuilly-i nagy szegénységben. Szépnek ígérkezett s igen eredetinek: zöld és sárga harmónia."/1/ A képen munkában lévő falkárpit nagy mérete és zöld színe a díszítményszerű mintázatokkal bizonyossá teszi, hogy a legszebb, de ma már csak fotóról ismert egyik főműve készülésének ihletett pillanatai ezek. A kép készülésének időpontja is pontosan meghatározhatóvá válik ezáltal, hiszen az Idealizmus és realizmus falkárpit az 1894-es évhez kötődik. Maga a hímzés tragikus módon az 1906-os milánói világkiállításon elégett.

      Lazarine-t és húgát Claudine-t láthatjuk a nagy hímzőráma előtt. Baudrion Lazarine Burgundiából Párizsba került fiatal nő ekkor már több éve Rippl-Rónai élettársa volt, akit a művész majd évekkel később, Magyarországon vett feleségül. Rippl-Rónai legátütőbb szecessziós művei a hímzések, ahol Lazarine kivitelező szerepe nem elhanyagolható jelentőségű, de a művész felügyelete alatt maradt. "A falkárpit a mi nemzeti műfajunk" - mondta a Gauguinhez oly közel álló, majd a Nabis-művészcsoportot alapító Sérusier./2/ Rippl-Rónai erre - egy kis baráti tanács is segítette - nagyon hamar és igen időszerű módon ráérzett. Aristide Maillolt ő még a Nabis tagjainál is korábban ismerte, a szobrászat intenzívebb művelésére bíztatta (mint kiderült, remek érzékkel), ugyanakkor ő is megfogadta a jó barát tanácsát: "Egyéb okokon kívül Maillol ösztönzésére kaptam kedvet a broderiák és tapisszériák készítéséhez."/3/

      A kép szereplői és tevékenységük bemutatása után a művészi módszerekről és kötődésekről, valamint a stílusról kell még szót ejtenünk. Mint tudjuk, az 1890-es évek, amelyeket Rippl-Rónai Párizsban töltött, az un. "fekete" képeinek a korszaka. A sötét tónusú képek a kiváló kolorista Rippl-Rónai nagy stílusteremtő önfegyelmének kontrolja alatt születtek. E képek elegáns monotóniájából azonban egy-egy művével akaratlanul is kitört, hogy ilyenkor mintegy megbizonyosodjék afelől, hogy a kolorista nem veszett el benne. Különös felvillanások e kivételes képek, megkülönböztetett figyelmünkre érdemesek és végül is bármely nagyszerű "fekete"-korszakbeli képénél jobban árulkodnak arról az igen szoros szellemi kötődésről, amely Rippl-Rónait a Nabis-művészcsoporthoz fűzte. A gyökereit Gauguin művészetében megtaláló, és ezt az inspirációt egy sajátságos, néha szimbolista beütésekkel gazdagító fiatal párizsi festők köre 1892-től kezdődően egyre fontosabb szerepet játszott Rippl-Rónai művészi orientációjában. A Nabis-csoport tagjai, hogy csak olyan fontos neveket említsünk közülük, mint Sérusier, Vuillard, Bonnard, Vallotton, Roussel, stb. maguk közé fogadták Rippl-Rónait, amikor egy kiállított képével nagy hatást gyakorolt rájuk. "Egy szó, mint száz, megismertünk egy vonzó, szíves, szeretetreméltó embert...(aki) majdnem mindig eltalálta a csodálatra méltót... keresztülnézett mindazon, amit megvetett" - írja később róla Natanson, a Revue Blanche kiadója és szerkesztője, nagynevű támogatója a Nabis művészeinek./4/

      Az a Gauguin által meghonosított szintetista eljárás, amelynek lényege a rekeszzománc-szerű foglalatban a harsogó, keveretlen színek alkalmazása, a Nabis-művészekre mindvégig jellemző volt: Rippl-Rónaira csak e ritka, a fekete korszak harmóniájából néha felparázsló színes képein. A hímző Lazarine, az összbenyomást jócskán meghatározó kék, és a szerényebb jelentőséget kapó Claudine terrakotta ruhája a zöld környezetben, egyfajta művészi elkötelezettségről vall és a legaktuálisabb stílustendenciák átélt megértéséről tanúskodik. Magát az idillt, a művészi folyamatban részt vevő családtagok szerepét - a háttal fordítás nem erről árulkodik? - a helyén kezeli. Az elmélyült munkát körülölelő csendet a kompozíció sugallja és rokonítja is képünket több francia művészével. A párizsi Musée d’Orsay-ban lévő Rippl-Rónai pasztellek, a szerte a világon ható Nabis-gyüjtemények (mint pl. a több Rippl-Rónai művet is tartalmazó S.Josefowitzé) közegében talál képünk természetes társakra. Jó egyetérteni a párizsi kritikussal, Alexandre Arséne-nel, aki Rippl Rónai első franciaországi kiállításakor /5/ 1892-ben írta, hogy "a benyomás művészete ez, inkább zenei mintsem plasztikus."/6/

      IRODALOM
      Rippl-Rónai József Emlékezései. Budapest, 1911.
      Pewny Denise: Rippl-Rónai József. Budapest, 1940.
      Petrovics Elek: Rippl-Rónai József. Budapest, é.n. (1942)
      Genthon István: Rippl-Rónai József. Budapest, 1958.
      Horváth János: Rippl-Rónai Emlékkönyv Paris Anella visszaemlékezéseivel Rippl- . Rónairól Kaposvár, 1995
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1998.
      Katalógus. (Szerk.: Bernáth Mária és Nagy Ildikó).
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapest, 1998.
       

  36. Rippl-Rónai József - Hölgyek enteriőrben
    1. A Rippl és Vaszary család kapcsolata nem a két híres festővé lett fiú, József és János közismert barátságával kezdődött. Kisvárosban éltek és mindkét apa pedagógus volt. Rippl József tanító, majd megbecsült igazgatója a Cigli-iskolának. Vaszary Mihály 1864-től haláláig, 1892- ig 28 éven át magyar-latin szakos tanára a kaposvári gimnáziumnak. (főgimnáziumi Emlékkönyv 73.) Igy Vaszary Mihály számos növendéke Rippl tanító úr keze alól került a gimnáziumba, akárcsak a kis Rippl Józsi. A két család közötti kellemes viszony mindvégig megmaradt. Erről tanúskodnak Rippl-Rónai nevelt lányának, Paris Anellának sorai "egy hazalátogatásakor úgy látszik, családja arra szerette volna rábírni, hogy maradjon már Magyarországon és nősüljön meg. Erről így írt Ödönnek, amikor visszatért Párizsba: A kaposvári ifjú hölgyek közül nem tudnék választani - talán az egy Vaszary Ilonkán kívül." (i.m. 60.) Rippl-Rónai az Öreganyám című képének nagysikerű párizsi fogadtatása után, mely a Nabis csoport tagjainak barátságát is meghozta számára, 1894 augusztusától hosszabb időt tölt szülőföldjén. Ekkor ajándékozhatta a most először nyilvánosság elé tárt festményt Vaszaryéknak.

      A mű több szempontból is egyedülálló. Egyrészt fatáblára festett képet eddig csak egyet ismertünk Rippl-től, egy még Münchenben készült Teniers másolatot, mely az 5. Kieselbach aukció (1998. ősz) 313/A. tétele volt Hegedülő paraszt címen. Másrészt - Rippl szavaival élve - az ilyen "kevéssel csinált" festmények közül még nem láttunk ilyen valóban franciás könnyedségűt, rafinált színvilágút.

      Rippl már munkácsys korszakában is szívesen festett fiatal nőket szobabelsőben ábrázoló jeleneteket és élete végéig kedvét lelte az olyan pillanatok rögzítésében, melyekhez csattanós címeket lehetett fűzni. Ez a kép is ilyen. Egy asztal körül négy, az 1890-es évek közepének divatja szerint öltözött elegáns fiatal nőt látunk. Kettőt profilban, amint összehajol, a harmadik háttal állva, a baloldali fejét takarva figyeli őket. A negyedik egy fotel karfáján ülve könyökére támaszkodik. Maga elé mered, nem vesz részt a konverzációban. A negyedik szereplő férfi. A háttérben indulatos mozdulattal kabátját húzza, menni készül. Nem tudjuk mi volt a Rippl-Rónaitól kapott eredeti cím, de lehetett volna ez is: Összevesztek, hiszen szemmel látható az egymásnak hátat fordító fiatal nő és férfi közötti konfliktus, s erről beszélhetnek a többiek. A képnek a konzervatív magyar közízlésnek megfelelően, jól elmesélhető szüzséje van. Zsáner, ám korszerű nabis stílusban előadva. Ez a kettősség az a harmadik és legfontosabb elem, amely ezt a művet oly különössé tesz, s csak azzal magyarázható, hogy Rippl-Rónai 1894-es magyarországi tartózkodása alatt készült.

      Rippl-Rónai József életművének olyan egyedi darabja kerül most kalapács alá, amelyhez hasonlóval eddig nem találkoztunk, s kevés a valószínűsége annak, hogy valaha is találkozni fogunk.

      IRODALOM:
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1998. Szerk. Bernáth Mária, Nagy Ildikó
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapest 1998.
      A kaposvári Magy. Kir. Állami Főgimnázium Emlékkönyve 1812-1912. Kaposvár 1913.
      Paris Anella emlékezései Rippl-Rónairól. In: Rippl-Rónai emlékkönyv. Szerk. Horváth János. Kaposvár, 1995.

      PROVENIENCIA:
      A mű mindmáig első tulajdonosai, Vaszary János oldalági leszármazottai birtokában volt.
      CsM

  37. Rippl-Rónai József - Zöld fotélos szoba
    1. A hátoldalon balra fönt ceruzával írott töredék: "...y Pál szobrászművész / Bp." A bal szélen barna festékkel, ecsettel, nyomtatott nagybetükkel: "PA" a folytatás kikaparva, illetve leragasztva. Alatta: "PÁL", s ez alatt: IV. WEKERLE S". Erre a feliratra merőlegesen a jobb szélen: KAPOSVÁR." A két felirat képezte derékszögre átlósan ragasztott cédulán ceruzával:"Boldizsár István", alatta a kartonon "TULADONA" alatta: "Bpest Nagymező u. 8."
      Az igen töredékes felirat - bár mind a kettő az eredeti tulajdonosra vonatkozhatott - nem teszi lehetővé, hogy a mű első gazdájának kilétét megfejtsük. Az azonban bizonyos, hogy egykor az Enst-Múzeum épületének egyik műteremlakásában élő Boldizsár István festőművészé volt, aki nem csak a nagybányai festészeti hagyomány jeles képviselője, de mint kiváló műgyűjtő is ismert.

      Rippl-Rónai 1884-ben indult el külföldi tanulmányútjára. Először Münchenben, majd 1887-től Párizsban élt. A nem túl gyakori magyarországi látogatásai után - bár már 1894-től foglalkoztatta a visszatelepülés gondolata - 1902-ben, majd húsz év után tért véglegesen haza. Mint egy korábban Ödön öccséhez írott leveléből kiderül, eljátszott a budai várba költözés gondolatával. A nyüzsgő Pesttől távol egy háromszobás lakás ebben az ódon hangulatú, kicsiny zárt világban, nyugalmazott katonatisztek és hivatalnokok szomszédságában, megfelelt volna ízlésének és habitusának. Mégsem Budapestet választja állandó lakhelyéül, s ebben elsősorban a szülei iránt érzett szeretet motiválja. Kedves szülei és rokonai közelében akar élni. A világ fővárosát, Párizst, Somogyország fővárosára, Kaposvárra cseréli. Itt vesz a Fő utca 58 szám alatt egy jellegzetes fehérfalú, kertes paraszt-polgár házat, amelyben 1908 őszéig, a Róma- villába költözéséig él hű társával, az érte francia hazáját elhagyó Lazarinnal.
      Nagy gonddal, rafinált ízléssel rendezkednek be. A színes falú szobákban a neuilly-i fotókról jól ismert tárgyak - tálak, vázák, lámpák s empire- bútorok jól megférnek a Jókai- regények oly közeli táblabíró világának biedermeier garnitúráival és a népművészet egy-egy darabjával - színes kendővel, tarka-csíkos rongyszőnyeggel. Az ablakokon vakítóan fehér függönyök, mint Neuilly-ben s az ablakok itt is a kertre néznek. Örülnek otthonuknak. Lazarin, aki szintén a vidék szülötte, odaadóan gondozza a kertet, s Rippl éppen túl a negyvenen élvezi a megállapodottság nyugalmát és az övéi szeretetteljes közelségét. Az européer Ripll-Rónai a hazai hagyományokba és értékrendbe belesimulva megteremtette a századforduló ideáljának megfelelően a nemesi és polgári erényeket egyesítő, nem hivalkodó, de gondtalan jólétet és biztonságot sugárzó saját világát. Képei is ebből táplálkoznak. Lázár Bélának 1906-ban így vall erről: "Itt festem a képeimet, ezek a szobák a modelljeim. Ösmerni kell és szeretni azt, amit festünk (...) Jó itt, nagyon (...) Ezek a kis szobák, melyeket nem unok meg festeni (...) Itt, ebben a meleg, puha otthonban érzem magam igazán jól. Az intim életből merítem témáimat, mert ezt az életmódot szeretem és respektálom.
      Megfestendő témáim kifogyhatatlanok, mert minden érdekel, ami körülvesz...Szerintem csak az lehet dokumentuma életünknek, amiben magunk is élünk, éppen ezért szeretem azt megfesteni."

      Ennek a művészettörténészek által otthon-képeknek elnevezett sorozatnak egyik darabja a "Zöld fotélos szoba". A képen látható tárgyak ismerősek, sok Rippl képen szerepelnek. (Öregúr és mandolinozó asszony, Öreg férj, fiatal feleség, Mandolinozó nő és egy szőke fiú) Mégis szokatlan e kép. Itt senki sincs jelen. A művész életének hívogató közege tárul elénk, amelyben mi is otthonosan érezhetjük magunkat. E szempontból és formátumát tekintve is a "Kisvárosi szoba" a legközelebbi rokona. Ott a sokféle színes tárgy együttese utal a ház lakóira, a "Zöld fotélos szobá"-ban a szétterülő fotelok hívogató öle a vidéki élet komótosságával csalogat. Itt nem zárt a tér, az ablak a kertre néz. De saját kertjére. Az ablak, mely a középkor óta a külvilággal való kapcsolattartás szimbóluma így mégis - Rippl minden társaságbeli kellemének ellenére - egy meglehetősen befelé forduló személyiséget mutat.

      Ha a képre nézünk, a felsorolt analógiákon túl elsősorban a "Piacsek bácsi babákkal" című festmény jut eszünkbe, hiszen ugyanannak a szobának a tárgyait látjuk, más elrendezésben. Rippl e korszakbeli műveit összehasonlítva jól megfigyelhető, hogy milyen szabadon kezeli motívumait: a képeket, bútorokat, dísztárgyakat, s mily könnyedén szűkíti vagy tágítja a teret mondanivalójának megfelelően.
      1905. november 30-án írja Ödön öccsének: "Most egy kis 1 méteres képen dolgozom - be is fejezem hamarosan. A zöld fotelos szobában két kis lányka néz képes könyvet a nagy stráfos fotelban; a következő fotelra vannak téve, gondosan egymás mellé ültetve a két nagy baba. A következő fotelban pipál Piacsek bácsi. A másik szobába is belátni, ahol Lazarinon a varrónő próbálja a rózsaszín ruhát. Virágok, képek és bútorok."


      Feltételezhető, hogy a két festmény szinte egy időben keletkezhetett. Ezt támasztja alá, hogy először egyszerre állította ki őket Kaposvárott rendezett gyűjteményes kiállításán, ahol a "Zöld fotélos szoba" 100 korona eladási árral a katalógus 45. tétele volt. 1906 februárjában a Könyves Kálmán R.T. helyiségeiben is szerepelt, a katalógus 42. tárgyaként, szintén 100 koronás vételárral. Feltehető, hogy első tulajdonosa itt vásárolta meg, hiszen a kiállítást követő, március első napjaiban rendezett aukció anyagában már nem találjuk.

      PROVENIENCIA
      Egykor Boldizsár István gyűjteményében

      KIÁLLÍTVA
      Kaposvár 1906, 45. tétel
      Könyves Kálmán Rt. 1906. 42. tétel
      CsM

  38. Rippl-Rónai József - Fürdés után

    1. E Párizsban készült, gazdag színvilágú, rejtélyes légköru pasztellfestmény keletkezése és motívumai után kutatva több érdekes szálra bukkanhatunk. A mu hátterében személyes hangú történet bontakozik ki, amely rávilágít a pasztell több különlegességére. A festmény az önéletrajzi vonatkozások mellett fontos adalék Rippl festészete és a fényképezés kapcsolatának feltérképezéséhez, és ragyogó példája azon képi problémáknak, amelyek a mestert a múlt század utolsó, Párizsban töltött évtizede során foglalkoztatták.

      A szokatlan módon egybekomponált kettős akt nőalakjainak arcát nem látjuk, a képfelületet a színes drapériák és testük enyhén modellált, puha foltjai töltik ki.

      A háttal ülő nő akt modellje minden kétséget kizáróan Lazarine Baudrion. Bizonyítékul szolgál erre az a fennmaradt fényképfelvétel, amelyet a fotózással kísérletező Rippl készített Lazarine-ról pontosan megegyező tartásban. (A képet, amely a kandalló mellett, a kanapén ülő, feltuzött hajú Lazarine-t ábrázolja hátulról, térdén drapériával, a Magyar Nemzeti Galéria Adattára őrzi.) A muvész 1888-ban ismerte meg a burgundiai faluból Párizsba érkező, modellként dolgozó fiatal lányt. Kapcsolatuk hamarosan élettársi viszonnyá alakult. Lazarine visszahúzódó, de biztonságot sugárzó lénye meghatározó támasza lett Rippl életének. Később, Rippl kárpitterveinek megvalósításában vállalt komoly szerepe révén munkatársi viszonyba is kerültek. Lazarinet modellként mindig tartózkodó, szemérmes beállításokban látjuk. Mikor aktmodellt ült Ripplinek, általában meztelen hátát látjuk, drapériákkal övezve. Ezt a jellegzetes tartást örökíti meg az a fényképfelvétel, melyet minden bizonnyal avval a céllal készített Rippl, hogy a beállítást későbbi kompozícióin felhasználja. Ez a módszer, a saját készítésű fotográfiák használata a festés során, elterjedt volt a századvég kísérletező kedvű művészeinek körében, és éppen az utóbbi években került a kutatás homlokterébe. Példa erre az a New York-i Metropolitan Múzeumban 1998-ben rendezett kamarakiállítás, amely Edgar Degas fotóit mutatta be. Hasonló módon a Magyar Nemzeti Galéria 1998-as Rippl Rónai gyujteményes kiállítását kísérő katalógusban Csorba Csilla fontos tanulmányt közölt Rippl Rónai József és a fényképezés címmel, melyben egyaránt tárgyalja a Ripplről készült képeket, és a muvész sajátkezu felvételeit. Örömteli felfedezés, hogy ez a magángyűjteményből származó, eddig ismeretlen pasztell-festmény egyértelműen összefüggésbe hozható eggyel a kevés megmaradt, egyértelmuen sajátkezu fotográfia közül. Rippl minden kétséget kizáróan vonzódott ehhez a beállításhoz, ezért is készített róla fényképfelvételt, s használta fel több festményén is. Nagyon hasonló Lazarine tartása az 1891 körül készült, korai, barnás tónusú Hátakton, s a katalógus a Fésülködő nő címu, 1909-es kukoricás interieurkép aktfigurájának analógiájaként közli a fotót. Mindkét kép esetében találunk azonban kis eltéréseket a fotón szereplő beállításhoz képest. A Fürdés után címu pasztell az, melyen a kanapénak dőlő Lazarine hátaktját pontosan a fotó szerint idézte fel Rippl. A lazán feltűzött dús konty, a fül kivillanó pereme, az öléből lelógó drapéria helyzete mind olyan kis részletek, melyek igazolják a fotó előkép voltát. Így a Fürdés utánban Rippl második, bizoníthatóan fotó-előtanulmányhoz köthető kompozícióját ismerhetjük meg. (Az első ismert példa a szintén 1894-es Öreganyám című vászna.)

      A másik közvetlen motívikus párhuzamot azon a színezett fametszeten fedezhetjük fel, melyet James Pitcairn-Knowlestól kapott ajándékba a muvész, s ma a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum tulajdona. Kettőjük között az 1890-es években szoros és szenvedélyes művészbarátság alakult ki. (Lásd Neuilly-ben készült kettős portréjukat.) Knowles egy skót posztógyáros fia volt, így meglehetősen jómódban élt, s közben festett illetve fametszeteket készített. Munkácsyék szalonjának körétőll való eltávolodása után Knowles rendkívül fontos szerepet játszott Rippl társasági életében. Bár nem volt kimagasló tehetségu festő, ámde lelkes és jó szónoki készséggel megáldott műértőnek bizonyult. Finom érzékkel tájékozódott a századvég Párizsának muvészeti világában. ő hívta fel Rippl figyelmét James Abbot MacNeill Whistler festészetére, s ő ismertette össze Auguste Maillollal is, amely találkozás döntő szerepet játszott Rippl későbbi életének és pályájának alakulásában. Knowles és Rippl, a két jó barát együtt jártak kiállításokra és múzeumokba, és hosszú sétáik során egymással osztották meg muvészi nézeteiket. Rippl adott Knowles ízlésére, és jólesett neki Knowles lelkes kritikája és ösztönzése. " ..az az ember, aki ízlésben nekem a legjobban konveniált. És igazi jó barát volt." (Emlékezéseim, 82.o.) 1892-től kezdve együtt béreltek lakást Párizs egyik külső kerületében, Neuillyben. Ebben az időszakban mindketten nagy buzgalommal dolgoztak és megosztották egymással életüket. Rippl és Lazarine is jó kapcsolatba került a Knowles-szal élő, titokzatos Yvonne-nal is.

      A Fürdő című fametszeten látható női alak pontosan megegyezik a Rippl által használt álló modell beállításával. A szigorú oldalnézet, különös, "egybeszabott" hátuk és válluk, a felemelt kézfej találkozása a drapériával, az elfordított fej - mind-mind olyan sajátos jegyek, melyek alakításának tudatossága épp kétszeri megjelenésük által válik nyilvánvalóvá és hangsúlyossá. Azaz a törzshöz képest vastag, kevésé tagolt kar, a furcsán gömbölyödő hát nem elrajzolás eredményei. Mind Rippl, mind Knowles avval a problémával kísérletezik, hogy hogyan lehet egy bonyolult térbeli formát egy tetszetős síkbeli folttá redukálni. Ennek az 1890-es évek elejétől jellemző síkredukciós kísérletnek egy kimagasló grafikai eredménye a Karosszékben ülő nő, melyhez analógiaként Knowles metszetét közli az MNG katalógusban Szinyei Merse Anna. A Fürdés után 1894-es jelzése alapján a fametszet eddigi 1896-os datálását is indokolt előbbre hoznunk.

      Az álló nő kilétével kapcsolatban feltételezhetjük, hogy Lazarine mellett talán Yvonne mosakodás utáni félaktját láthatjuk. Lehet, hogy Rippl Knowlestól vette át a neki is megtetsző figurális megoldást, de az is lehet, hogy mindketten tanúi voltak a beállításnak. Az minden kétséget kizáróan bizonyos, hogy a Fürdés után-ban egy több személyes, baráti és szerelmi szálat is összefonó művet ismerhetünk meg.

      E festményt nagy valószínuséggel azonosíthatjuk avval a művel, amely Rippl első elsöprő pesti sikeréhez kapcsolódik. Az 1906-os évről van szó, amelyben Rippl 318 művet állított ki a Könyves Kálmán Mukiadó Részvénytársaság termeiben, s a kiállítás meghozza az áttörést hazai elismertségében. A kiállítás után aukciót is rendezett, melynek során 381 mű került kalapács alá. Ezek között, 103. tételként szerepelt egy Fürdés után címu pasztell. Az aukció vásárlási jegyzéke szerencsésen fennmaradt (MNG Adattár 4895/2 leltári szám). Eszerint a Fürdés után című pasztellt 1906 március 2.-án a Lipót körút 6. szám alatt lakó nagyiparos báró Schossberger vásárolta meg 105 koronáért. A vásárlási jegyzékben csak a technika szerepel, ez megegyezik képünkkel. A megjelölt ár viszonylag tetemes összeg egy pasztellért, amelyet alátámaszthat az, hogy itt egy, Rippl átlagos pasztellfestményeinél nagyobb méretű munkáról van szó. A Fürdés után cím szintén valószínűvé teszi az azonosítást. Neuilly-ben töltött évei során Ripplnek még jelentős anyagi gondjai voltak, így önálló aktmodellt nem tudott megfizetni. Ez is képünk és az 1906-ban eladott Fürdés után azonosítása mellett szól, hiszen Lazarine-nak nem kellett fizetnie a modellkedésért. A kép hátsó borítólapján, a belső oldalon Puskás Aladár nevét láthatjuk kézírással. Evvel kapcsolatban nincs adatunk, ám feltételezzük, hogy egy későbbi tulajdonos írta rá nevét a korabeli borítólapra.

      A két fő motívum eredetének kérdését már részletesen körüljártuk. Ám milyen megfontolásból került itt a két, különálló beállításokhoz köthető alak egy kompozícióra? Ha részletesen megfigyeljük a kettőst, amely első pillantásra egy mosdótálat körbevevő két nő természetes párosának tunik, kiderülnek azok a nehezen elképzelhető téri momentumok (például a hátsó nő könyökének helyzete), melyekből arra következtethetünk, hogy itt nem egy eredeti beállításról, hanem montázsról van szó. A két nő sosem ült illetve állt így egymás mellett - ezen a munkán Rippl a számára izgalmas motívumokból komponált új egységet. A képzelet és a vizuális memória ihlető szerepének bizonyítéka például az is, hogy Lazarine, aki eredetileg a jobboldalán lévő kanapénak támaszkodott, ezen a pasztellen támaszték nélkül marad.
      A festő ezen a muvén a fejében őrzött, szemének kedves formatárból válogatva, oldottan kísérletezett.

      Érdekes, hogy ez az intenzív színkontrasztokra épülő pasztell éppen abban az évben készült, mikor a muvész "fekete korszak"-ként számontartott periódusának néhány kimagasló muvét festette. E pasztell tovább árnyalhatja Rippl ezen éveiről alkotott képünket. A három, szintén az 1894-es évben készült festmény mindegyikének van köze ehhez a pasztellhez is: az Öreganyám, mint már említettük, a másik bizonyíthatóan fotó alapján készült mű, az Alföldi temető az összefogott formákból alakított, síkra redukált látvány ragyogó példája, s a Karcsú nő vázával modelljének tartása tükörképe a Fürdés után álló aktjának.

      Ha e különös muhöz analógiákat keresünk a Rippl ouevre-n kívül, rögtön eszünkbe juthat az a nagyszeru francia mester, aki 1886-ban, tehát 8 évvel e pasztell keletkezése előtt az utolsó Impresszionista kiállításon Párizsban tíz pasztellt állított ki, kollektív címmel: Aktsorozat, fürdő, mosdó, szárítkozó, törölköző, fésülködő vagy egymást fésülő nőkkel. Edgar Degas e pasztellfestményeinek sorozatát, melyet később még számos hasonló témájú mu követett, kivételes színharmóniák jellemzik. Másik érdekességük, ahogy ezt egy korabeli ír író, George Moore megfogalmazta, hogy "eddig az aktokat mindig olyan beállításokban ábrázolták, amely feltételezi a nézőközönséget, ám ezek a nők őszinte és egyszeru lények, akik senki másra nem figyelnek, mint saját testi jelenlétükre...... Mintha egy kulcslyukon át látná őket az ember." Ez a megközelítésmód tükröződik abban, ahogy a modellek személyisége teljes mértékben háttérbe szorul testük hangsúlyos jelenléte mellett. Gyakran nem is látjuk az arcukat. Ugyan Rippl maga nem hivatkozik Degas-ra e kép keletkezésével kapcsolatban, ám méltán feltételezhetjük, hogy Párizsban töltött évei során Degas pasztelljei, mind kivételes színvilágukkal, mind felfogásmódjukkal ihletően hatottak rá.
      Kiállítva:
      (A kiállítási adatok a Fürdés után címu pasztellre vonatkoznak, ennek e jelen muvel való azonosítását lásd a tanulmány utolsó bekezdésében.)
      Budapest, Royal Száló: Rippl Rónai József impressziói 1890-1900 (203 mu)
      Könyves Kálmán Magyar Mukiadó Részvénytársaság kiállítási terme: Rippl-Rónai kiállítása. 1906. február
      A Könyves Kálmán Magyar Mukiadó Részvénytársaság kiállítási terme: Rippl Rónai muveinek aukciója. (381 mu) 1906. március - 103. tétel, Fürdés után, pasztell

      Irodalom:
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapest, 1998.
      Gudenus János - Szentirmay László: Összetört címerek. A magyar arisztokrácia sorsa és az 1945 utáni megpróbáltatásaik.Budapest, 1989. 87.o.
      Rippl Rónai József emlékezései. Budapest, 1911
      Rippl-Rónai József gyujteményes kiállítása. MNG, 1998. A katalógust szerkesztette Bernáth Mária és Nagy Ildikó. Budapest, 1998. E tanulmányban lásd: MNG. katalógus
      Cserntizky Mária a képet a készülő Rippl-Rónai József ouevre katalógusba felvette.
      Külön köszönöm Csernitzky Máriának a kutatásban nyújtott segítségét.
      AJ

  39. Rippl-Rónai József - Karosszékben pihenő lány


    1. Annak ellenére, hogy az úgynevezett műcsarnoki festők egyik legsikeresebbje volt, s az első világháború után a hivatalos arcképek megbecsült mestere, Karlovszky Bertalan (Munkács, 1858 - Budapest, 1938) festőművész életéről viszonylag keveset tudunk. Monográfiája nincs, gyűjteményes kiállítást egyet rendezett, 1921 novemberében a Műcsarnokban. Forrásaink is gyérek. 1878-ban ő is, mint annyi más magyar festőpalánta Münchenbe megy tanulni. Innen küldi levelét Munkácsynak Párizsba: "Mélyen tisztelt Munkácsy Úr! / Nagyságos Uram! / A legnagyobb szükségtöl kényszeritve, hogy tovább járhassak az academiára hó elején nagyságodhoz fordultam anyagi segitségért. Belátva kerésem helytelenséget, bocsánatot kérek nagyságodtol, azon kéréssel tartson meg továbra is becses pártfogásában. És hogyha ne talán valami munkának az elvégzésére alkalmatos volnék azzal engem bizni még meltoztatnék. / Legnagyobb vágyam nagyságodnak legujabb képet láthatni, amiben ugylátszik nem részesülhetek mert Bécsbe nem mehetek a Pesti muzeumba lévő képén kívűl még soha sem volt alkalmam nagyságodtol, valamit látni és tanulhatni. / Még egyszer bocsánatot kérve tolakodásomért, maradtam nagyságodnak legalázatosabb szolgája / Karlovszky Berczi. / München 16 Január 1882." (M.N.G. Adattár Ltsz.: 3056/1930/84.) Miként majd 1887-ben Rippl, Karlovszky is Munkácsy műveinek ismerete nélkül, hazai nimbuszának hatására vágyik közelébe. Munkácsy sikeres életútja bíztatást és reményt nyújtott a szegény sorsú pályakezdő művészeknek. Karlovszky kérése meghallgatásra talált. Elek Artúr így ír a párizsi évekről: "Sok esztendőt töltött Párizsban...Mint Benczúr Gyula tanítványa került ki Munkácsy mellé, és neki is tanítványa lett. Beszélik róla, hogy miként más fiatal magyaroknak, a mester képeinek amerikai megrendelésre készült replikáiban neki is nagy része jutott. Beszélik azt is, hogy Karlovszky bámulatosan tudta Munkácsy festői stílusát utánozni..." (Elek i.m. 1764) Rippl-Rónai is megemlékezik erről a Munkácsy műtermében bevett gyakorlatról: "Colpachon...egy kisebb képét festettem, másoltam nagyobb képe után...Több ilyen kisebb másolat közül egy nagyobbat azután szép honoráriummal jutalmazott. Igy járult hozzá becsültebb tanitványainak nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatásához. .Kivülem akkorában Koroknyai Ottót és néhai saját rajztanárának fiát, tanitványát Szamossy Lászlót...ilyenformán támogatta csak ugy, mint előzőleg Karlovszky Bertalant, kit igen tehetséges tanitványának tartott, aki azonban ekkor már a saját szárnyára kelt." (Rippl-Rónai i.m. 19.) Annak ellenére, hogy a művészetről vallott nézeteik és festői gyakorlatuk a későbbiekben teljesen eltért egymástól, a Munkácsy környezetében megalapozott barátságuk töretlen maradt. A Nemzeti Szalon rendkívüli kiállításáról 1897. december 6.-án ír szüleinek, s tájékoztatja őket, hogy "Lazarine Karlovszkyéknál van szállva. (M.N.G. Adattár) 1897 december 19-én már Wiesbadenből küldi levelét öccsének, Ödönnek:"...Karlovszkynál maradt tőlem - letétben - egy skatulya jól bepakolt Zsolnay féle edény vagy 8-10 drb (magam sem tudom hány!) ott hagytam a biciklimhez való tasakot tartalmával együtt...Karlovszkyéknak ha módodban lesz - küldj kérlek egy pulykát vagy eféle dolgot - igen szépen viselték magukat irányunkban..." (Genthon i.m. 145.) 1900 december 22.-én a Royal Szállóban megnyílt retrospektív tárlatának fogadtatását ecseteli Ödönnek 1901 január 2.-án, majd így folytatja: "...A Karlovszky estély jó és szép volt - írni fog neked. A fáczánt külön ették meg ők maguk. Köszönik. Elolvastam neki leveledet. - A vasat csak üssed tovább..." (M.N.G. kat. 499.) Ez utóbbi megjegyzés Ödön gyűjtői tevékenységére utal, mint ahogy a levél is arról szólhatott, azzal a kéréssel, hogy Karlovszky gyarapítaná művével Ödön kollekcióját. S valóban Ödön hagyatékában, mellyel megalapozta a ma testvéréről elnevezett kaposvári múzeum anyagát hat tinta és egy szépia-kréta rajz szerepelt Karlovszky Bertalantól. (Horváth i.m. 408)

      A több mint száz év után nyilvánosság elé kerülő, hajdan Karlovszky Bertalan tulajdonában volt szépséges kép azért különösen fontos, mert Rippl-Rónainak a Munkácsy mellett töltött első két évéből eddig egyetlen festményét sem ismertük a maga tárgyi valóságában. Reprodukcióból is csak kettőt, egy még erősen münchenies felfogású, melankolikus hangulatú népies életképet (Bánat /Páris, 1887) A Gyűjtő I. évf. 1912. I-II. 74. Repr.260.) és a Műcsarnokban kiállított, immár Munkácsy szalonképeinek eszköztárát rutinosan idéző Egy játszma bézigue-et (OMKT 1888. Őszi Tárlat, kat.:347. Reprodukált. Közli Bernáth Mária M.N.G. kat. 14.) E kép kapcsán jelenti be 1888. szeptember 26.-án kelt levelében névváltoztatási szándékát és kettős névhasználatát. (Bernáth i.m. 157.) Ez az információ a most felmerült mű datálásának további szűkítését teszi lehetővé, így keletkezési ideje 1888 első kétharmadára tehető. Hogy a mesterség elsajátításában mennyit haladt Munkácsy mellett, az a reprodukciókból is lemérhető. Ami ennek a magas bőrtámlás karosszékben ülő, félrebillent fejű, lehunyt szemű fiatal lánynak a képmását különösen vonzóvá teszi, az nem a barnás szürkékből felvillanó fehérek, pirosak, zöldek rafinált ritmusa, nem a baloldalon álló, ám láthatatlan állólámpa szűrt fénye által megvilágított felületek plaszticitása, hanem az a bensőséges nyugalom, amely legközelebb a kaposvári otthon-képek csendes békéjében tér majd vissza. Ez nem zsáner, ennek nincs szüzséje. Őszinte kép. A maga örömére festette, s volt ereje továbbadni annak, akit szeretett.
      Méretre kicsiny, de a Rippl-Rónai életmű történetében annál nagyobb jelentőségű a Karlovszky Bertalannak emlékül adott festmény.
      PROVENIENCIA
      1888-tól Karlovszky Bertalan festőművész, majd 1938-ban bekövetkezett halála óta mindmáig leszármazottainak tulajdona.


      IRODALOM:
      Rippl-Rónai József EMLÉKEZÉSEI. Bp. 1911. 19.
      Elek Artúr: Karlovszky Bertalan. In: Nyugat XIV. 1921. 1764-1765.
      Éber László: Művészeti lexikon. Bp. 1926. 377.
      Képzőművészet I-1927. 1. Sz. 18-20.
      Farkas Zoltán: Karlovszky Bertalan.In.: Nyugat XXXI. 11938. I. 396-397. (nekrológ)
      Genthon István: Rippl-Rónai kiadatlan levelei. In.: Képzőművészeti Almanach 1. Bp. 1969. 131-149.
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József kapcsolata az Országos Magyar Képzőművészeti Társulattal. In.: Somogyi múzeumok közleményei VIII./5. Kaposvár 1987.155-164.
      Horváth János: Rippl-Rónai Ödön gyűjteménye. In.: Somogyi múzeumok közleményei XIII. Kaposvár 1998. 395-444.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria 1998. március 12 - szeptember 6. Szerkesztette: Bernáth Mária, Nagy Ildikó. Bp. 1998.
      CsM

  40. Rippl-Rónai József - Piacsek bácsi újságot olvas
    1. Párizs - Kaposvár
      Nyugalomra, meghitt, intim emberi környezetre vágyódó lelki alkata predesztinálta Rippl-Rónait arra, hogy Párizst, a világ, a művészet fővárosát a századforduló éveiben Kaposvárra cserélje. Életének és festészetének legharmonikusabb periódusa kötődik a Fő utca apró, fehérre meszelt parasztházához, melyet 1902 márciusában vásárolt meg. A kertet, a gyönyörű rózsabokrokat Párizsban megismert párja - későbbi felesége - Lazarine gondozta, az interieurt pedig a ház gazdája öltöztette fel festői ízlése szerint. Olyan idilli, egyedi világot alakított ki maga körül, mely legfőbb ihletőjévé vált elkövetkező korszakaiban. Legjobb művei ezt a személyre szabott, lakályos kedélyességet árasztó világot ábrázolják, ábrándozó, el- elmélázó szereplőivel, élvezetes csendjével, elégedettséggel átitatott, az idő könyörtelen sodrából kiszakadó tétlenségével.

      Az otthon képei
      1908-ig, alig fél évtizedig tartott Rippl interieur korszaka, ám ezek az esztendők kétség kívül "egész pályájának leggyümölcsözőbb évei voltak. Figyelő szeme e kis világból épp oly gazdagságát merítette a motívumoknak, minővel az elhagyott nagy világ kínálta." - írta barátja Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum egykori nagy tekintélyű igazgatója. Összevetve ekkor születő festményeit a néhány évvel korábbi banyulsi szárnypróbálgatásokkal a megtalált művészi út felszabadultsága és öröme sugárzik róluk. Rokonai, a család ismerősei, barátai tűnnek fel az oldott mesélőkedvvel előadott történetek szereplőiként. Rippl azonban időtlen történetet mesél: képei hangulatok, nem próbál didaktikus eszközökkel gondolatokat ébreszteni, inkább az élet apró, emberközeli szépségein keresztül idézi meg az örökké tartó idilli pillanat illúzióját. Ebben a törekvésében rokon egykori francia művésztársaival, a Nabis csoporthoz tartozó Bonnard-al és Vuillard-al. Intim, meghitt életképeik - Rippl műveihez hasonlóan - a csendes, szemlélődő, a közeli valóság jelenségeiben elmerülő ember harmonikus létezésének szelíd hangú magasztalásai.

      A csendes élet
      Rippl festménye, a kertben olvasó Piacsek bácsi alakjával egy évszázadokon átívelő művészeti tradícióba illeszthető. A csendes élet, az intim, meghitt pillanatok ábrázolói nem a hőst keresik, nem a cselekvésre hivatott embert és tetteit mutatják be, hanem azokat, akik nyugodt szemlélődéssel töltik idejüket, s kiknek napjai belső erőiknek csendes formálásával telik. Az ilyen művész tehetsége leginkább saját mikrovilágának megragadásában bontakozik ki. Az otthon, a biztonságos hajlék, a szelíd természet, leginkább az ember alkotta kert válik képeinek legfőbb témájává: befogadható, bejárható világ, melyben - a család és a barátok körében - maradéktalanul kiteljesedhet a mértékletes, pózok nélküli életöröm.
      Rippl most vizsgált festménye minden vonásával ebbe a tradícióba illeszkedik. A kép keskeny, fekvő formátuma a kedélyesen elterpeszkedő, passzív nyugalom adekvát formai megfelelője, az olvasó ember motívuma nem csupán a polgári létforma felidézője, de a gondolatokban elmerült, meditatív lélekállapot gyakori képi hordozója is. Így jelenik meg e téma a XVII. századi holland festészet remekművein, elsősorban Vermeer festményein, vagy akár a biedermeier életképek vasárnapi bájjal felruházott jeleneteiben.
      Rippl képének érzéki színvilága szintén a melegséggel, harmóniával telített csendes élet kötetlen kifejezését szolgálja. A friss, világos, ropogós zöldek, a harsogó vörös, az itt-ott felvillanó halvány kék és a meleg terrakotta par excellence festői összhatása Gauguin gondolatát idézi fel: "Miután a szín a természet legkevésbé meghatározott eleméből indul ki, eljut legáltalánosabb tartalmához: a belső erőhöz."
      A Piacsek bácsi újságot olvas című kép 1908 tavaszán, a festő legjobb korszakának záróakkord-jaként, közvetlenül az új, kukoricás stílus megjele-nése előtt készült. Az egyes ecsetvonások a képfelület jelentős részén már önállóan artikulálód-nak, a színkezelés felsza-badult, de még elmarad a feszes, dekoratív kontúrozás és a következetes, pontos ritmusba fogott foltrendszer. A kép legközelebbi analógiája budapesti magángyűjteményben van: a hasonlóan keskeny, fekvő formátumú festmény kertben üldögélő férfiakat ábrázol.
      Rippl most vizsgált alkotása a művész életének talán legboldogabb periódusában készült. A Párizsból való hazatérés után már túl van a reveláló sikert hozó 1906-os budapesti kiállításon, anyagi biztonság, művészi elismerés, meghitt családi környezet veszi körül. Festményéről a csendesen szemlélődő, a világot értő és elfogadó ember egyszerű bölcsessége, természetes elégedettsége és a megtalált belső béke öröme sugárzik.

      Reprodukálva:
      Modern magyar festészet 1892-1919, szerk. Kieselbach Tamás, Budapest, 2003.
      MP

  41. Rippl-Rónai József - Fiatal párizsi nő virágos kalappal
    1. 1890-es évek második fele

      Ez a különleges kompozíciójú, szelíd szépségű pasztellportré Rippl franciaországi fekete, színredukciós korszakának remeke - az életműben elfoglalt helyét keresve analógiák sora kínál támaszpontot, és nyújt lehetőséget Rippl 1890-es évekbeli érdeklődésével és képalkotási módszerével kapcsolatos megfigyelésekre.

      "A több, mint hetven éve lezárt ouevre ismeretében is mondhatjuk, hogy azok a művek, melyek ebben az időben kerültek ki a keze alól - szerencsés összjátékaként az önmagára találás boldogító tudatának, az inspiráló környezetnek, a kiváló és majd egyre sokasodó barátoknak -, avatják őt európai rangú művésszé." (Bernáth, 58.) Rippl különböző korszakainak megítélése és népszerűsége változott, alakult az évek során, ám a fekete korszak mindig kiemelt helyet élvezett az életművön belül.

      E tudatos stílusteremtés jegyében eltelt termékeny évtized során megkülönböztetett szerep jutott a női portréknak. Bernáth Mária monográfiájának új, átdolgozott kiadásában felhívja a figyelmet egy női fejeket ábrázoló, kis méretű pasztell illetve olajképekből álló, 1891 körül keletkezett műcsoportra, amelynek több darabja újonnan, az 1998-as életmű kiállítás kapcsán került a mind a nagyközönség, mind a kutatók látókörébe. Ezek a éteri finomságú arcok anyagtalan, a konkrét látványtól elvonatkoztató szépségeszményt közvetítenek - "Nem karakterizálnak: úgyszólván földöntúli földöntúli szférába emelik a látványt." - jellemzi őket Bernáth kiemelve, hogy ezzel a sorozattal indul Rippl kiforrott stílusa. "...a semmiből csinált fiatalasszony-profilok oly könnyű kézzel formáltak, oly szubtilisen odavetettek, hogy az ember álomarcnak hiszi őket." - írja a Les Temps kritikusa, Thibeaud-Sisson a Galliera-palota kerti pavilonjában 1892 áprilisában rendezett kiállítás után.

      Ez az "álomarc"-szerű, átszellemített megközelítés jellemző jellemző képünkre is. Nem rutinos, megrendelésre készült portré, melyen a modell könnyed, tárgyszerű megörökítése a cél, hanem a preraffaelita festők örökségétől, a női arc és figura emblematikus felfogásától áthatott mű.

      A datálás kérdésében biztos fogodzót nyújt a pasztell művészi előadásmódja, amely a színredukció eredményeinek tiszta képlete. Analógiaként Rippl legnagyobb párizsi sikerét hozó vásznát, 1894-ben elkészült Öreganyám című nagyméretű olajképet érdemes felidézzük. Szürkék, barnák, feketék tónusgazdagságából teremtett finom felület és szikár tér, melyből az idős asszony arcának fehér foltja világítóan emelkedik ki - az ott kiérlelt nyelven szól a lágyan, felhősen felvitt pasztellkréta szürkés-barnás tónusaiba burkolódzó Fiatal párizsi nő virágos kalapban is. De míg az Öreganyámon a színvilág a kép elmúlást idéző magányával is összecseng, ezen a portrén Rippl több könnyed, dekoratív hangsúllyal él.

      Korai portréi között számos alkalommal találkozunk vörös hajú, kék szemű nőkkel, s e színek ilyenkor mindig különleges hangsúlyt kapnak. Bár nem azonosak a modellek, a fent tárgyalt "álomarc" sorozat egyik érdekes darabján, az 1892 körül készült Vöröshajú női fej című pasztellen nagyon hasonló arc születik: a sima, egész halványan modellált sápadt fehér arcot háromnegyedprofilan látjuk, a keskeny, kecses orr és a szemöldök vonala tagolja a formát, a szájat ugyanaz a kréta rajzolta, mint képünkön. Míg az 1892-es portrén világos háttér előtt a vörös haj lebegve övezi az átszellemült arcot, itt a laza, áttört hajtömegét a kalap alá rendezve hordja a jóval kézellfoghatóbban jelenlévő nő.

      A modell különleges öltözékének rokonát keresve ismét nincs nehéz dolgunk. Az elegáns Madame Mazet, az 1896-os Fekete fátyolos hölgy modellje hasonló magasított nyakú, buggyos vállú, az alkarra szűken símuló fekete ruhát visel, dúsan díszített kalapjuk vonala is megegyezik, de a végzet asszonyaként ránk pillantó titokzatos Madame Mazet-val szemben a "fiatal párizsi nő" világoskék-vörös kalapdísze jelzi, gyásznak nyoma sincs, divatról van szó.

      A színredukció következetes alkalmazása mellett a különleges asszimetrikus kompozíciójára kell kitérjünk. A modell a kép jobb szélére csúszik, a felemelt könyök és a kalap levágásával a figura merészen feszül e keretbe. Érdekes dinamika születik abból a megoldásból, ahogy a ruha fekete foltját szigorúan síkban tartotja a mester, ám a mozdulat, a kézfej és az arc mégis egyértelmű téri viszonyt teremt. Ripplt ebben az időszakban érdekelte a hagyományos portrébeállítás az egyik kar felemelésével elért asszimetrikus kimozdítása: Knowles barátja élettársáról, Yvonne-ról készített fotójához is ilyen beállítást választott, a Karcsú nő vázával című vásznon Helen Le Roy d’Etoilles hátulról ábrázolt, nyújtott alakját balra mozdítja ki, a felemlet kar könyökét itt is levágja.

      E kép álmodó szépségű lenyomata a kilencvenes évek közepére nagyméretű olajkompozíciókon és női portrék során érlelt önálló festői nyelvének.
      A kép minden valószínűség szerint szereplet kiállításon a századelőn, ám a rendelkezésre álló adatok több művel is összefüggésbe hozható. (Pl. Virágkalapos párizsi nő, Budapest, Royal szálló, 1900, 187. kép). Csernitzky Mária, akinek az adatgyűjtésben nyújtott segítségét ezúton köszönöm, a művet a készülő ouevre-katalógusba fölvette.
      Irodalom:
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapest, 1998
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar nemzeti Galéria, 1998.márc. 12 - szept. 6. A katalógust szerkeztette. Bernáth Mária, Nagy Ildikó. Budapest, 1998
      AJ

  42. Rippl-Rónai József - Fiatal nő fekete kalapban
    1. Szinte hihetetlen, hogy Rippl-Rónai női portréi milyen tág stiláris határok között képesek - esztétikai és érzelmi értelemben egyaránt - megérinteni bennünket, előhívni csodálatunkat. 1889-től haláláig, 1927-ig, a művész mindegyik stíluskorszakának megvolt a maga "femme fatale"-ja, az az izgalmas, eleinte rejtőzködő, majd egyre inkább evilági és kitárulkozó nő-típusa, akiről a képek tanúsága szerint ő minden tudhatót tudott és megértett. Jelentős női portréi nemcsak pszichológiai látleletek, de mindig ott érezzük a férfias elragadtatást, a szép nő iránti hódolatot. A korai években, a párizsi un. "fekete korszak"-ában mintha izgalmas titkokat fejtene meg, úgy fedik fel magukat a sötétből kivilágító fehér arcélek. Szinte ki vannak bontva környezetükből, hogy valljanak magukról és persze elsősorban arról, hogy Rippl-Rónai számára mit jelentettek, mi volt az az adottságuk, amit a festő a művészet örökkévalóságára rábízni akart.

      Rippl-Rónai, tagjaként a párizsi Nabis (Próféták) művészcsoportnak, - amelyben olyan művészek voltak a meghatározók, mint Maurice Denis, Bonnard, Vuillard -, egy sajátos és csak rá jellemző utat járt be a színredukcióval, tehát a sötét színek szinte kizárólagossá vált használatával. Ezt, a képünkön is feltűnő színbeli szűkszavúságot lényegében magáért a sajátos stílusért vállalta. Rippl-Rónai későbbi, és immár Magyarországon játszódó tevékenységét ismerve ítélhető csak meg, hogy egy olyan művésznek, aki a színekkel úgy tudott bánni mint ő, micsoda áldozattal és elszánással járhatott az a kifejezőerő érdekében vállalt művészi béklyó vagy intellektuális parancs, amely ezeknek a képeknek a születését motiválta. Egy nagyon tiszta hang szólal meg bennünk e puritán, légies ábrázolás láttán. A sötét környezetből felvillanó női háromnegyed-profil egyfajta látomásosságot kölcsönöz a modellnek. Ezt a kicsit kacér, fiatal arcot a legvisszafogottabb eszközökkel hívja elő a művész és formálja érzéki jelenséggé. Érdekes megfigyelni, hogy a megjelenítés színbeli visszafogottságát e korszakbeli képein általában egy szecessziós lendületű kalap formájával teszi izgalmassá.

      Képünk datálásában a kontúrozás hiánya van segítségünkre. Gauguintől eredeztethető Nabis sajátosság a figurákat, a megjelenített tárgyakat körülvevő finom, vékony kontúr. Ezt a művészi eszközt Rippl-Rónai is felhasználja 1892 után készült képein. Női portrénkon a körvonalak szinte láthatatlanok, a formák lágyan olvadnak bele környezetükbe.

      Rippl-Rónai olyannyira megbecsült "fekete korszak"-ának egy nagyszerű darabjával ismerkedhetünk most meg. Nagyon ritkán, de még fel-fel bukkan egy eddig magántulajdonban rejtőzködő meglepetés.
      KIÁLLÍTVA:
      Oeuvres de Rippl-Rónai exposées ? l’Art Nouveau. 1897. (S. Bing) Kat. sz.: 5. (Jeune Femme au chapeau noir), Rippl-Rónai József centenáris kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1961. (Katalóguson kívül.)

      IRODALOM
      Pewny Denise: Rippl-Rónai József. Budapest, 1940.
      Petrovics Elek: Rippl-Rónai József. Művészet, 1906. 2. sz. 107-117.
      Genthon István : Rippl-Rónai József. Budapest, 1958.
      Bernáth Mária: Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József franciaországi képeinek tükrében. In: Sub Minervae Nationis Praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Budapest, 1989. 203-207.
      Szinyei Merse Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolta a Nabis- csoporttal. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállításának
      katalógusa. (Szerk. Bernáth Mária és Nagy Ildikó) Magyar Nemzeti Galéria, 1998. 49-68. )
      BM

  43. Rippl-Rónai József - Téli este (Karácsonyfa díszítés)
    1. Rippl-Rónai Párizsból hazaköltözve szülővárosában, Kaposváron teremtett otthont magának. 1902 márciusában a kaposvári Fő utcában egy hosszanti elrendezésű, fehérre meszelt parasztházat vásárolt, amelyet a család finom ízléssel rendezett be - Ripplt érdekelte az őt körülvevő tér művészi alakítása, a tárgykultúra, az eredeti színekkel és elrendezéssel való hangulatteremtés.
      Az friss magyarországi élet megteremtésével kezdődött új festői korszaka, a számára fergeteges sikert, hazai népszerűséget hozó enteriőr korszak.

      Művészi termését szemlélve a befogadó mintha egy személyes történetnek válna részesévé: egyazon ház szegleteit látjuk, ismerősünké válik a csíkos huzatú biedermeier garnitúra, az írószekreter, a hímzett piros és a fekete vállkendő,
      a virágvázák, a falon szellemesen elrendezett képek, s persze a társaság,
      aki ezt a teret lakja. "Nagyon nagy kedvvel festem a szobáimat, az én szeretett alakjaimat: Piátsek bácsi, Lazarine, mama stb - régi modelljeimmel.
      Az ilyen dolgok azért jók, mert igazak, és szeretem, hogy körülvesznek és megosztják velem a rám kimért sorsot."

      Rippl ezzel a korszakával válik ünnepelt művésszé Magyarországon. A műcsarnoki kiállítások falairól a korszakban gyakran visszaköszön az enetriőr-zsáner, tehát
      a közönség számára ismerős tematikához nyúlt. Ám Ripplnél nyoma sincs a zsánerrel gyakran velejáró érzelgősségnek. Sőt, amint monográfusa, Bernáth Mária értékeli: "asszimilációs érdemeit itt is a posztimpresszionista szintézis magyar talajba plántálásában, a magyar zsánernek a nyugat-európai tapasztalatokon nyugvó átformálásában látom, egyfajta híd-szerepben."

      Pályájának egyik fénypontja az 1906-os év, mikor a Könyves Kálmán Műkiadó szervezésében 318 képpel gyűjteményes kiállítása nyílik, a termekben tolong a tömeg, a kiállítás 318 képe közül 188-at megvesznek, majd az ezt követő árverésen mind a 381 kikiáltott mű elkel. A befolyt összeg megalapozza anyagi biztonságát, ezután bérel műteremlakást Budán, majd vásárolja meg
      a Róma villát 1908-ban.

      A kritikák lelkesen ünneplik festészetét, kiemelve az enteriőröket. "De valamennyi képe közül a legszebbek, legmélyebbek, legfestőibbek, talán legmegindítóbbak is interieurjei. A szobái, bennük az emberek és a sokféle holmi. A pillanat festése a pillanat lelkét is megszólaltatja. A bensőséges, meleg hangulatot. Ezek a képek csupa poézis és csupa abszolút festés. Ragyogó színek a szoba belsejében s a ragyogásban semmi erőszakosság, semminek külön kidomborítása, semmi részletlepingálással való mesterkedés. Félre a megrögzött fogalmakkal: ezekben a képekben semmi de semmi póz nincs."

      Későbbi monográfusa, Petrovics Elek 1906-ban hosszabb tanulmányt jelentet meg Ripplről a Művészetben, s az enteriőrök elfogult híveként szól: "Figyelő szeme e kis világból épp oly gazdagságát meríti a motívumoknak, minővel az elhagyott nagy világ kínálta. A család, rokonság, ismerősök élete, szokásai, a kis város társadalmának jellemző típusai, házatája, tűzhelye - megannyi táplálója lankadatlan munkásságának. S ezen a levegőn, az otthon melegén művészete teljesen kinyílt, s szinte frissült erővel buzgott fel tehetségének gazdag forrása. Főkép mint kolorista emelkedett fejlődésében, s tágította művészetének határait. A sejtelmes fátyol, mely színeire rendesen ereszkedett, most mind gyakrabban felemelkedik, s egészséges derűt tesz láthatóvá. Új otthonáról készült interiőrjei (Csöndes órák, Karácsony stb.) a kivitel tömörségét és a színek nemes szépségét eddigi művei közt talán legfensőbb fokon egyesítik."

      Ezen a nagy sikert hozó 1906-os kiállításon lelt gazdára ez a kép is. A vevő Molnár Ferenc író volt, neve Rippl kézírásával szerepel a kép hátoldalán. A Karácsonyfa díszítés sok ismerős részletet kínál. Más képeken is feltűnik például a zöld kaspó, melybe a fát állították, a fehér drapériával letakart komód, sarkán a porcelántestű lámpácska piros ernyővel, az álló formátumú, feketekalapos hölgyet ábrázoló kép, vagy a hátsó asztalon látható kétfülü barna váza. A kis fenyőfa mellett Lazarine áll, vállán ugyanazzal a tüzes piros kendővel, melyet például az Öregúr és mandolinozó asszony című 1905-ös olajképen visel. Az asztalnál Rippl anyja könyököl. Jellemzően, "az intérieurfigurákat Rippl-Rónai nem emeli ki portrészerűen közegükből, hanem a szobabelsővel való szimbiózisban mutatja be őket." Az enteriőrkorszak legjavához méltón a pasztell egyszerre kínálja a motívumok azonosításának játékát, s a személyes élettérbe való bepillantás intimitását.

      Kiállítva:
      Rippl-Rónai József gyűjteményes képkiállítása, 1905, Kaposvár, 163.tétel, Könyves Kálmán Műkiadó Részvénytársaság kiállítási terme, 1906, Budapest
      Proveniencia
      egykor Molnár Ferenc író tulajdonában, majd lánya Sárközi Györgyné Molnár Márta műfordító tulajdonában
      AJ

  44. Rippl-Rónai József - Tél (Somogyi táj)
    1. Hátoldalon autográf felirat: Tél. Somogyi táj
      Kiállítva: Rippl-Rónai kollektív kiállítása, Merkur-Palota, 1902.december, 107. tétel
  45. Rippl-Rónai József - Szomorú Friss István
    1. Juhász Gyula:
      Szomorú Friss István

      Egy Rippl-Rónai-kép alá
      Öreg szemek. Magyar tájra néznek,
      Melyen némán szállanak az évek,
      Melyen ősz van, magyar bánat ősze,
      Szívem néki régi ösmerőse.
      Jól ösmerem kendet is, vén szittyám,
      Szomorú Friss István.
      Makrapipa, benne szűzdohány ég.
      Füstje száll, mint múltakból az árnyék.
      Régi árnyak árván gomolyognak,
      Öreg estvék, fiatal halottak.
      Hej, valaki a sötétbe kinn vár,
      Szomorú Friss István.
      Régi nóták kezdenek halkulni,
      Régi álmok csöndesen fakulni,
      Régi szemek tűnt napokba néznek:
      Álom, álom, rossz álom az élet.
      Mostan ébred tűnt élete sírján
      Szomorú Friss István.

      Reprodukálva:
      Lyka Károly: A rajz. Művészet. Szerk.Lyka Károly, 1903. 153--162.
       

  46. Rippl-Rónai József - Rózsaszínruhás nő fekete nyakpánttal
    1. A mindeddig ismeretlen, kivételesen jó állapotban megtartott, egzotikus sugárzású arckép Rippl-Rónai nagyszámú nőábrázolása között is az egyik legerőteljesebb. Felfogásában, beállításában legközelebbi rokonát a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban találjuk, Holland nő címmel (Holland nő, papír, pasztell, 56×31 cm). Ennek alapján keletkezési idejét nagy biztonsággal 1915-re tehetjük.

      Kiállításon először 1942-ben találkozunk vele. Gróf Almássy-Teleki Éva Művészeti Intézetében (volt Ernst Múzeum) Bernáth Aurél újabb képeinek és Rippl-Rónai József válogatott alkotásainak kiállításán. A katalógus 175. tétele a Rózsaszínruhás nő, pasztell kép, Radó Viktor tulajdonában. Genthon István (MKCs-c-T-36/3180) Elek Artúrt idézi: "Japán metszésű szem". E találó megjegyzés kétségtelenné teszi az akkor kiállított és most nyilvánosságra került mű azonosságát. Az akkori tulajdonos, Radó Viktor neve pedig magyarázatot ad arra, hogy korábban miért nem állította ki mestere. A Radó család több tagja, mint egyéb forrásokból tudjuk, lelkes gyűjtője volt Ripplnek. A közeli ismeretség pedig lehetővé tette a műteremből való közvetlen vásárlást, de az is elképzelhető, hogy megrendelésre készült a Radó család valamelyik nőtagjáról.

      Irodalom:
      Genthon István: Rippl-Rónai József, Corvina Kiadó, 1958
      Keserü Katalin: Rippl-Rónai József, Corvina Kiadó, Budapest, 1982
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József, Szemimpex Kiadó, Budapest, 1998

  47. Rippl-Rónai József - Akt sárga nárcisszal
    1. A közelmúltban megélénkült Rippl kutatás eredményei ellenére az 1890-es évek elején keletkezett képek az életmű legkevésbé feltárt darabjai. Ezért mindig különös öröm, ha a korai párizsi évekből egy - egy tárgy felmerül. A mostanáig lappangó, rendkívül finom és költői női akt Rippl munkásságának ezt, a művekkel még nem kellő számban dokumentálható, kísérleti korszakát gazdagítja.

      A pasztell "szálkás" kezelése, a finom diagonálisokból épített formák, a merész képkivágat, a lírai színhasználat a legkorszerűbb művészeti törekvések ismeretéről tanúskodik. Jóllehet személyesen még nem volt kapcsolata a nabikkal, műveiket minden bizonnyal figyelemmel kísérte, s eredményeiket - mint a női akt is mutatja - munkáiban hasznosította. Bár a kép nem datált, stílus analógiák alapján - melyek közül a legközelebbi a Musée d’Orsay - ban található - biztonsággal 1891 - re keltezhető. Mint ahogy a lány kezében a piros virág és a világoszöld virágszár a legélénkebb színfolt a képen, úgy itt is a sárga nárcisz a legvilágosabb, szemet vonzó pont. Tulajdonképpen a látvány optikai középpontja. Különösen izgalmassá teszi a művet az a nagyvonalú alkotói gesztus, amivel Rippl a kéztartás - kísérletet vállalva két kezet láttat, egy rámutatót és egy tartót. A rámutató, érintő önkéntelenül Michelangelo Sixtusi kápolnájának teremtés jelenetét idézi fel emlékezetünkben. A kéz kétféle tartása és ennek megtartása a mű ikonográfiai jelentésével magyarázható. A nárcisz (egyéb jelentései mellett) a tavasz jelképe. Ily módon a sárga virágot felmutató fiatal nő az újra ébredés allegórikus megtestesítője, s feltehető, hogy egy sorozat első darabjaként értelmezhető.

      Az eddig ismeretlen mű, melynek érdekessége, hogy létezéséről tudtunk egy Rippl által vezetett listáról ( "Pekár Gyula - női akt - pasztell" - MNG Adattár Itsz.: 4895 ), nem csak a művészettörténeti, hanem az irodalomtörténeti kutatás számára is fontos adalék. Rippl - Rónai ajánlása kétségtelenül Pekár Gyulának ( 1867 - 1937 ) szól. A nagy irodalmi respektussal bíró, akkor még fiatalnak számító író, jóízlésű műbarát volt. Erről tanúskodik Mednyánszky László Pekár Gyuláról készült akvarellje, mely dolgozószobájában, némi iróniával, mint önmaga büsztjét ábrázolja a "nagy hypopotamust", akiben békésen megfért a falakon látható japán metszetek és modern művek iránti vonzalom a hazafiúi lelkesedéstől vezérelt Munkácsy - hódolattal. Rippl - Rónai is megemlékezik Pekárról: " Néha láttam még ezután is Munkácsy házánál egy - egy jóhangzású magyar név birtokosát, járt ott többek közt... Justh Zsigmond, egy ideig Szomory Dezső, később pedig a két Justh - imádó fiatal író Pekár Gyula és Malonyai..." ( Rippl - Rónai József Emlékezései. Szerk. Farkas Zoltán, Bp. 1957.46. )

      Hogy a "később" alatt mit kell értenünk, Lázár Bélától tudjuk. " Párizsból való hazaérkeztem után ( 1893 ) Malonyai Dezső lett az utódom Munkácsy mellett, aki - jóbarátjával - Pekár Gyulával rábeszélte az Ecce Homo megfestésére..."/Lázár Béla : Munkácsy Mihály (1844 - 1944) Emlékek és emlékezések. Bp. 1944. 184./. Ezt erősíti Justh Zsigmond 1893. október 31 - én Cannes - ból Pekár Gyulának küldött levele: "...végtelenül sajnálom, hogy Párizsban nem találkozhattunk... Párizsban igen sokat voltam Malonyai Dezsővel...keresd fel..." / Justh Zsigmond Naplója és Levelei. ( szerk. Kozocsa Sándor ) Bp. 1977. 677 - 678. / Rippl - Rónai megismerkedése Pekár Gyulával szintén erre az időre tehető és valószínüleg Munkácsynak köszönhető. Az 1891 - ben készült lírai mű valamikor 1893 ősze után kerülhetett Pekár Gyula tulajdonába. Kapcsolatuk később is élő maradt.

  48. Rippl-Rónai József - Darnai vaskereskedő arcképe
    1. A portré a művészettörténész szakma előtt 1961-től ismert, azóta Rippl-Rónai védett műveinek számát gyarapítja.

      Bár nem datált, a kép keletkezési idejét analógiák alapján nagy biztonsággal 1923-ra tehetjük. Stilárisan Rippl-Rónai késői főműveivel, az 1923-ban készült íróportrékkal rokonítható. Beállítása, színvilága, az ábrázolt magába merülő komolysága, de még az arcmás mérete is e művek közé sorolja. (Schöpflin Aladár, Fenyő Miksa, Osvát Ernő, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Babits Mihály)

      Az ábrázoltra vonatkozó információk a borítókartonon olvashatók: "Darnai kaposvári vaskereskedő, Rippl-Rónai rokona." Valamint pirossal ferdén Rippl-Rónai kezétől származó megjegyzés: "muzeum". Az ilyen típusú felirat mindig az Ernst Múzeumra vonatkozik. Ily módon a kép feltehetően azonos az Ernst Múzeumban 1925 decemberében már magántulajdonként "A rokon" címen szereplő 189. számú művel.

  49. Rippl-Rónai József - Nő kék nyakékkel
    1. Hátoldalán Rippl-Rónai 1902-ben a Mercur-Palotában rendezett gyűjteményes kiállításának belépőjegye, 217. sorszámmal.

      Rippl-Rónai József e pasztellképe a Mercur-Palota 1902-es gyűjteményes kiállításának tétele volt, melynek katalógusában monochrom reprodukcióval szerepel. Ez nem csak azt bizonyítja, hogy a mű kétségtelenül eredeti, hanem azt is mutatja, hogy alkotója a bemutatott 320 műből fontosnak tartotta reprodukálását.

      A mű modellje meghatározható a Mercur-Palotabeli kiállítás katalógusának tanulmányozásával.

      Nem afféle éteri szépségű, finom hölgy a modell, mint amilyenekkel a korai Rippl-műveken találkozunk. Sokkal inkább érett, sőt kissé enervált arca tűnik fel, attitüdjei Toulouse-Lautrec nőalakjait idézik. Ily módon viszont egyetlen művel azonosítható, a 278. sorszám alatt szereplő Jeanne Evens a "Gaieté"-ből cíművel (a hátoldalon szereplő 217. számú címke ellenére), 500 koronás eladási árral.

      A Gaieté-Rochechouart egy volt a Boulevard de Rochechouart számtalan mulatója közül, s bár nem olyan híres, mint a Moulin-Rouge vagy a Moulin de la Galette, a művészek közül Toulouse-Lautrec biztosan látogatói közé tartozott. Ezt bizonyítja fénymásolatban mellékelt rajza. Sajnos forrásaink nem teszik lehetővé, hogy az ábrázoltról többet is megtudjunk, de minden bizonnyal a mulató divatos művésznője lehetett.
      CsM szíves közlése alapján
      KT

  50. Rippl-Rónai József - Zorka
    1. Könnyű fehér kombinéjának csak a pántját látjuk. A képteret a meztelen női felsőtest lágy fehér idomai töltik ki. Bányai Elza ezen a portrén leplezetlenül az érzéki szerető képében jelenik meg elöttünk.
      A Zorka-ciklus kiemelkedő helyet foglal el Rippl-Rónai késői pasztellportréi között. A festő 1915-ben egy nagymező utcai vendéglőben látta először az akkor tizenhét éves Bányai Elzát, s a pincérlány különös, karakteres alakja azonnal felkeltette az érdeklődését. A kezdeti modell-festő viszonyból hamarosan szerelem szövődött. Rippl a közel egy évtizedes viszony során az erős személyes varázsú modell számtalan arcát örökítette meg.
      A mester életében betöltött fontos szerepe ellenére Zorkáról és kapcsolatukról igen töredékesek az adataink. Egyetlen hiteles fotóját ismerjük, melynek elmosódott foltjai egy törékenyen, finom fiatal nőt sejtetnek. Arcának néhány vonása, a jellegzetes arcforma, a hegyes áll, a mély, sötét árokkal keretezett szuggesztív szemek és a domináns száj idézi a képekről ismert, összetéveszthetetlen Zorkát.
      Amit kapcsolatukról tudhatunk, azt egyedül Rippl-Rónai nevelt lánya, Anella sokat idézett, érthetően nem teljesen elfogulatlan sorai közvetítik (s bár erre a forrásra már több helyen történt hivatkozás, egyedisége és e képpel kapcsolatos jelentősége mégis indokolttá teszi, hogy idézzük):
      "...Egy meglehetősen feltünő kinézetű lány jött az asztalunkhoz, hogy felvegye az italrendelést. Tulajdonképpen csak az öltözéke volt feltünő. Sötétkék matrózruha nagy fehér gallérral és - nyilván ez hívta fel rá Józsi bácsi figyelmét - a gallér kivágásában és a jellegzetesen fekete hajában, amely hosszú és göndör volt - egy-egy óriási piros másni volt.
      Ahogy a két kisteremben ide-oda járt és eltréfálkozott a valószínüleg mindig ott lebzselő színészekkel, Józsi bácsi erősen figyelte és egyszercsak odaszólt Lazarine néninek: "Nézze csak Munika, milyen különös megjelenésű leány, kedvem volna lefesteni." Lazarine néni tudtommal sohasem emelt kifogást Józsi bácsi ilyen kívánságai ellen, most is azt felelte neki: "Hát kérdezze meg, eljönne-e magának ülni?" Amikor az italt odahozta a jövendőbeli Zorka, Józsi bácsi fel is tette a kérdést, mire azt a választ kapta, ő szívesen eljönne, de "édesapám nagyon szigorú és valószínűleg nem fogja beleegyezését adni." Mire Lazarine néni azt ajánlotta: "Kísérje el az édesanyja, míg a portré elkészül, így édesapjának bizonyára nem lesz ellenvetése". Így is történt.
      A mama az első két-három ülésen csakugyan elkísérte leányát, akit Bányai Elzának hívtak, de miután úgy látszik, látta, jó helyre pottyant a leány, többé nem féltették, és ezentúl a modell egyedül járt a műterembe... 1915 telén és ’16 telén is sokat járt a műterembe. Ebben az időben készült portréi a leghasonlóbbak és leginkább emlékeztetnek arra, hogy milyen igénytelen, széles csípőjű, kellemetlen orgánumú - egyáltalán nem elragadó - teremtés volt. (Horváth, 32-33.)

      A színészettel kacérkodó fiatal lány minden arcképén más szerepben tűnik elénk. (Anella Zorka tehetségérol igen lesújtóan nyilatkozik: "Természetes, hogy a nagy mester mellett ő is akart valaki lenni, ezért Józsi bácsit nem hagyta nyugton addig, míg be nem íratta Rákosi Szidi színiiskolájába. Ezt az iskolát ugyan elvégezte, de színésznői tehetsége nem lévén, csak Józsi bácsi rábeszélésére volt hajlandó Beöthy László kisebb szerepekre alkalmazni. Beöthy rövidesen elbocsájtotta és eztuán kisebb szerepben az Andrássy úti kabaréban is fellépett, de sikeres itt sem volt; színészi pályája ezzel véget ért." (Horváth, 34.)) A portrékról megismert változatos repertoárt szemlélve mégis az a benyomásunk, hogy rejlett benne valami különleges teátrális kézség, ha ez csak a festővel való viszonyában bontakozott is ki igazán. Gesztusai minden arcképén keresettek, rafináltak, akár ártatlan fehérblúzos kislány, akár érzéki femme fatale képében tetszeleg. A számtalan lányt és szépasszonyt megfestő Rippl számára feltétlen ihlető nőalak volt, talán épp szabálytalansága és rejtőzködő, mindig más alakban megmutatkozó énje tette olyan érdekessé.

      Képünket Pewny Denise, aki még a háború elott, feltehetően Fellner Vilmos (1) Benczúr utcai villájának falán láthatta a képet, 1922 körülre datálja. Zorka hajviselete alapján egy korábbi, 1919 körüli dátumot valószínusíthetünk (2). (Míg a datált, 1920-as Kínai csészés nő Zorkája KÉP a fényképrol is ismert hajviselete oldalt rövidre vágott, egyenes, fufrus frizura, a korábbi portrékon gyakran kap kompozíciós szerepet, mint itt is, a szabadon göndörödo, gazdag sötét hajkorona.)
      Jólismert "Zorkás" jegyek a hangsúlyos, íves sötét szemöldök, az élénkpiros festett száj és a keskeny orr. A tekintet különlegességét itt fokozza a színkezelés: a szem ívét meleg vörösesbarna tónus hangsúlyozza, s a sötét írisz mellett mintha a pamlag ragyogó kékjének reflexe csillanna meg a szem fehérjében.
      Zorka lustán a fotel vagy pamlag szélére simuló, állát óvatosan a karjára támasztó tartása oldott, bizalmas légkört sejtet. E gesztus simulékony szépsége uralja a kompozíciót. Rippl vonzódott ezekhez a lágy, elomló pózokhoz; erre számos példát találunk korábbi munkái között. (Hasonlóan a fotel szélére támaszkodó nő beállításból indul ki például a Karosszékben ülő nő az 1890-es évek első felében; illetve több aktos tussrajza 1910-1911-ből. KÉP 190.)
      Bár Zorkáról biztos készültek aktképek, (Anella beszámolója szerint: "Tudomásom szerint Józsi bácsi egyetlen aktkép et festett róla - amelyen egy antipatikus vigyorgó arc tekint a nézőre. Józsi bácsi e képnek azt a címet adta: "A bestia". Az az érzésem, hogy a cím Józsi bácsi részéről nem minden szándék nélkül adódott."), de tekintettel a viszony titkolt jellegére, kevés képet ismerünk, amely ilyen közvetlenséggel árulkodik kapcsolatuk bizalmas voltáról. Egy hasonlóan frivol Zorka portrét őrzött gyujteményében a számos Rippl-t magáénak tudható Neményi Bertalan (Zorka felelmelt karral, kalapban - ugyanilyen jellegű kombinéban látjuk, meztelen bal karját felemeli, jobbját finomkodó mozdulattal a mellére helyezi, kihívóan mosolyog. A képet Neményi másik három Zorka portréjával együrr a szovjet csapatok 1945 januárjában elhurcolták.)
      A lágy, elomló formák között hangsúlyt kap még a gyűrűs kéz finom rajza. Valószínűleg ugyannarról a kékköves gyűrűről van szó, amelyet több más Zorka portréról ismerünk (KÉP), zöldes tónust ebben a hideg kékes környezetben kapott. Az előtérben a nő testének fehér foltját a pamlag szélének ragyogó kékje támasztja meg. A pasztellkrétában rejlő festői keverési lehetőségeket tökéletesen kihasználja itt Rippl: a drapérián a sötét ultramarinkék, a tüzes kobaltkék és a világos azurit foltok lágyan keveredő rétegei teremtik meg a portré intenzív színvilágát.
      AJ

      1. A Fellner Henrik (1859-1932) nagyiparos, kábelgyáros. Gyűjteményének jelentősebb része porcelánokból és ezüsttárgyakból állt, de voltak jelentős festményeik is. (Pl. Goustave Courbet egy étretai tájképe, Munkácsy Requiem - Mozart halála c. műve, Borsos József: Bölcső mellett, Iványi Grünwald Bála egy virágcsendélete, Csók István: Amalfi c. vászna, egy Magyar-Mannheimer és Hatvany tájkép, stb.). A háború alatt gyűjteményüket három részre osztják. Egy részét banki letétbe helyezik. Ezeket a széfeket az oroszok kifosztják, a művek Oroszországba kerülnek. Egy másik részét elrejtik, ezek túlélik a háborút, s a család külföldre viszi őket.
      Fellner Henriknek három fia volt: Pál (szül. 1894), Alfréd (szül. 1895) és Vilmos (szül. 1905). E Zorka portré tulajdonosa, Vilmos a Leipziger Vilmos Szesz és Cukorgyár Rt. társelnöke, elméleti közgazdász, Budapesten mellett Zürichben és Berlinben végzi tanulmányait, sokat publikál közgazdaságtudományi témákban németül és magyarul is. Lakása: Benczúr u. 11.
      2. Csernitzky Mária észrevétele.

      Irodalom:
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. MNG, 1998. A katalógust szerkesztette Bernáth Mária és Nagy Ildikó. Budapest, 1998.
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapet, 1998.
      Genthon István: Rippl-Rónai József művei. Cédulajegyzék. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténet Kutató Intézete, Adattár. A képre vonatkozó cédula száma: MKCS-C-T-36/ 3198
      Horváth János: Rippl-Rónai Emlékkönyv. Paris Anella visszaemlékezéseivel Rippl-Rónairól. Kaposvár, 1995.
      Ki Kicsoda? Kortársak lexikona. Budapest, év nélkül. (bejegyzés ceruzával: 1937)
      Mrávik László: Magyar magángyűjtemények. Kézirat.
      Pewny Denise: Rippl-Rónai József. (1861-1927.) Budapest, 1940. A művek jegyzékében a 132. oldalon utolsó tételként említi a képet.
      "Sacco di Budapest". Depredation of Hungary. 1938-1949. Catalogue compiled by László Mrávik. Budapest, 1998.

      Kiállítva:
      Mű-terem Galéria, Rippl-Rónai József: Női portrék 1998. április

      Proveniencia:
      A két világháború között a Fellner család gyűjteményébe tartozott; tulajdonosa az örökösöktől Párizsban vásárolta.
       

  51. Rippl-Rónai József - Romer obester
    1. Az Ernst Múzeum jubileumi, 25. kiállítását 1917-ben Rippl-Rónai újabb rajzaival és festményeivel ünnepelte.
      Feltehetően itt szerepelt von Romer ezredes portréja is. Mint ahogy a balra fönt olvasható FP 310 feliratból azonosítható, a Feldpost 310-en találkozott von Romer ezredessel Rippl-Rónai. Gáspár Ferenc kutatásai derítették fel a mester hadszíntéri tartózkodásának részleteit.
      Innen tudjuk, hogy a Feldpost 310 Kneza, az 5. Hadsereg kötelékébe tartozó 15. (Sarajevo) hadtest főhadiszállása. Ez volt a Rippl-Rónai számára oly emlékezetes Kokoschkával való megismerkedés színhelye is.
      Az 1923-as kiállítás után a kép Rippl rokonságában maradt, mégpedig a Babynak becézett Martyn Marianne-nél, aki azt Lazarintől kapta. Rippl-Rónai Babynak becézett Martyn Marianne-nél, aki azt Lazarintől kapta. Rippl-Rónai kedves modelljének, a veszprémi püspökség erdészének, Piatsek Ferencnek három szép lánya volt. Gizella Martyn Artúrt a Somogy megyei tisztviselőt hat gyermekkel ajándékozta meg. A hatodik gyermek születésekor azonban az anya és gyermeke gyermekágyi lázban meghalt. Martyn Artúr később feleségül vette a legifjabb Piatsek lányt, Emiliát. A két legkisebb gyermek velük maradt. A két fiút, a majdani festőt és Róbertet, a majdani orvosprofesszort Ripplék vették magukhoz. A másodszülött Mariannet Piatsek Margit, Rippl-Rónai Lajos öccsének felesége vette családjába. Így a három idősebb Martyn gyerek a Rónai családba gyökeredzett. Rippl egyik leghíresebb képén, a Piacsek bácsi babákkal címűn az egyik könyvet nézegető kisleány Marianne, akinek két gyermeke Mária és Jenő közül Jenő tulajdonába került édesanyjától a Rippltől eredő hagyomány szerint orvosezredesként emlegetett von Romer portréja.

      Irodalom:
      Genthon István: Rippl-Rónai József, Corvina Kiadó, 1958
      Keserü Katalin: Rippl-Rónai József, Corvina Kiadó, Budapest, 1982
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József, Szemimpex Kiadó, Budapest, 1998
      MNG
      Műtárgy Adatszolgálat

  52. Rippl-Rónai József - Csónakázók a városligeti tavon
    1. Tizennégy éves párizsi tartózkodását már feladta, a 20.század első éveiben Somdor-Aszaló, Kaposvár, Moszkva, Szentpétervár, Belgium, Olaszország és Budapest között osztotta meg idejét. A "fekete korszak" utáni stílusváltását nyilvánvaló, hogy a hazai megfelelési kényszer bizonyos fokig motiválhatta, de ezt a stílusváltás semmiféle tematikus és személyiségétől idegen koncesszió nem érinthette. Egyszerűen képi kifejezőeszközeit megváltozott életkörülményeivel harmonizálta. "Az intim életből merítem témáimat, mert azt az életmódot szeretem és respektálom. Megfestendő tárgyaim kifogyhatatlanok, mert minden érdekel ami körülvesz és szürke kedélyemre, borongós lelkiállapotomra jótékonyan hat. Szerintem csak az lehet dokumentuma életünknek, amiben magunk élünk." (Levél Malonyay Dezsőnek, Kaposvár, 1905.)

      Éppen képünk festése táján írja le Rippl-Rónai a fent idézett sorokat.
      Ez az önvallomásként értékelhető "program-vázlat" nagyon pontosan kijelöli az 1903-05 között festett képeinek a helyét. Kis képünkben, amely alig törekszik arra, hogy bármiféle történést ábrázoljon a papíron, egy olyannyira franciás stílushoz nyúl, amely nemrégen még megrengette a nyugat-európai festőművészetet: nevezetesen az impresszionizmushoz. Noha Rippl-Rónai önmagáról mindig azt feltételezte, hogy ő impresszionista, valójában a csak az optikai igazságok káprázatos látszatának rögzítésén ő minden korszakában - különböző stiláris eszközökkel - megpróbált felülemelkedni. Néhány könnyed tájképén azonban látható, hogy milyen könnyedén uralja az impresszionizmus stíluselemeit is.

      A városligeti tóval való ismerkedése a város érzelmi-művészi feltérképezésének egy szelete. Ugyanekkor egyébként festett még egy városligeti tavat, amelyen azonban a Vajdahunyadvár is látszik, és mindkét képet kiállította 1905-ben Kaposvárott, majd nagysikerű budapesti kiállításán 1906-ban, a Könyves Kálmán Szalonban.

      Képünk egy sűrített színimpresszió, ahol - Petőfi szavaival élve - "állni látszék az idő". A tavat körülölelő fák gazdag zöldjét reflektálja a víz tükre, a csónakokés a hattyúk valami délibábos valószerűtlenséggel jelennek meg ebben
      a zöld párában, akárcsak a piros napernyővel sétáló kisasszonyok.

      KIÁLLÍTVA
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, Kaposvár, 1905. kat.sz. 57. 80 korona (Csónakázók a városligeti tón)
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, Könyves Kálmán Szalon, 1906, kat.szám: 61.80 korona (Csónakázók a városligeti tavon.)
      BM

  53. Rippl-Rónai József - Kékruhás nő enteriőrben
    1. A siker kulcsa: otthon-képek
      Kísérletező párizsi piktorból a magyar modernizmus atyamesterévé Rippl-Rónai azt követően vált, hogy 1902-ben hazatelepült. "Befogadásában" nagy szerepe volt kaposvári otthonában festett enteriőrképeinek, amelyek az új festészet eszköztárával jelenítettek meg egy régi témát, a vidéki középosztály mindennapjait. Rippl képein a somogyi intim világ ideális létformaként jelent meg, olyan gondtalan és időtlen lelkiállapotot tükrözött, amelyben sokak vágyálma öltött fomát. E nyugalmat, józan derűt sugárzó zsánerek a szélesebb közönség számára is elfogadhatóvá tették a párizsi ihletésű (főként Edouard Vuillard hatását mutató) festészet formavilágban, koloritban, térképzésben újszerű látásmódját. Rippl is jórészt az 1906-ban, a Könyves Kálmán Rt. kiállítótermében bemutatott otthon-képeknek köszönhette hogy egyszerre ünnepelt és anyagilag is sikeres festővé vált.

      Ismerős tárgyak világa
      Noha az egykorú kiállítási adatok szerint az 1902 és 1906 között festett enteriőrök száma megközelíti a százat, ma ezeknek csupán töredéke ismert.
      Ennél fogva érdemel különös figyelmet a Kékruhás nő enteriőrben, a korai kaposvári ciklus mindeddig lappangó darabja. A viszonylag nagy méretű olajkép keletkezése 1906 körülre tehető, arra az esztendőre, mikor a Fő utcai lakás
      Rippl festészetének legintenzívebb ihletője volt. Ugyanebben az évben készült
      a képünkkel sok tekintetben rokon Piacsek bácsi fekete kredenc előtt (Magántulajdon) vagy a Kisvárosi szoba (MNG). A Kékruhás nő ismerős térbe vezeti nézőjét, hiszen tárgyi világa Rippl más képein is visszatér. Az öblös zöld fotel, az íves háttámlájú barna kanapé vagy a komód a kaposvári zsánerek számos darabján látható, ahogy az előtér asztalára borított, kárminvörös terítő
      is vissza-visszatérő eleme lesz az évtized végére mind élénkebb koloritú kompozícióknak. Hasonlóképp kedvelt képépítési fogásával él Rippl, mikor halmozottan alkalmazza a "kép a képben" motívumot. A falon függő képek ugyanebben az elrendezésben (bár színeikben némileg áthangolva) jelennek
      meg a Vasárnap délután című pasztelljén.

      Az édenkert formája
      A Kékruhás nő enteriőrben az otthon-képek megannyi erényét sűríti magába. Lemondva a zsánereknél korábban elvárt cselekményről, tárgya nem drámai történés, hanem lírai létállapot, az otthon csendje és békessége.
      E fogalmak a művészi megformálás révén kapnak alakot: a kifinomult színvilág, ívelt formaképzés és szimmetrikus komponálás együttesen derűs szépséget sugároznak. A csendéletszerű tabló egyetlen figurája a festő felesége, Lazarine.
      Az ő asszonyi alakját helyezi Rippl archaikus szépségű, rendezett világának középpontjába. Általa az otthon az elmélyült kontempláció, derűs nyugalom színtereként kap formát, melynek kerete a rendezett tárgyvilágban tükröződő polgári jólét és a "képes fal" által megjelenített művészi szépség.

      Proveniencia: 1930 körül Haas Roland tulajdonában
      RE

  54. Rippl-Rónai József - Vöröshajú nő (Zsolnay Júlia arcképe)
    1. A kép modellje
      Rippl-Rónai József e korai pasztellképét minden valószínűség szerint Zsolnay Vilmosnak készíthette, akivel az Andrássy ebédlő étkészletének kivitelezése során került közeli kapcsolatba 1898-ban. Egy levél tanúsága szerint jóbaráti viszony alakult ki a pécsi gyár tulajdonosa és a művész között: "Megajándékoztak nemcsak meleg érdeklődésükkel, barátságukkal, tiszteletükkel, hanem tényleg megajándékoztak több darab gyönyörűbbnél gyönyörűbb edényekkel." A pasztell modelljét illetően a legvalószínűbb feltételezésnek az tűnik, hogy a képen látható nő Zsolnay Vilmos lányát, Júliát ábrázolja, aki egy 1900-as keltezésű önarcképe tanúsága szerint valóban hosszú vörös hajjal rendelkezett. Bár ekkor a modell már 42 éves volt, Rippl-Rónai idealizáló portréfestészetét ismerve azonban megalapozottnak tűnik, hogy a képen ábrázolt nő valóban a művésznő lehetett.

      Rippl-Rónai portréfestészete az 1890-es években
      A kép festői kompozíciója a nőalak sejtelmes profilvonalára és hajára épül. A figura leheletfinom megfestése, az arc lassú áttűnése a háttérből szinte látomásszerűvé változtatja az alakot. Ez a sejtelmesség, a látható mögött megbúvó, benső világot fürkésző piktúra jórészt Puvis de Chavannes és Eugéne Carriére festészetének hatására jelent meg Rippl-Rónai életművében. A belső élet képi kivetítése valósul meg e pasztelleken, melyek misztikuma nagyrészt a 19. század végének nőkultuszából táplálkozik. Tiszta szimbolizmus ez, mely mélyen áthatja a festő elvonatkoztatás irányába hajló portréművészetét, s bár arcképei kivétel nélkül modell után készültek, figurái olyannyira átszellemültek, hogy kevesebb közük van a valósághoz, mint a belülről fakadó sejtésekhez. A szürke, kék, vagy éppen barna homályból alig-alig felsejlő, titkokkal és finom szomorúsággal terhes nőalakjai elsősorban nem szépségükkel, hanem a belső intimitás, rezdülések felfokozott érzékisége folytán alkotják Rippl-Rónai egyik legizgalmasabb képciklusát.

      Rippl-Rónai hazai fogadtatása
      Az 1896-ban hazatelepülő Rippl-Rónai modora – ahogy Malonyay Dezső fogalmaz –szintetikus művészete meglehetősen hideg fogadtatásban részesült Budapesten. Az uram-bátyám kurzus, a biztos középszer ekkor még kíméletlenül kikezdi mindazt, ami újszerűségével felfordulást kelt a magyar ugaron. Körülbelül 1900-ig tart, míg végre szélesebb körben kezdtek érdeklődni művészete iránt. Ám még ekkor is védelemre szorul, mint például a Royal Szállóban megrendezett kiállítása kapcsán, ahol a támogató kritikák elszántsága egyben az őt ért támadások vehemenciáját is jól illusztrálja. Lyka Károly például így kelt Rippl-Rónai védelmére: "Külön állani, külön utakon járni: - körülbelül ez a vágy hajtja Rippl-Rónait ... Ez a vágy bántja leginkább a nyárspolgárt, aki csordatermészetű lévén, hőn óhajtja, hogy minden juhocska egyforma légyen az akolban. Innen az ősi küzdelem az egyéniségek és a purgerség közt, az ádáz gyűlölet, amellyel le szeretnék nyiszálni szárnyát, kezét, fejét annak, aki magasabbra röppen, mélyebbre markol, a messzibb láthatókra tud tekinteni."
      Míg Malonyay, Rippl legkorábbi hazai híve, ha lehet még több konfrontációt vállalt:
      "Egy magyar művész, aki nem hasal végig egy darab természeten, hogy azt az utolsó fűszálig megegye, mint hernyó a falevelet."
      KG

  55. Rippl-Rónai József - Ticharich Zdenka portréja
    1. Mindig ünnepélyes pillanat, mikor egy jelentős személyiség válik egy jelentős művész modelljévé. A modell jellemének és a művész befogadókészségének titkos szelepei nyílnak meg egy-egy ilyen találkozáskor. Rippl-Rónai esetében elég, ha híres íróportréira gondolunk, vagy Darvas Lili színésznő átszellemült szépségű megjelenítésére egyik szerepében, vagy a "pöttyös képek" egyik legszebbjére,
      a Riccardo Vines Roda zongoraművész képmására.
      Ha szemügyre vesszük Ticharich Zdenka zongoraművésznő, zeneszerző képünkhöz mellékelt és egy Kieselbach-aukción szereplő fotóját, érthetővé válik, hogy ennek a különleges nőnek miért volt oly jelentős művészi udvara. A Magyar zene és kép (Kieselbach) című könyvben Ticharich Zdenka Márffy Ödön képeire gyakorolt hatásáról számol be Rockenbauer Zoltán. Idézi Honeggert, aki Zdenkában Nefertiti csodálatos reinkarnációját látta.
      Nem véletlen tehát, hogy a Ticharich Zdenkát ábrázoló kép Rippl-Rónai egyik legsokatmondóbb női arcmása. Ha ránézünk erre a képre, önkéntelenül eszébe jut az embernek a festő párizsi - művészileg oly magasra becsült - fekete-fehér korszaka. Itt visszatér ugyanahhoz az önkorlátozó szűkszavúsághoz, és teszi ezt azért, mert spirituálisan másfajta jelentést szeretne sugallni, mint amit a színek tarkaságával, játékosságával szokott. Most a mondanivaló tőmondatokban koncentrálódik és egyértelmű, hogy ezek a tőmondatok esszenciális jelentőségűek.
      Ugyanezekben az években sok szívalakú női arc jelenik meg Rippl-Rónai portréin, az izgató, kacér női arc: Zorkáé. Rippl-Rónai művészi intellektusa tisztán rajzolódik ki előttünk, ha ezt, a leginkább ugyancsak szívalakú arcot összehasonlítjuk a Zorka pasztelleken oly sokszor élvezhető ábrázolásokkal.
      Úgy érzem, nagyon fontos jellegzetességét érintjük most a Rippl-Rónai női portréknak, mert észre kell vennünk, hogy ezen a képen valami újszerű, mélységes utalás fogalmazódik meg, lényegében az ábrázolt szellemi és lelki habitusáról.
      Az egész képet birtokba veszi a fekete színen áttörő és valami belső megvilágításként ható sokárnyalatú rózsaszín. Ebből a feketéből feltörő rózsaszínből bomlik ki a sápadt arc, a "femme fatale-é", a "Sors Asszonyáé".
      Nem hihető, hogy Rippl-Rónai e portré festésekor csak a fiatal és különleges megjelenésű, nádszáll-karcsú zongoraművésznő előtt tisztelgett volna.
      Ez a kép, akarva-akaratlan szenvedélyes érzelmekről beszél, amely érzelem ki tudja meddig tartotta fogságában, de az biztos, hogy a pasztell készítésekor a modellnek érzelmileg rabja volt. Itt nem csak Ticharich Zdenka arcmását látjuk, hanem Rippl-Rónainak a művészi nyelv eszközeivel megvallott - talán csak az ihletettség pillanataiban tartó - mély érzelmi kötődését is.
      A Ticharich Zdenka pasztellkép egy érzelmektől és intellektualitástól átfűtött ismeretség emléke.
      Proveniencia:
      1928-ban dr. Szende Dezső tulajdona
      Kiállítva:
      XIII. Esposizione d’Arte Internationale della cittá di Venezia, 1922 - Rippl-Rónai József emlékkiállítása, Ernst Múzeum, 1928. Kat. sz. 156.
      Irodalom:
      Genthon István, Rippl-Rónai József, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1958
      Aknai Tamás, Rippl-Rónai, (A Művészet Kiskönyvtára, 62),  Budapest, Corvina, 1971.
      Bernáth Mária, Rippl-Rónai József, (Szemtől Szemben),  Budapest, Gondolat, 1976.
      Genthon István, Szabadi Judit, Rippl-Rónai József, Budapest, Corvina, 1977.
      Szabadi Judit, Rippl-Rónai, Budapest, Corvina, 19781, 19933.
      Bernáth Mária, Rippl-Rónai József, Budapest, Szemimpex, 1998. * Die Nabis. Propheten der Moderne, (kiállítás: Zürich, Kunsthaus, 1993), kiállítási kat., Hrsg. - Claire Fréches-Thory, Ursula Perucchi-Petrie, München, Prestel, 1998.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, szerk. Bernáth Mária, Nagy Ildikó,  kiállítási kat., Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1998.
      József Rippl-Rónai (1861-1927). Le Nabi hongrois, (kiállítás:  Saint-Germain-en-Laye, Musée départemental Maurice Denis Le Prieuré;
      Bruxelles, L’Hőtel de Ville; Namur, Musée Félicien Rops, 1998-1999), kiállítási kat., éds. Szinyei Merse Anna, Jávor Anna, Agnés Dellanoy, Gilles Genty, Patricia Devaux-Delettre, Paris, Somogy, 1999.
      Ein Ungar in Paris. József Rippl-Rónai (1861-1927), (kiállítás: Frankfurt, Schirn Kunsthalle, 1999), kiállítási kat., Hrsg. JÁVOR Anna, Bettina-Martine Wolter, Heidelberg, Umschau/Braus, 1999.
      BM

  56. Rippl-Rónai József - Kalapos vöröshajú nő
    1. Rippl-Rónai József 1890 körül, franciaországi évei alatt talált rá egyéni festői útjára, különös hangvételű "fekete korszakára". Ezen időszakának éteri hangulatú női portréi közül bukkant most föl egy újabb, eddig ismeretlen pasztellkép.
      A mű vitathatatlan festői kvalitásain túl az ábrázolt személye és a tárgyi motívumok izgalmas disszonancája az, amely különlegessé teszi a képet és a megfejtés keresésére sarkalja a nézőt.
      A festmény modellje ugyanaz az ovális arcú, álmodozó kék szemű fiatal leány, akinek lángoló vörös haj övezte arcvonásait már jól ismerjük két Rippl-Rónai pasztellről.(Vöröshajú párizsi lány, 1891; Vöröshajú nő - Genonéva-, 1892 előtt). A festő önéletírására hivatkozva, az ábrázolt személyét a szakirodalom Honoré Coquelin francia színész kedvesével azonosította. A Comédie Française társulatának ünnepelt tagját a műteremben kísérő fehér arcú, vörös hajú nő kapcsán azonban Emlékezéseiben Rippl-Rónai csak egyetlen elkészült képről beszél. A modell kilétét érintő korábbi feltételezést így megcáfolni látszik, hogy immár több arcmásról is tudomásunk van. 2003-ban egy olyan krétarajz is feltűnt már, melyen - az asszonnyá érett nőben - ugyanerre a személyre ismerhetünk. (Vöröshajú nő. Virág Judit Galéria. 14. aukció. Kat. sz.: 122.). E későbbi pasztell és a most előkerült Vöröshajú kalapos nő már egészen bizonyossá teszi, hogy Rippl-Rónai egy kedvelt modelljének, talán egy közeli francia barátjának vonásait rajzolta meg újra és újra. A portrék pontos beazonosítására ugyanakkor nincs mód, mivel a kiállítási katalógusok a képmások reprodukcióit nem közlik csak címeit sorolják. (Vöröshajú Margit, Margueritte, Vöröshajú nő ).
      Rippl-Rónai József az 1890-es években stiláris, formai és tartalmi fogódzókat elsősorban a francia szimbolista művészetben talált. Képein néhol kimutathatók Puvis de Chavannes és Carriere hatásai, de műveinek bensőséges intim légköre elsősorban a Nabis művészcsoporttal rokonította őt. Hozzájuk fűződő szoros kapcsolata közös kiállításokban, szakmai méltatásokban és évtizedekig megtartott, igaz barátságokban is testet öltött. A Vöröshajú kalapos nő című pasztellkép párhuzamait is a Nabis köreiben ill. a csoport művészettörténeti elődeinél találhatjuk. Rippl finom rajzolatú, átszellemült nőalakjának társai Maurice Denis vallási ihletettségű művein lépek elénk, ugyanakkor szembetűnő a hasonlóság a preraffaelita festő Dante Gabriel Rosetti kedvelt vöröshajú modelljeivel is.
      A Rippl-Rónai kép vallási tartalmára utaló motívumok lehetőséget adnának a szimbolista miszticizmus felé közelítő értelmezésre, de a portré világias elemei idéző jelbe teszik, visszájára fordítják a jelentést.
      A nőalak leomló vörös hajfürtjei és a korabeli párizsi divat szerint megformált hatalmas kalapkölteménye felülírja az apácák viseletét idéző, magas nyakú ruha, az ártatlanságot szimbolizáló fehér rózsa valamint az égre emelt tekintetet keltette asszociációkat. E zavarba ejtő kettősség, mely békében megfért Rippl személyiségében, egyik főművén, a Fekete fátyolos hölgy című festményen is szembe ötlő.
      A Vöröshajú kalapos nő kiforrott festői eszközei és érett formajegyei; a lehelet finom tónusok, a fátyolosan áttetsző rétegek, a visszafogottan merész színek, az érzékeny körvonalak, kitüntetett helyet biztosítanak a képnek a művész párizsi korszakának arcképei között. Kitüntetett helyet abban a portré sorozatban, melyet 1892-ben első önálló kiállításán a Palais Galliera-ban tárt közönség elé.
      " női fejeit valami bájos, misztikus hangulat öleli körül, színezésének harmóniája mérsékelt és óvatos, de teli megkapó bájjal" - írta Arséne Alexander a L’Eclair műkritikusa 1892. április 6-án a nagy sikert aratott bemutató kapcsán.
      E korai években a virágot tartó nőalak lírai motívuma számos helyen felbukkan Rippl-Rónai festményein. A párizsi Musée d’Orsay tulajdonában lévő pasztelljén a sápadt arcú leány piros virágot fogva tekint ránk (Nő virággal, 1891), míg egy másik képen, a rózsával ábrázolt, profilba fordult fehér kalapos nő sejtelmes szépsége dereng fel a vásznon (Patakiné arcképe,1892).


      PROVENIENCIA:
      Mándi Béla (Hungária Szálló). A Könyves Kálmán Magyar Műkiadó Részvénytársaság: Rippl-Rónai József műveinek aukciója, 1906. 149. tétel. 80 korona.
      KIÁLLÍTVA:
       A Könyves Kálmán Magyar Műkiadó Részvénytársaság: Rippl-Rónai kiállítása. 1906. Kat. sz.: 134.

      IRODALOM
      Petrovics Elek: Rippl-Rónai. Művészet, 1906. 113.
      Malonyai Dezső: A fiatalok. Rippl-Rónai József. Bp. 1906. 191-193.  Rippl-Rónai József: Emlékezései. Bp. 1957. 48. 117.
      Bernáth Mária: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József festői munkásságában. In: Rippl-Rónai József kiállításának katalógusa. (Szerk. Bernáth Mária és Nagy Ildikó) MNG, 1998. 15-22.
      Szinyei Merse Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis csoporttal. In: Rippl-Rónai József kiállításának katalógusa. (Szerk. Bernáth Mária és Nagy Ildikó) MNG, 1998. 54.
      Szatmári Gizella analízise a Rippl-Rónai kiállítás katalógusában. Vöröshajú nő, 1892 előtt.  MNG, 1998. 225-226.
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Bp. 1998. 58.
      Bernáth Mária: Rippl-Rónai Vöröshajú párizsi lány, 1891 c. képének analízise.
      Kieselbach aukciós katalógus. 28. Aukció, 2005. május. Kat. sz.: 128.
      PE

  57. Rippl-Rónai József - Erdészlak
    1. Kiállítva:
      Rippl-Rónai József műveinek kiállítása. Mercur Hotel, Budapest, 1902. katalógus: 45. (Somodori fasor címen)

      Aukcionálva:
      Rippl-Rónai József műveinek aukciója. Könyves Kálmán Szalon, Budapest, 1906. katalógus: 159.

       

  58. Rippl-Rónai József - Kelenhegyi út télen (Fogatok a Kelenhegyi úton), 1921 körül
    1. Oeuvre-jegyzék: MKCS-C-36/3405. In.: Genthon István oeuvre katalógusa. MTA, Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest

      Proveniencia:
      - korábban Révész István gyűjteményében

      Kiállítva:
      - XIV. Velencei Biennálé, Velence, 1924.
      - Bernáth Aurél újabb képeinek és Rippl-Rónai József (1861–1927) válogatott műveinek kiállítása. Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete, Budapest, 1942. január 18. – február 2. katalógus: 93.

      Reprodukálva:
      - Rabinovszky Máriusz: Révész István gyűjteménye. Művészet, 1936. 208.

  59. Rippl-Rónai József - Anella virágot tart (Leány virággal)
    1. Proveniencia:
      - egykor Rippl-Rónai Józsefné, majd dr. Martyn Róbert gyűjteményében

      Kiállítva:
      - Rippl-Rónai József művészi hagyatékának aukciója. Magyar Királyi Postatakarékpénztár Árverési Csarnoka. 1934, katalógus: 24. (olajfestmény, 100 x 70 cm)
      - Rippl-Rónai József emlékkiállítás. Kaposvár, 1957. katalógus: szám nélkül, a dr. Martyn Róbert tulajdonában lévő képek felsorolásában, 20. oldal

      Reprodukálva:
      - Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv Paris Anella visszaemlékezéseivel Rippl-Rónairól. Kaposvár , 1995, 128. oldal


      Más ez a kép
      Ha ennek, az Anellát ábrázoló festménynek valódi értékeihez közelebb akarunk jutni,  ne a túl könnyen befogadható esztétikumát keressük a jól ismert "pöttyös korszak"-beli képeknek. A tiszta színek harsogását, az olajfesték pöttyeinek táncát a vásznon, az ellesett családi pillanatok örökbe rögzült motívumait, vagy éppen Piacsek bácsi oly sokszor látott és szeretett pipás statisztériáját most nélkülöznünk kell. Viszont már a képünkkel való találkozás első pillanatában megmutatkozik, hogy az oeuvre egy kiemelkedő, invenciózus darabját látjuk és ezért különös figyelmünkre érdemes.  E látszólag nagyon egyszerű témát megjelenítő és modernitásában szinte az Anna Margit-bábukat idéző festmény mélyebb értékeinek és mondanivalójának megértéséhez a kép analízise talán közelebb visz.

      A jól ismert modell, most Lazarine nélkül
      Paris Anette, Rippl-Rónai nevelt lánya, a művész feleségének, Lazarine-nak volt félárván maradt kis unokahúga. A burgundiai Issy d’Ev?que falucskából származott a család és a sokgyermekes anya 1908-as halála előtt testvérére, a gyermektelen Lazarine-ra bízta a kislányt. A Róma villa vételének és berendezésének éve volt ez, a gyermek áttelepítése halasztódott. Talán Rippl-Rónai is nehezen szánta rá magát a megkötöttebb életre. Végül 1910-ben csak útnak indultak érte, és a párizsi barátok és az aktuális kiállítások meglátogatása után megérkeztek az akkor már 10 éves Anette-ért. Becenevén, rövidesen Anellaként vált állandó szereplőjévé a Róma villa parkjában készült remek "pöttyös" képeknek. Leginkább Lazarine mellett látjuk  - 1910-11-ben még kis törékeny - alakját, vagy a Nemes Marcell műgyűjtőtől kapott fehér kalapban, vagy egyéb fejdíszekkel ékesítve. Anella visszaemlékezéseiben nagy szeretettel ír "Józsi bácsiról", akinek kedvéért még festeni is megpróbált, persze pöttyös képeket.

      Anellát mint modellt a Rippl-képek őrzik meg számunkra, de szerepe mint tanúé ugyancsak lényeges. Az 1960-as években megírja visszaemlékezéseit, de már  1915-ben, az I. világháború alatti franciaországi internáltatásuk eseményeinek pontos menetét regisztráló írása is, a Háborús festmények és rajzok című Rippl-kiállítás előszavaként megjelent. Visszaemlékezései, vagy személyes beszélgetései a Rippl-Rónai művészetét kutatókkal, a műgyűjtőkkel, a művész személyére és családi életére vonatkozó információinkat nagyban gazdagítják, mintegy intimebb kiegészítései Rippl-Rónai 1910-ben megjelent Emlékezéseinek. 

      Képünk stílusának hajszálgyökerei
      Az 1910-es év nem csak az Anellával való családbővülés miatt lett Rippl-Rónai számára fontos időpont. Párizsban tartózkodása alatt minden modern kiállítást megnézett, beleértve a nagy Matisse- gyűjteményest is Bernheimnél. Megítélésében elég bizonytalan, - érzi, hogy fontos festő, de visszaemlékezéseiben fel sem merül, hogy az a művészi út, amelyen lényegében 1907-08-tól jár, milyen mélyen gyökerezik a francia Fauve-ok (Vadak) műveinek formai megjelenésében. Még ha azok expresszivitása nem is érintette őt meg. Rippl-Rónai a pöttyözés metódusát Czóbel Bélától tanulta, aki viszont a helyszínen volt a Fauve-ok indulásánál és 1905-ben velük állított ki.

      Rippl-Rónai legsikeresebb művein, amelyeket ő szellemesen "kukoricás"-nak nevezett, a festői szövet olajpettyekből alakul, és ezek vibrálóan fedik a vásznat vagy kartont.  Formába a pöttyöket vastag kontúrok rendezik. Formailag tehát fauve-os képeket látunk ebben a stíluskorszakában, de mégis, nagyon is, a saját útján jár. A pöttyös képek legnagyobb részét, (különösen 1908-1911 között) elborítják a tiszta, harsogó színek, a dekoratív mozgalmasság, a határtalan vidámság és életszeretet.

      Anella szimbolikus szerepben?
      Bevezetőmben említettem, és valóban, nem lehet nem észrevenni, hogy ha csak az Anella-képeket nézzük az oeuvre-ben, ez alkalommal itt most nem csak a stílus üli diadalát. Látjuk a pettyeket, látjuk az azokat gúzsba kötő kontúrokat, a majdhogynem kétdimenziós ábrázolásmódot, tehát mindazokat a stílusjegyeket, amelyek a megelőző évek képeit alakítják, de e képet nézve nyilvánvaló, hogy látványon túli jelentést hordoz. A kiegészítő színek moderált párbeszédén túl egy méltóságteljes és titokzatosan szoborszerű, szép fiatal lány bontakozik ki előttünk. Ez a fogalmazásbeli egyszerűség itt inkább attitűd, az önkifejezés stiláris eszköze. Itt nem azt a cinóber-színű vidámsággal a figyelmet magára felhívó Anellát látjuk, mint akárcsak az egy évvel korábbi, 1911-es képen. Ennek a lánynak sápadt, világító arca a párizsi "fekete korszak" sötét háttérbe vágódó misztikus női arcait hívja elő. De miről beszél itt most nekünk a festő, milyen tudást, információt akar átadni Anella különös megjelenítésével? Kezében a virágot nem tartja, sokkal inkább felmutatja. Jobb kezét óvón helyezi maga elé. Diabolóba rakott hajkoronájával, a "dundiságba" burkolt nőies idomaival a művész az Érintetlenségről, az Ártatlanságról meditál. Mint Anna Margit bábjai esetében Turai Hedvig rámutat a "közvetlen és erőteljes hatás érdekében fordult a … gyermeki naivitás és rácsodálkozás eszközéhez." E kép esetében nagyon átjárhatónak érezzük a modern művészethez vezető utat.

      Képünk nem csak provenienciájában érkezett a legjobb forrásból, de reprezentativitása, kifejező ereje, sugallata is egyedi az oeuvre-ben.

                                                                                            Bernáth Mária

  60. Rippl-Rónai József - Tányér; Fazonszám: 2655
    1. Gróf Andrássy Tivadar ebédlőjéhez, Zsolnay, 1898

      • Dekorterv: Rippl-Rónai József
      • Fazonszám: 2655
      • Porcelánfajansz, magas tüzű zománcos kézifestés, barna, mélyített kontúrozással.
      • Párdarabja kiállítva:- Zsolnay Múzeum, Pécs
      • Párdarabja kiállítva és reprodukálva:
      • - Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 1998, 475. oldal, 224. kép
        - Panorama: Architecture and Applied Arts in Hungary 1896-1916, Museum of Contemporary Art, Sapporo, 1996, 83. oldal, 106. kép
        - Céramique Art nouveau de Hongrie La Manufacture Zsolnay, Somogy Editions D’Art, Paris, 2001, 58. oldal, 54. kép
        - Keramika Zsolnay, MGC Gradec, Zagreb, 1989, 74. oldal, 101. tétel

       

  61. Rippl-Rónai József - Téli este
    1. Kiállítva:
      1905 Kaposvár, Rippl-Rónai József Gyűjteményes Képkiállítása 163. tétel; 1906. Budapest  Könyves Kálmán  magyar Műkiadó Rt. Kiállítási terme, Rippl-Rónai kiállítása, 106.kép;
      Proveniencia:
      Móra Ferenc író lánya, Sárközy Györgyné Márta műfordító

  62. Rippl-Rónai József - Hímző nő
    1. Neuillyben, Párizs egyik elővárosában vagyunk, 1897-ben, Rippl-Rónaiék szerény otthonában, amit ekkor - immár egy éve - betölt a remény. A művészre, 1896-ban, budapesti kis bemutatkozó kiállításán barátja - Sima Ferenc képviselő - lakásán, felfigyelt Andrássy Tivadar gróf, aki rábízta a budai Duna-parton lévő palotája /1/ ebédlőjének megtervezését. Rippl-Rónai ekkoriban már túl volt franciaországi kiállításainak sikerén, a Nabis-művészcsoport tagjaként tartották számon és e csoport legfontosabb művészeinek (Vuillard, Bonnard, Maurice Denis, stb.) barátságát mondhatta magáénak. Csak egyetlen gond nyomasztotta, a honvágy, az itthoni elismertetés vágya és hiánya. "Szeretnék már otthon lenni, sátorfámat felütni, de nincs aki bátorítana" - írja Mednyánszky Lászlónak 1898-ban. De az előbb említett 1896-os kis kamarakiállításon még úgy érezte, végre megnyílik előtte a régen várt lehetőség.

      Iparművészeti munkássága aránylag szűk határok közt mozog, de megkülönböztetett helyet foglal el az életműben. Iparművészeti tevékenységének legnagyobb volumene, az Andrássy-ebédlő köré épül, ahová kárpitokat, üvegeket, kerámiát és bútort tervezett, amely munkák külföldi és magyarországi mesterek kivitelezésében valósultak meg.

      Képünkön a hozzá legközelebb eső iparművészeti műfaj kulisszatitkaiba nyerünk bepillantást. Speciális metódussal, másokéival össze nem hasonlítható öltésekből alakuló hímzéssel tervezi kárpitjait, és ennek kivitelezésével a vele már hosszú évek óta együtt élő társát, Baudrion Lazarine-t - későbbi feleségét - tudja segítségül venni. Rippl-Rónai büszke volt e speciális technikára, amely egyértelműen kitetszik abból a levélből, amelyet Radisics Jenőnek, az Iparművészeti Múzeum főigazgatójának írt, egy korábbi, azonos eljárással készült művével kapcsolatban. A levélben kéri Radisicsot, hogy művét ne mint gobelin-utánzatot kezelje, hanem "mint eredeti, a XIX. század végén készült hímzett kép vétessék föl a Múzeum Catalógusába." /2/. E hímzés reprezentálja egyébként mindmáig legjobban Rippl-Rónai iparművészeti tevékenységét. "Öltései sűrüek, hosszúak és egymás közé öltöttek... Kemény szövetű, mint a sűrű perzsaszőnyeg" - írja a művész Emlékezéseiben. /3/ Érdekes tény, hogy ahhoz a színharsogáshoz és kontúrozáshoz, amit a Vörösruhás nő hímzésében megszólaltat, képeiben majd csak tíz év múlva fordul.

      Képünkön, Lazarine avatott keze nyomán mégha csak vázlatosan is
      megfestve, de színeiben és hosszúkás voltában felismerhetően, de feltűnik a hímzett Vörösruhás nő. A hímzőrámán vázlatosan látszó figura itt csak jelzésértékű: maga a hímzés valójában 230 x 125 cm-es. Ezeket az arányokat festményen érzékeltetni lehetetlenség lett volna. Lazarine-t a hímzőráma kalodába zárja. Lényegében munkában való elmélyültsége, a megfeszített figyelem és az odaadás tárgya képünknek, az áhítatos belefeledkezés a művész által rárótt - nem rárótt, hanem az őt kitüntető - feladatba. A szinte révületbe esett Lazarine, a valószínűleg nem túlfűtött szobában nagy, sötét, pöttyös kendőjébe burkolva dolgozik. Alig látunk valamit a környezetből, talán csak a világos komódon sorakozó vázák, mint jövendőbeli motívumok adják egyetlen ígéretét a most szorosra zárt világnak. A kék vázában pompázó piros rózsák, a munkán túli élet hírnökei, valamint az otthonlét bensőségességéé.

      Rippl-Rónainak 1897-ben Párizsban S. Bing Art Nouveau Szalonjában önálló kiállítása nyílt. A francia nyelvű katalógusban több képcím árulkodik a mindennapjaikat betöltő művészi munkáról. Hogy sietségük nagy lehetett, abból is kitetszik, hogy Lazarine neve mellett a képcímekben nem egyszer szerepel Claudine-é, Lazarine húgáé is. Ha "Hímző nők"-et olvasunk (Les Brodeuses), a két lánytestvér munkájára kell gondolnunk. De nagy valószínűséggel, e fontos kiállítás egyik darabja lehetett képünk is. Rippl-Rónai oly sok remekművet adó párizsi, un. "fekete korszakának" stilárisan e műalkotás is része.
      Irodalom:
      Prékopa Ágnes: Rippl-Rónai József iparművészeti tevékenysége.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállításának katalógusa. (Szerk. Bernáth Mária és Nagy Ildikó) Magyar Nemzeti Galéria, 1998. 98-111.

      BM
  63. Rippl-Rónai József - Georges Rodenbach: Les Vierges. (A szűzek)
    1. “ Egy kis könyv kiadásán illetőleg megcsinálásán fáradozom… A könyvecske nem lesz vastagabb mint két irka – egy rövid kis historiával, a melyet egyik legelőkelőbb francia (születésére nézve belga) író ír a mi gondolatainkat kifejező rajzok után" – számol be Rippl-Rónai legújabb párizsi munkáiról 1895-ben szüleinek írott levelében. Az említett könyv Siegfried Bing, a Salon de l’Art Noveau tulajdonosának inspirációja nyomán született meg. A jeles műkereskedő-műkiadóval Rippl francia festőbarátai révén ismerkedett meg. 1887-től datálódó párizsi éveiben lassanként elszakad Munkácsy befolyásától, és festői törekvésit mindinkább a legfrissebb művészeti kísérletekhez való igazodása határozza meg. 1890 körül ez a Gauguin köré csoportosuló, a Pont-Aven-i festőiskolából kialakuló szimbolista-szintetista festészetet jelenti, amely első alkalommal az 1889-es párizsi világkiállítás művei között jelenik meg. A magukat “Prófétáknak"  (Nabis) keresztelő fiatal festőcsoport képviselőinek személyes elismerését és barátságát Rippl az 1894-es Mars mezei Szalonon bemutatott műveivel nyeri el. Vuillard, Bonnard, Roussel, Denis, Sérusier, Ranson, Valotton és Maillol támogatása révén hamarosan kapcsolatba kerül a párizsi modern művészeti élet irányító személyiségeivel.

      A szecesszió természeti formákat síkszerű színfoltokká transzponáló, könnyed, dekoraív vonalritmusokká stilizáló formanyelve hamarosan rátalál a litográfia ekkor már évszázados múltra viszzatekintő műfajára. Tolouse-Lautrec mesteri sokszorosított grafikái, a műfaj alapelveit lefektető dinamikus plakátjai a Nabis festők grafikai munkái számára is mintaképül szolgálnak. 1894-től a párizsi jeles modern művészeti folyóirat, a Revue Blanche rendszeresen művészi kőrajzokkal ajándékozza meg olvasóit. E folyóirat mellékleteként jelenik meg Rippl-Rónai első szinezett kőrajza is 1894 augusztusában. (Lámpánál olvasó nő, 1894.) Rippl-Rónai ekkoriban kap ajándékba orvosától, Bourbon doktortól egy Mallarmé kötetet, amelynek lapjait saját kedvtelésére színes rajzokkal dekorálja. Francia festőbarátai által nagyraértékelt illusztrációinak híre valószínüleg hozzájárul Sigfried Bing felkéréséhez.

      Georges Rodenbach (1855-1898), az ekkor már neves belga szimbolista költő szövegei Ripll-Rónai képei nyomán születnek. A kőrajzok tehát nem a szó szoros értelemében vett illusztrációk, hanem szöveggel kísért önálló képzőművészeti alkotások. Az 1895 Karácsonyára 200 példányban megjelent bibliofil csemege Rippl-Rónai öt litográfiáját tartalmazza. Ő a tervezője a könyv borítójának és a benne foglaltatott négy képnek. A kötet unikális volta szöveg és kép művészi egységén, harmónikus összhangzatán alapul. A szecesszió összművészeti, mesterséget és művészetet egyenrangusító, az emberi környezet mélyreható átformálására törekvő igyekezete az iparművészetet újólag bevonja a modern képzőművészeti törekvések körébe. Lendületes, dekoratív formavilága, szimbolikus eszközkészlete a könyvművészet területét is megújítja. Ennek megfelelően a Les Vierges kiadójának figyelme a könyv egészére kiterjed, a kötet művészi stílusegységének garanciája pedig Rippl-Rónai közreműködése."Nagy fontosságú a könyv formája és a képek elhelyezése – írja Rippl idézett levelében – úgyszintén maga a typografus munka. Minden véges-végig – még a könykötő munkáját sem kivéve általunk ellenőrizve és általunk van utasítva. Egyszóval amki szellemünk kifolyása és befolyása megy át az egész dolgon."

       Rippl-Rónai valamennyi szinezett kőrajzának témája a nő és a természet. Sorozatának jelentését őmaga így foglalta össze: “az én könyvemet a világosság fiatalság nap ragyogása és a szép természet bearanyozása, fiatal leánykák habozása az életük küszöbén, később és végre amidőn megnyugodva tekintenek vissza múltkujra." Természet és a nő közös ábrázolása a szimbolizmus egyik központi témája a századvégen. A kert a nőiség vallásos hevületű dicséretének színtere, a középkori Hortus Conclusus újkori változata, a békés élet Édenkertje. Gyümölcsei, virágai pedig a női szépség, ifjuság, tisztaság és termékenység jelképeivé érnek. Az első lap ifjú kettőse természet és ember harmonikus összhangjának kifejezője, a kertben olvasó, elmélyült nőalak mint a vita contemplativa jelképe jelenik meg. Ennek ellentéte az aktív, termékeny élet szimbólumaként a szüretelő ifjú hölgyek csoportja. A negyedik kőrajz kertben ülő alakja a nő életének érett szakaszát, a lelki és fizikai megállapodás stádiumát jelképezi. “Ez ragyogónak tűnt nekik és olyannak, mint az arany. Aranyló, mint az érett kalász. Aranyló mint a nap pírja. A Szűzek haja egybeoldva ezzel a ragyogással. És összehangolják egymással a föld és az ég sárgáját. Tökéletes összhang: a Szűzek részesei a természetnek" – kíséri a képek egyikét Rodenbach az Olvasó nő ragyogó sárgái által megihlelett szövege.

      A nő és természet szimbolista témája élénken foglalkoztatja Rippl-Rónait a kőrajzok születésének éveiben. A konpozíciók közvetlen előzményének az az 1895-ben Brüsszelben bemutatott, mára elkallódott kárpit tekinthető, mely ceruzavázlata szerint öt kertben foglalatoskodó nőalakot ábrázolt (MNG). Rippl ennek szüretelő hármas csoportját, olvasó és karoszékben ülő nőalakját alakítja nem sokkal később önálló kompozíciókká. E téma variációjaként születik meg 1895 körül a Mályvák között pasztellképe, a kertben Sétáló nő, és a Lány a tájban finom vonalú akvarellvázlata (Valamennyi MNG). Egy 1895-ös négy alakos szőnyegterven pedig feltűnik az a rózsát tartó hölgy is, amelynek alakja a következő évben elkészült, Vörös ruhás nő címen ismert Andrássy-féle szőnyeg főtémája lesz. Rózsát tartó kezének jellegzetes mozdulata a Les Vierges kötet címoldalát dísztiti 1895-ben.

      Siegfried Bing az elkészült könyvet 1895 Karácsonyán ünnepélyes keretek közt mutatja be galériájában. A Les Vierges a következő években sikerrel szerepel a párizsi és brüsszeli modern könyvművészeti kiállításokon. Hivatalos hazai bemutatására az Iparművészeti Múzeum tavaszi tárlatán kerül sor. A kötet egésze, egyes lapjai, vagy a lapok próbanyomatai ezt követően Rippl-Rónai életműkiállításának állandó darabjai.


      Kiállítva:
      Exposition International du Livre Moderne. Salon de l’Art Noveau. Párizs, 1895. december 26 – 1896. január. Kat. sz.: 268.
      Tavaszi kiállítás. iparművészeti Múzeum. Budapest, 1898.
      Második Vízfestmény-, Rajz- és Metszetkiállítás. Nemzeti Szalon. Budapest, 1904. Kat. sz.: 128.
      Rippl-Rónai József retrospektív kiállítása 1888-1911. Művészház. 1911. március. Kat. sz.: IV/15., 20.
      A XIX. és XX. század magyar grafikája. Szépművészeti Múzeum. 1924. június. Kat. sz.: 102-103., 105-106.
      Rippl-Rónai József emlékkiállítása. Ernst Múzeum. Budapest, 1928. december. Kat. sz.: 6., 36. és 22. oldal
      Rippl-Rónai József emlékkiállítása.  Ernst Múzeum. Budapest, 1937. november 25 – december 26. Kat. sz.: 175.
      Rippl-Rónai József emlékkiállítás. Nemzeti Szalon. Budapest, 1947. Kat. sz.: 105.
      Három nagy magyar mester rajzai. (Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Kerstok Károly) Tamás Galéria. Budapest, 1941. január. Kat. sz.: 12-13.
      Ungarische Jugendstil Kunst um 1900. altes Museum, Neue Berliner Galerie. Berlin, 1976. április-május.
      L’Art en Hongrie 1905-1930. Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris. Párizs, 1980.
      Válogatás magyar magángyűjteményekből. MNG. Budapest, 1981. Kat. sz.: 208.
      L’Anima e le forme. Budapest 1896-1914. Museo Correr, Velence – Palazzo delle Esposiziona, Róma – Galleria d’Arte Moderne, Bologna. 1981. december – 1982. február. Kat. sz.: 239. (Reprodukálva)
      Rippl-Rónai. Musée des Beaux-Arts André Malraux. Le Havre, 1983. (Reprodukálva)
      József Rippl-Rónai 1861-1927, pittore, grafico, decoratore. Pinacotecca Capitolina. Róma, 1983. november – 1984. január.
      A szecessziós könyvillusztráció Magyarországon (1895-1925) Miskolci Galéria. Miskolc, 1997. Kat. sz.: 77.6-8.
      Rippl-Rónai kiállítás. Műcsarnok. Győr, 1984. Kat. sz.: 22.
      Lélek és forma. Magyar művészet 1896-1914. MNG. Budapest, 1986. március – szeptember. Kat. sz.: 637.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. MNG. Budapest, 1998. március – szeptember. Kat. sz.: 168., 170., 172., 173. (Reprodukálva) – (További részletes irodalommal.)
      Modern magyar litográfia 1890-1930. Miskolci Galéria, Miskolc. 1998. Kat.sz. 109-112. (Reprodukálva: 47-50. oldal)

      Irodalom:
      Rippl-Rónai József emlékezései. Budapest, 1911. 78., 137.
      Pewni Denis: Rippl-Rónai József. Budapest, 1940. 44-46.
      Rippl-Rónai József levele szüleinek. In.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. MNG. Budapest, 1998. március – szeptember. 494-495.
      Boyle-Turner, Caroline: Les Nabis. Paris, 1993. 137. (Reprodukálva)
      Bajkay Éva: Rippl-Rónai József, a modern magyar litográfia atyja. In: Modern magyar litográfia 1890-1930. Miskolci Galéria, Miskolc. 1998. 45-58.
      RA

  64. Rippl-Rónai József - Ostende plage
    1. Rippl-Rónai párizsi korszakának végén, a sikeres budapesti Royal Szálló-beli kiállításának bevételéből 1901 nyarát Belgiumban tölti. Körútjának egyik állomása a divatos tengerparti üdülőhely, Ostende. Benyomásait könnyed pasztelképek sorozatában örökíti meg. Érdeklődését ekkor még nem a tenger párás fényjátékai, hanem az üdülőkkel zsúfolt strandok és a homokos partot szegélyező pompás szállodasorok kötik le. Visszaemlékezéseiben így idézi fel ostendei képeit: “Sok ház, sok ablak, rajzszerű pasztellek, világos, élénk színfoltokkal. Az első pillantásra szinte csupa, és nem is változatos architektúra. Ha azonban a szemlélő… közelebb ment a képekhez, láthatta, hogy itt a vonalak élnek, mozognak, beszélnek. Nem a házak architektúrája itt a téma, hanem az Európa minden tájáról beléjük raktározott embereknek az élete… Festőjük nem a cirkulus és hosszmérték szerint való pontos elhelyezését kereste az ablakoknak, kapuknak, hanem azt nézte, nyitva van-e az ablak vagy be van téve, egészen le van-e függönyözve, vagy csak félig, s míg a tarka színfoltokat felkrétázta a papirosra, volt ideje arról is fantáziálni, hogy mit rejtenek maguk mögött azok a tárva-nyitva álló vagy nagyonis szorosan lefüggönyzött ablakok, mit csinálnak ott az emberek" (Rippl 1911, 100). 1902-ben, közvetlenül a Merkur-palotában megrendezett kiállításának megnyitása előtt Lyka Károlyhoz írott levelében külön felhívja a bevezető megírására készülő író figyelmét az ostendei sorozatra: “Egyik igen jellemző és egészen új része lesz a kiállításnak az osztendei impressziók legtöbbje. Ott, ahol a legtöbb pénz, ott ahol a legvicziozusabb életet lehet elképzelni. Néha valóságos zsibongás van a plázson vagy a diggen [gáton] és a magas Hotelok előtt. Ezeknek az ablaka mind él és ide-oda tekintget" (Rippl 1998, 501). A decemberben megnyílt kiállítás harmadik termében 37 flandriai pasztellt állít ki, a brugge-i, brüsszeli és fureni képek mellett több ostendei tárgyút is.

      Kőrajzunk előképei között ismeretes Rippl egy expresszív tusrajza (MNG, Grafikai Osztály) és a litográfiával részleteiben is megegyező pasztellképe. Utóbbi, több ostendei művel együtt Nemes Marcell gyűjteményének része volt (reprodukálva: Petrovics 1941, 43). A lap kis példányszámú sokszorosítására bizonyára a pasztellkép sikere vezette Ripplt, de éppúgy közrejátszhatott ebben érdeklődése a kőrajz technikája iránt. A litográfia századfordulós reneszánszát magyarázza, hogy ez az eljárás egyrészt hűen adja vissza a kőrajzoló minden vonását, másrészt remekül alkalmas dekoratív színfoltok megjelenítésére. Rippl a Nabik körében fedezi fel a litográfiában rejlő lehetőségeket. Párizsban készült Lámpánál olvasó nő (1894), a Les Vierges ciklus (1895) vagy a Bretagne-i népünnep címen ismert kőrajzain már biztos kézzel aknázza ki Rippl a technika adottságait. Mivel Párizsban maga is kitanulta a litografálás művészetét, rajzait maga vitte kőre. “Alkalmam volt megfigyelni litografálás közben – írja Lázár Béla - , mikor a kőre rajzolt tervezetet más-más papíron próbálgatta, keresve egyre, melyik színegység, amely a legjobban közelíti meg a képzeletében élő belső képet." Technikai kísérletei az Ostende plage változatain is nyomon követhetőek. A kőrajz egyik, a Magyar Nemzeti Galériában őrzött változatán (ltsz.:1928-2006) még csak a formák némelyikét tölti ki színnel. Képünk már ennek továbbfejlesztett változata (párdarabja: MNG, ltsz.:1904-126), amelyen a szálloda világos tömbjét kék felhősáv emeli ki, az előtéri alakok és az öltözőkabinok ajtajai is színesebbek, a partsáv homokja pedig – a türkizkék hatását erősítendő – sárga lesz. A kőrajz harmadik ismert változatán Rippl színes papírral kísérletezett, amelyen néhány színfolt árnyalatán is változtatott (Mű-terem Galéria, 1999. április).

      Hazatérve elsőként foglalkozik modern művészi litográfia készítésével. Magyarországi munkáinak nyitánya a Könyves Kálmán Műkiadó Rt. által 1903-ban indított – úttörő jelentőségű – művészi litográfiasorozat részeként megjelent Iparoscsalád vasárnapja és a Kertészek.  Utóbbi nyomdája, Rigler József Ede litográfiai műintézete és megjelenésének éve is azonos az Ostende plage dátumával. Helbing Ferenccel való ismerettsége is feltehetően a Rigler-nyomdához illetve a Könyves Kálmán Rt.-hez kötődik. Helbing nem csak a századelő kiemelkedő grafikusa, hanem a modern magyar kőrajzolásának technikailag legképzettebb képviselőjeként 1901-től  Rigler nyomdájának vezető litográfusa. A Könyves Kálmán Rt. által indított művészi litográfia-sorozat kezdetén Lázár Béla technikai tanácsokért hozzá irányítja a művészeket. Rippl az Ostende plageon megjelenő tiszteletteljes dedikációja bizonyára Helbing Ferenc technikai közreműködésének emlékére született. Ugyanekkor hazai kőrajzainak feltehetően több darabját is munkatársának ajánlotta, hiszen az MNG Grafikai Osztályának gyűjteményében található a Kertészek egy Rippl által Helbingnek ajánlott példánya is.

      Rippl 1903 után felhagy a művészi kőrajzok készítésével. Litográfiáit múzeumi daraboknak tartotta, elkészültük után a próbanyomatokat és az első példányokat a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta. Kőrajzait önálló kiállításain rendszeresen bemutatta, reprodukáltatta, és azokat halála után emléktárlatainak rendezői és életművének elemzői is művészetének fontos fejezeteként tárgyalták.

      Proveniencia:
      Helbing Ferenc grafikusművész gyűjteménye.

      Kiállítva:
      [A Rippl-Rónai életében megrendezett tárlatokon a kiállított kőrajzok nem azonosíthatóak egy konkrét példánnyal, az emlékkiállításokon pedig rendszerint a Magyar Nemzeti Galéria litográfiái szerepeltek.]
      Rippl-Rónai József retrospektív kiállítása 1888-1911. Művészház, Budapest, 1911, kat. sz.: IV/7.
      A Képzőművészek Új Társasága, K. U. T. második kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1925, kat. sz.: 138.
      Rippl-Rónai emlékkiállítása. Ernst-Múzeum kiállítása C. Budapest, 1928, kat. sz.: 26.
      Rippl-Rónai József emlékkiállítása.  Ernst Múzeum, Budapest, 1937, kat. sz.: 168.
      Rippl-Rónai József centenáris kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1961, Grafika, kat. sz.: 4. – Reprodukálva (ltsz.: 1904-127)
      Rippl-Rónai József kiállítása. Tihany, 1968, kat. sz. 83. – Reprodukálva (ltsz.: 1904-127)
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998, kat. sz.: 182 – Reprodukálva (ltsz.: 1928-2006)
      Modern magyar litográfia 1890-1930. Miskolci Galéria, Miskolc, 1998, kat.sz.: 120. – Reprodukálva: 53. oldal (ltsz.: 1904-127)

      Irodalom:
      Rippl-Rónai. Merkur-palota, Budapest, 1902, kat. sz.: 214-250.
      Lyka Károly: Kis könyv a művészetről. Budapest, 1904, 14, 16, 76-79.
      Rippl-Rónai József emlékezései. Budapest, 1911, 100.
      Lázár Béla: Rippl-Rónai József. In: Lázár Béla: Tizenhárom magyar festő. Budapest, 1913, 193.
      Pewni Denis: Rippl-Rónai József. Budapest, 1940, 67.
      Rippl-Rónai József levele Lyka Károlynak. Budapest, 1902. december 7. In.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 501.
      Bajkay Éva: Rippl-Rónai József, a modern magyar litográfia atyja. In: Modern magyar litográfia 1890-1930. Miskolci Galéria, Miskolc. 1998. 45-58.
      Földi Eszter: A színes litográfia technikája és szerepe az alkalmazott grafika megszületésében 1896-1914. (Helbing Ferenc. Az alkalmazott grafikusok első nemzedéke.) In: Modern magyar litográfia 1890-1930. Miskolci Galéria, Miskolc. 1998. 27-30.
      Zsákovics Ferenc: A Könyves Kálmán Rt. művészi litográfiasorozata. Modern magyar litográfia 1890-1930. Miskolci Galéria, Miskolc. 1998. 69-82.
      RA

  65. Rippl-Rónai József - Megverettetésem története, 1914
    1. Rippl-Rónai francia feleségével, Lazarine-nal és nevelt lányával Anellával 1914-ben négy év után tér vissza művészi indulása helyszínére, Franciaországba. A múzeumlátogatások, kirándulások, találkozások régi francia festőbarátaival, a kellemes párizsi időzést követően, július 25-én mindhárman Anella rég nem látott szülőfalujába, Issy l’Éveque-be utaznak. A kis burgundiai falu ünnepi készülődéssel fogadja távolról érkezett vendégeit, másnap nyílik a falu védőszentje, Szent Jakab tiszteletére rendezett búcsú. A bálok azonban csendesebbek mind korábban, a vidámparkok is hamar elnéptelenednek. Egy hónappal a szarajevói merénylet után feszültséggel telt a levegő, Anella katonasághoz visszatérő bátyja könnyes szemmel búcsúzik családjától. Rippl-ék megérkezésének harmadnapján ér el a háború kitörésének híre Issy l’Evéque-be. Rövidesen Franciaország hivatalosan is hadat üzen a Monarchiának, néhány nap múlva kihirdetik az általános mozgósítást. Rippl-Rónai hirtelen nem kívánatos idegenné válik a gyanakvó falusiak szemében.

      Augusztus 3-án Rippl-Rónai, Anella egyik fiútestvérével és édesapjával kíséri el a lány bátyját a pályaudvarra. A pattanásig feszült hangulatú nap ezt követő szomorú eseményeit Anella egy évvel később megjelent beszámolója így írja le: rokonai “egyszerre észrevették, hallották, hogy az emberek összesúgnak, előbb halkan, azután mindig erősebben, majd elkezdtek kiabálni: A bas l’autrichien. [Ott az osztrák.] Aztán később, hogy a nép már verekedésre is elszánta magát: Il faut le couper en quatre. Chacun son morceau (négy darabra kell vágni – mindenkinek legyen egy darab belőle.) És Józsi bácsit körülfogták… Apám, bátyám és néhány okosabb ember csitítani akarta őket, de nem értek célt… Szerencsére lakóházunk nem volt messze az állomástól. Siettek hazamenekülni. Mikor az ajtóhoz értek, Lazarine néni is meghallotta a lármát, kijött és tudni akarta, mit jelent a nagy zaj. Majdnem elesett ámulatában, mikor meglátta, hogy Józsi bácsit körülfogja a sok kiabáló ember. Mielőtt az ajtóhoz jutottak volna, Józsi bácsi egy rúgást és néhány ökölütést kapott előlegül Ducharme nevezetű gonosz embertől." A súlyos atrocitást a falu rövidesen előkerülő polgármestere próbálja meg orvosolni, de Rippliék hazatérését ő sem tudja elősegíteni. Ezután félévi hányattatás következik, a francia hatóságok előbb Maconba, majd az auvergne-i Le Puy-be internálják az idegent. A család csak 1915 februárjában térhet haza Magyarországra. Kalandjairól néhány hónap múlva Rippl-Rónai maga is beszámol a Somogyi Hírlapnak adott két interjújában: “Éppen családi ünnepségre készülődtünk, midőn az utcán kiragasztották a mozgósítási plakátokat. Kíváncsi érdeklődéssel álltam meg a bámuló tömeg között, amidőn valaki megismert, hogy magyar, illetve őszerintük ’osztrák’ vagyok. Akkor aztán nyomban fellobbant a heves francia vér. Többen nekem estek, még az asszonyok is egyre sivították: Meg kell ölni a nyomorult osztrákot!"

      Rippl-Rónai utazásai során már korábban is rendszeresen vázlatokban “jegyzetelte" le élményeit. Issy l’Evéque-i meghurcoltatásának nyomasztó élményét is rövidesen egy három lapból álló grafikai sorozatban “rajzolja ki magából", amelynek néhány lapját azon a kiállításon is bemutatta, amelyet az Ernst Múzeum 1915-ben rendezett Rippl-Rónai háborús rajzaiból. A ciklus néhány év múlva, a festő 1928-ban megrendezett emlékkiállításán már Spitzer Herman tulajdonaként került bemutatásra. A sorozat a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében őrzött első darabja (Bernáth 1998, 190.) botokkal felszerelt, feldühödött tömeg gyűrűjében mutatja be az egy testes asszonyság és egy langaléta patrióta által közrefogott kémgyanús magyar festőt. Az itt kiállított tusrajz a ciklus befejező, harmadik része, amelynek helyszíne már Anella rokonainak háza, ahová az üldözött Rippl a közeli pályaudvarról menekül. A felbőszült őslakosok hevesen gesztikuláló csoportja és az utcabeliek bámész tekintete elől menekülő Rippl alakja mögött feltűnik a menedéket adó ház, ajtajában a férje segítségére érkező Lazarine-nal.

      A kellemetlen incidens emlékét friss vázlatban örökíti meg Rippl-Rónai. Törekedve az események objektív rekonstruálására nézőpontja a kívülálló szemlélőé, alapállása a hírlapi rajzolóé. Arra, hogy a rajz mégsem hiteles pillanatkép, hanem a megrázó történések sorozatának képi sűrítménye, csak apró jelek utalnak. Ilyen az előtéri, kalapját vesztett férfi, aki az események kulcsfigurájaként a sorozat első lapján is feltűnik. A gyors vázlat szándékoltan egyszerűsítő, tömörítő stílusa nem a részletek valószerűségére, hanem az átéltek általános benyomásának közvetítésére törekszik. Különösen rokonszenvessé teszi Rippl alakját a rajzok groteszk hangvétele, amely visszanézve némi öniróniát is vegyít a tragikumba, felvillantva az embertelen helyzet emberséges túlélésének esélyét.

      Proveniencia:
      1928-ban Spitzer Henrik, később a Menshikoff Alapítvány tulajdonában.

      Kiállítva:
      Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1915, kat. sz.: 40.
      Rippl-Rónai József emlékkiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1928, kat. 11, 15-16.
      Rippl-Rónai József 1861-1927. Erdész Galéria, Szentendre, 1994, kat. sz.: 10. – Reprodukálva.

      Irodalom:
      Paris Anella: A művész internálásának története. In.: Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1915, 1-26.
      Rippl Rónai itthon. Elbeszéli fogsága történetét. Somogyi Hírlap, 1915, május 18.
      Rippl-Rónai szabadulása. A mester elbeszélése. Somogyi Hírlap, 1915, május 22.
      Páris Anella: Rippl-Rónai fogsága. Világ, 1915, május 30.
      Felvinczi Takács Zoltán: Rippl-Rónai József és a háború. Nyugat, 1915, I, 1114-1116.
      Dömötör István: Rippl-Rónai új munkái. Művészet, 1915, 389-396.
      Genthon István: Rippl-Rónai József. Budapest, 1958, 31.

      Szabadi Judit: Így élt Rippl-Rónai József. Budapest, 1990, 218-219.

      Paris Anella visszaemlékezései Rippl-Rónairól. In.: Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv. Kaposvár, 1995, 66-67.

      Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Budapest, 1998, 190.

      Plesznivy Edit: Örömök és szenvedések földjén. In.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998, 158-161.
      RA

  66. Rippl-Rónai József - Gaál Franciska arcképe
    1. Rippl-Rónai 1920-ban az Ernst Múzeumban megrendezett gyűjteményes tárlatának középső termeiben egy sorozat női pasztellpotrét mutat be. A fővárosi közönség körében különös figyelmet keltett a ciklus, hiszen az ábrázoltak között neves közéleti személyiségek, ünnepelt színésznők, ismert társasági dámák és félvilági hölgyek is szerepeltek. Rippl modellválasztását azonban nem a név befolyásolta, érdeklődését elsősorban a személyiség intellektuális vagy fizikai szépségének kisugárzása vonzotta. Amint a kiállítás katalógusának előszavában megfogalmazza: női arcképeit “érdekes előéletű és még érdekesebb kinézésű fiatal pesti lányok és asszonyok után csináltam… mindegyik olyan urinő, akit le kellett festenem, mert nagyon érdekeltek." Az ekkor már hatvan éves mester életének utolsó évtizedében készült női portréi a fiatalság és asszonyi szépség dícséretei. Vonásai nyomán valamennyien ugyanazon éteri könnyűségű szépségeszmény megtestesítőivé válnak, amely Rippl-Rónai életművében a Zorka-képek sorozatában bontakozik ki. “Ezt a sármot kiélvezni, a női szépségnek ily dithriambusát zengeni, mint ő, kevesen tudják most Európában" – írja újabb, 1923-ban bemutatott portrésorozatának bevezetőjeként Lázár Béla.

      A huszas évek arcképeinek előzményei Rippl-Rónai párizsi indulása idején, az 1890-es években festett néhány női portré. A homogén, színes hátterek elé rajzolódó, érzékeny vonalú női profilok világos síkját már ekkor is szívesen emeli ki a korban divatos, széles karimájú kalapok dekoratív foltjaival (Piatsek Margit, Patakiné arcképe – Rippl 1998, kat. sz. 18, 22). Rippl már müncheni tanulóévei alatt, majd párizsi korszakában is szívesen használja a pasztelltechnikát, de csak utolsó éveiben válik kizárólagos festői eszközévé. Lázár Béla 1928-ból származó leírása a Gaál Franciska portré virtuóz festőiségének is pontos analízisét nyújtja: “A kontúr itt csak lappang, bár él és hajlik, leng, simul, de csak a síkon belül, a színe pirul, mosolyog, vibrál, ég vagy lángol, de csak a titkos vonalon belül, az élet árjából egy-egy pillanatot, sejtelmest vagy érzékit, de mindig étherikust kiragadva… Egy szemrebbenés, egy elvesző profil, egy felcsillámló fény, egy elhalkuló szín, egy megtört gesztus ihleti."

      Rippl-Rónai fővárosi tartózkodásai idején a pesti társasági élet ismert és közkedvelt alakja. Kelenhegyi úti műtermén kívül, a munka szüneteiben szívesen időz valamely pesti kávéházban. Törzshelyei közé tartozott a Japán, a Centrál, az Abbázia, látogatta a Három Hollók, az Emke és a Szikszay kávéházakat és vendéglőket. Nevelt leánya, Paris Anella visszaemlékezéseiben említi a Hatvani vendéglőt, amely 1915-1916 körül volt Rippl kedvelt törzshelye. Ha előbb nem, itt minden bizonnyal közel került a színház világához, hiszen e helyet sokan látogatták a közeli Király Színház színészei közül. 1920-as kiállításán már feltűnik a Színésznő festi magát című képe, amelyet az 1920-as években számos színésznő-portré követ. Közülük legismertebb a neves tragika, Darvas Liliről készült arcképsorozata, akit Rippl Molnár Ferenc Égi és földi szerelem című darabjának főszerepében is megörökít. E szerepképek kőrajzolatú sorozata a dráma 1922-ben megjelenő könyvváltozatát is illusztrálja. 1923-ban Pécsi Erzsi, a neves operettprimadonna, majd Váradi Aranka és Lázár Mária, 1924-ben pedig a pályakezdő Ilosvai Rózsi pasztellportréját készíti el a festő.

      Gaál Franciska a portré készülésének idején pályája elején áll. A kezdetben főleg “fruska"-szerepekre alkalmazott színésznő első kiugrását Molnár Ferencnek köszönhette, aki Az ibolya című egyfelvonásosát kifejezetten az ekkor tizennyolc éves Gaál Franciska számára írta. A bájos naiva néhány év alatt a főváros legünnepeltebb színésznőinek sorába lép: “Akkor lett primadonna, amikor a színház nagyon rosszul ment, mert nem volt pénz. Gaál azonban áttörte a pénztelenséget, legyőzte a szomorúság és fásultság frontját, esztendőkön át telt házakat csinált mindenütt, ahol fellépett" – írja róla Nádas Sándor. Arcképét Rippl-Rónai is valószínűleg első sikereit követően, 1922 után készíti el. A színházi és írói körökben is otthonos festő személyesen is ismerhette az ünnepelt dívát, de a portré elkészültében közvetítő szerepet játszhatott Gaál Franciska férje, Lestyán Sándor hírlapíró is, aki ezekben az években a Világ, Az Est majd az Ujság munkatársaként ismert, jónevű publicista.

      Gaál Franciska portréja a női pasztell-mellképek késői sorozatának legszebb darabjai közé tartozik. A finom vonalú arcélt a kalap karimájának sötétkék félköre emeli ki. Az arc és a vörös szalaggal díszített kalap dekoratív színhármasát a barna bunda puha boája öleli körbe. A szőrme dús festőisége eleven érzékiséggel telíti a klasszikus szépségű arcot. Rippl késői női arcképein az öltözet divatos kiegészítői nagy szerepet kapnak az általa újra és újra megrajzolt nőtípus megalkotásában (Zorka kék köves gyűrűvel, Rippl 1998, kat. sz. 134; A mi Anellánk, u. ott kat. sz. 140; Lazarine barna kabátban, Magyar Művészet, 1927, 118; Zöldkalapos párizsi leány, Magyar Művészet, 1926, 11; Női arckép, Magyar Művészet, 1937, 165). A kalapok félárnyékában rejtőzködő, szőrmék és sálak ölelésébe burkolózó nőalakok egyszerre szemérmes és hódító lényének kettőssége Gaál Franciska portréjának is sajátja. Az ünnepelt primadonna Rippl arcképén nem a színpadok csintalan fruskájaként, hanem a hűvös eleganciájával hódító vamp szerepében jelenik meg.

      Irodalom:
      Rippl-Rónai József: Pár szó kiállításommal kapcsolatban. Levél Ernst Lajoshoz. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1920, 5.
      Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1923. (Lázár Béla előszavával)
      Lázár Béla: Rippl-Rónai József stílusfejlődése. In: Rippl-Rónai emlékkiállítás. Ernst Múzeum, Budapest, 1928. 11.
      Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk.: Schöpflin Aladár. Budapest, é. n., II. kötet, 81-82. (A 89. lap előtt Gaál Franciska fotójával)
      Magyar Színházművészeti Lexikon. Budapest, 1994, 239.
      Rippl-Rónai gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998.
      RA

  67. Rippl-Rónai József - Etetés
    1. “Az intim életből merítem témáimat, mert ezt az életmódot szeretem és respektálom. Megfestendő tárgyaim kifogyhatatlanok, mert minden érdekel, ami körülvesz és szürke kedélyemre, borongós lelkiállapotomra jótékonyan hat. Szerintem csak az lehet dokumentuma életünknek, amiben magunk élünk, éppen ezért szeretem azt megfesteni" – foglalja össze Rippl-Rónai festői hitvallását 1906-ban, egy Lázár Bélával folytatott beszélgetése során. (Lázár 1905, 203.) A közvetlen környezet hétköznapiságában is változatos világa, az otthon megnyugvást nyújtó menedéke Rippl 1902-es kaposvári letelepedése után válik festészetének meghatározó témájává. A Könyves Kálmán Rt. Szalonjában megrendezett tárlatának közönségsikere már nagyrészt a vidéki otthon idilli életképeinek köszönhető. Ezek egy része a kaposvári Fő utcai műteremházban született enteriőrkép, de a tárlaton több, a vidéki kisváros közéletét is bemutató festmény is feltűnik (Korcsolyázók, Utcakövezők, Kaszálják a füvet). “Az élet erős lüktetése és csöndes tengése egyképp érdekli. – írja ekkor kiállított műveiről Petrovics Elek – Mintegy az élet gyorsírójaként kapja el a körülötte zsibongó anyagból, ami megfogja nyugtalanul fürkésző szemét."

      Két évvel később a vidék és otthon képek sorozatának ihlető tere már nem a kaposvári ház, hanem a Róma-villaként ismert városszéli nyaraló, amelyet a hozzá tartozó parkkal és birtokkal együtt Rippl-Rónai 1908-ban vásárol meg. A Róma-villa színesre festett szobái, árnyas terasza, pompás gesztenyefasora, kertjének gazdag faunája Rippl haláláig festményeinek állandó témájává válik. A birtokhoz – korábbi gazdálkodó tulajdonosai révén – szőlő, szántó, rét, gyümölcsös és veteményes is tartozott. A vincellérházat hamarosan festőműteremmé alakítják, de az istállóra szükség van, hiszen – amint Paris Anella visszaemlékezéseiből tudjuk – a birtokon kutyák és macskák mellett volt baromfiudvar, tartottak teheneket és szamarat. Rippl az “új földesúr" büszkeségével gyorsan villanó pasztellekben és olajképekben örökíti meg gyarapodó birtokának serénykedő munkásait (Cséplés, Krumplizsákolás, Boronálás, Szőlőművelők, stb.)

      Képünk egyik szereplője feltehetően Paris Anella, Rippl-Rónai nevelt lánya, aki 1910-ben 11 éves kislányként érkezett a Róma-villába. Anella alakja Lazarine kíséretében ettől fogva Rippl-Rónai számos képén feltűnik. Az Etetés is e művek közé sorolódik. A mű technikája Rippl jellegzetes “egyszerre festési" módszerét mutatja, amely a formák és színek gyors felrakása révén alkalmas volt impresszióinak közvetlen  rögzítésére. Az előtéri alakok összefüggő, árnyalatlan színfoltjai, a széles ecsetvonásokból felépített nagyvonalúan stilizált együttes már a “kukoricás képek" dekoratív látásmódját előlegzi. A hétköznapi téma békés hangulatát egy derűs pillanatkép kerestelen közvetlenségével rögzíti Rippl-Rónai ecsetje.

      Irodalom:
      Rippl-Rónai kiállítása. Könyves Kálmán Műkiadó Rt., Budapest, 1906.
      Rippl-Rónai József retrospektív kiállítása 1888-1911 a Művészházban. Művészház, Budapest, 1911.
      Paris Anella emlékezései Rippl-Rónairól. In.: Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv. Kaposvár, 1995. 46-92.
      Horváth János: A Róma-villa egykor és ma. In.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998, 167-173.
      RA

       
       

       

  68. Rippl-Rónai József - Zorka piros barett sapkában
    1. A Zorka-ciklus kiemelt helyet foglal el Rippl-Rónai késői pasztell portréi között. A művész 1915-ben felesége, Lazarine, valamint nevelt lánya, Anella társaságában pillantottameg először egy vendéglő teraszán az akkor 17 éves Bányai Elzát, akinek különlegesszépsége azonnal rabul ejtette. Eleinte Lazarine bíztatására hívta meg az igézőtekintetű fiatal lányt műtermébe, ám a kezdeti festő-modell viszonyból hamarosanszerelem szövődött. Elza – vagy ahogy a mester becézte, Zorka - és Rippl-Rónai kapcsolataközel tíz évig tartott. Intenzív, viharos viszony volt, amely teljes mértékbenfelforgatta az idősödő művész életét. Ennek alakulását láthatjuk a Zorkát megörökítőpasztell portrékon. Elek Artúr így fogalmaz a Nyugatban: „Zorka-ciklusa egyetlen egynői fejnek hányféle és mindig más, mindig újabbnál újabb és érdekesebbnél érdekesebbváltozata. Más művész egyetlen egy arcképpel kimeríti modelljének egész festőitartalmát. Rónai számára egy-egy más színű kalap ugyanazon a fejen, vagy az arcnakpillanatnyi színes megjelenése az est vagy a napvilág különböző szakaszaiban, megannyiúj motívumot és megannyi új képtárgyat jelent."Bár Zorka közel egy évtizeden át meghatározó szerepet töltött be a művész életében,tekintettel a viszony titkolt és kényes jellegére, kapcsolatukról ma még meglehetősentöredékes információkkal rendelkezünk. Szinte csak a művész nevelt lányának visszaemlékezéseire támaszkodhatunk, de érthető okokból Anella írása nem tekinthetőobjektív forrásnak. A pasztellportrékat végigtekintve azonban feltárulnak előttünkszenvedélytől izzó kapcsolatuk egyes pillanatai. Zorka hol ártatlan, naiv diáklány, holaz érzéki szerető, hol pedig drága ékszereket vagy éppen puha szőrboát viselő, elegánsnagyvilági dáma.Jelen képünk ifjú, hamvas lányként mutatja be Bányai Elzát. A portré a vörös-fehérfeketeszínek dominanciájára épül, Zorka krétafehér arcbőre, és a szinte azonos árnyalatúhófehér blúz éles kontrasztot alkot éjfekete hajával. Dús, göndör fürtjeit ezúttalvörös barett sapkába bújtatta – a jellegzetes fejfedő több Rippl-Rónai művön is szerepel.Telt, érzéki ajkait élénk rózsaszínű rúzzsal emelte ki, amely szín visszaköszöna kecses nyakánál lazán megkötött masnin is. A tekintet különlegességét fokozza aszínkezelés: Zorka csillogó, fekete szemét meleg vörösesbarna tónus hangsúlyozza.Fejét puhán támasztja kezeire, és ábrándosan, merengve tekint ki a szeme sarkából.Pillantása teszi teljessé a portré kifejezőerejét, így érzékletesen tárul elénk a szabálytalanvonású, különös szépségű fiatal lány csábító vonzereje.

      Kelen Anna

  69. Rippl-Rónai József - Mammutszőlő és nagy rózsák

    1. Oeuvre-jegyzék: MKCS-C-I-36/2268.

      •Genthon István tervezett Rippl-Rónai József életmű-katalógusa.

      Proveniencia:

      •egykor Berger Leó tulajdonában (1906)

      Kiállítva:

      •Rippl-Rónai József kiállítása.

      Könyves Kálmán Szalon, Budapest, 1906. katalógus: 41.

      Aukcionálva:

      •BÁV 9. árverés, 108. téte

  70. Rippl-Rónai József - Tulipánkehely
    1. Formaterv: Rippl-Rónai József

      Restaurált

      Reprodukálva és kiállítva:
      Panorama: Architecture and Applied Arts in Hungary 1896-1916, Museum of Contemporary Art, Sapporo, Japan, 1996, 117. ábra

      Reprodukálva:
      Kovács Orsolya: Szecessziós Zsolnay kerámia. Janus Pannonius Múzeum, 2003,az egyik jobb oldali archív tablón
      Csenkey Éva, Hárs Éva, Weiler Árpád: Zsolnay.A gyűjtők könyve, Corvina Kiadó, 2003, 54. ábra
      Csiba Mónika, Stattner Richárd: Zsolnay.
      A magyar szecesszió mesterművei, Elite Design Kft, 2003, 54. ábra

  71. Rippl-Rónai József - Női arckép körül
    1. Képtörténet

      Kiállítva: A Munkácsy-Céh IV. sorsolással egybekötött reprezentatív kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1932. Április "217. Ülő akt - 500 pengő"

  72. Rippl-Rónai József - Lazarine kezére hajtja fejét
    1. A CSALÁDI PORTRÉK JELENTŐSÉGE

      Az 1910 és 1915 között készült nagyméretű családi portrék Rippl-Rónai úgynevezett „kukoricás” stílusának kiteljesedését jelölik az életműben. Ekkor készült képein a festői „szövet” olajpettyekből alakul, amely vibrálóan fedi a vásznat vagy kartont. A pöttyöket vastag kontúrok rendezik formába, szinte fauve-os képpé nemesítve az összhatást. Bár Rippl-Rónai 1910-es párizsi útja során személyesen is megismerkedett a legmodernebb francia irányzatokkal, önmaga festészetét mégsem tartotta a párizsi modernekéhez hasonlónak; saját útját járta. „Kukoricás” képeit elborítják a tiszta, harsogó színek, a dekoratív mozgalmasság, a határtalan vidámság és életszeretet. Nem is véletlen, hogy ekkor készült alkotásaival kapcsolatban egy „második szecessziós periódusról” beszél a Rippl-Rónai kutatás.

      A CSIGAFONATOS KONTY

      Lazarine unokahúga, a francia Anette Paris Rippl-Rónaitól kapta az Anella becenevet. 1910-ben vették magukhoz a kislányt, s egy csapásra Rippl egyik kedvenc modelljévé vált. Szinte mindig csinos kalapban vagy valamilyen rafinált módon a hajába kötött szalaggal látjuk. Hosszú orra ívelt, szája szépen metszett, az 1910-es évek elején haját kétoldalt csigásan fülére csavarva viselte. A korban népszerű frizura láthatóan kedvelt volt a Róma villa hölgylakói körében. Anella nagynénje, Lazarine számára is a sajátjához hasonló hajviseletet készített, ahogy képünkön is látható. A kép közvetlen analógiája a sokat reprodukált Lazarine és Anella című festmény (1911; magántulajdon), melyen mindketten ezt a frizurát viselik. De ugyanebben a hajkölteményben bukkan fel Martyn Mária, azaz Baby is, aki a Három gyermek (1912 körül) című képen Anella mellett látható.

      DEKORATIVITÁS MINDENEKFELETT

      A kukoricás képek e típusa Rippl századfordulóra jellemző dekorativitását idézik. A kompozíción kitüntetett szerepet kap a barna pöttyökből összeálló vonalak grafikus hatása. A szellemesen használt kontúrvonalakkal a festő képes tökéletesen érzékeltetni Lazarine zöld blúzát, annak okker hajtókáját. A test szabadon maradt felületeit a körvonalakon belül modellálja, hangsúlyt adva ezzel az alaknak. A teljes képfelületet az egymáshoz tónusban közel álló, meleg színek, narancsok-sárgák uralják – környezetükben pedig a piros és a barna kap tüzes fényt. Az intenzív, tiszta színek használata erősíti a festménynek a Fauve-ok stíluseszközeivel való rokonságát, de velük ellentétben Rippl-Rónai megőrzi a színek statikusságát. A színei nem átmenetben kapcsolódnak egymáshoz, hanem a világos és sötét foltok mintegy szembeszegülnek egymással. Malonyay Dezső szerint a festő „uralkodik a szín által gerjesztett hangulatok fölött (...) nem a színek kedviért festi a képet, a színhangulatok (...) nála csak eszköz maradnak s nem válnak öncéllá”.

      Kaszás Gábor

  73. Rippl-Rónai József - Kacsák
    1. \n \n

      Képtörténet

      \n

      Kiállítva:\n- Műcsarnok, Őszi tárlat, 1931. (690. szám)

      \n \n \n \n \n \n

  74. Rippl-Rónai József - Nyár a mezőn (Cséplés)
    1. \n

       

      Az első budapesti sikerek után Kaposváron letelepedő, kezdetben egy Fő utcai házban, majd a közeli Róma villában idilli mikrovilágot teremtő festő 1907 körül gyökeresen átalakította festői stílusát: a később kukoricásnak keresztelt alkotói metódus a következő évtől kezdve egészen 1919-ig kizárólagossá vált olajképein. Bár a széles ecsettel felvitt, jól elkülönülő színpöttyök, a kirobbanó kolorit, a barna kontúrok között könnyedén lélegző faktúra alaposan meglepte a kortársakat, valójában Rippl megoldása nem volt előzmény nélküli. Ebbe az irányba vezethették az általa lelkesen csodált velencei és ókeresztény mozaikok, de a közelmúlt posztimpresszionistái és a legmodernebb kortársak munkái egyaránt. Van Gogh pasztózus, vonalkázó ecsetkezelésének hatására a 20. század első éveitől kezdve Kandinszkijtől a francia fauve mesterekig számos művész alkalmazta a festői felület megbontásának, fellazításának ehhez hasonló megoldását.

      A faktúra sajátos kezelése mellett a páratlanul intenzív színvilág vált az új modor domináns elemévé. Rippl az 1911-ben publikált Emlékezéseiben így írt új képeinek mellbevágó koloritjáról, arról az útról, ahogy a tiszta színek uralmáig eljutott: „El kell dobni a mástól, bárkitől tanult technikai elméleteket s a lehető legegyszerűbbre kell redukálni magát a technikát. Abból áll ez, hogy színeket egymásra semmi körülmények közt nem rakunk. Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle s úgy, ahogy van – mindig gondosan törődve az egységes stílussal –, csak rá kell tenni a vászonra. De oda, ahova való! De úgy, hogy ott maradhasson! És úgy maradhasson ott, amint odatettük! Ha mégis szükség van a színkeverésre: ennek még a palettán kell megtörténnie. A vásznon nem keverünk semmit: ez a színtüzesítés negatív parancsa.”

      A feltüzesített szín, az egymástól elkülönülő, lazán odasuhintott ecsetvonások, a közöttük kibukkanó karton barnasága, valamint az egyes foltokat abroncsszerűen összetartó vörös kontúrok hálója mellett az 1912 körül született kukoricás képekhez hasonlóan a most vizsgált festményen is a komponálás dekoratív jellege dominál. Rippl-Rónai az egyes képelemeket a képsíkkal párhuzamosan helyezte le, az előtér hangsúlyos színes sávjai és a horizont vonala is ezt az elrendezést követi. Mindez a kép szélesen „terpeszkedő” formátumával egyetemben nyugodt, stabil keretet ad a középtér vibráló formabőségéhez, és kiemeli a kompozíció felső harmadában az égboltra rajzolódó felhők szecessziós emlékeket idéző, japánosan dekoratív foltrendszerét. Rippl-Rónai József most bemutatott, méretében is kiemelkedő festménye utoljára a Bizományi Áruház Vállalat 29. aukcióján, 1972 decemberében került közönség elé. Az elmúlt több mint negyven esztendőben a kiválasztott kevesek által ismert Fellegi-gyűjteményben rejtőzködött, így szinte puszta létéről is elfeledkeztünk.

      A művészettörténész szakma előtt is csaknem teljesen ismeretlen alkotás e mostani aukcióval végre elfoglalhatja méltó helyét az életmű kiemelkedő darabjai között. A kukoricás korszak olyan remekművei mellé kerül, mint a Menetelő francia katonák, a kaposvári múzeumban őrzött Tavaszi munkák, vagy a párizsi élményeket megidéző Városi forgatag.

      Molnos Péter

      \n
      \n \n

      Képtörténet

      \n

      Kiállítva:- Rippl-Rónai József kollektív képkiállítása, Turul Szálló, Kaposvár, 1913. december (feltehetően: Kat. 10. Cséplés) - Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest, 1920. november (feltehetően: Kat. 6. Cséplés) - Rippl-Rónai emlékkiállítása, Ernst Múzeum, 1928. december (feltehetően: Kat. 170. Cséplés) - A Bizományi Áruház Vállalat 29. művészeti képaukciójának kiállítása, Budapest, 1972. december (Kat. 280. Cséplés)

      \n \n \n \n

      Reprodukálva

      \n

      Reprodukálva:- A Bizományi Áruház Vállalat 29. művészeti képaukciójának katalógusa, Budapest, 1972. (280. kép)

      \n \n \n \n

  75. Rippl-Rónai József - Fiatal hölgy kártyával (Pasziánsz)
    1. Rippl-Rónai a magyar pasztellművészet egyik legjelentősebb alkotója, aki önálló nyelvet teremtett a pasztell technikát művészi céljainak szolgálatába állítva. Pasztellművészete nemzetközi mértékben is kimagasló: néhány évvel ezelőtt a párizsi Musée d’Orsay-nek a pasztellművészet legjavát bemutató kiállításán is szerepelt. Rippl-Rónai a pasztell technikát is festésnek tekintette, és egyedülálló módon épített a porózus, fátyolos színfoltokból harmonikus és bensőséges kompozíciókat. „Ha elgondoljuk, hogy Rippl Rónai a pasztell nem árnyalt és más színekkel alá nem támasztott, egyvégbe szabott széles felületeiből építi fel e képeket és rögzíti tömör egységbe a fej karakterét, az elhelyezkedő test ritmikáját, a matéria foghatóságát, bámulatba ejt bennünket a kifejezés e teljessége és biztonsága. A leglényegesebbre szorítkozik és azt hangsúlyozza. E mondatban benne van mindaz, ami a művészet értékét teszi.” – írja Bálint Aladár a Nyugatban Rippl-Rónai 1917-ben rendezett kiállításáról. Rippl-Rónai munkásságában az intim portré és a pasztell találkozásából született arcképek sorába illeszkedik ez a fiatal nőt ábrázoló alkotás. A barnás-sötét foltok és a kép tónusából kiugró, jelzésszerű zöld kártyalap egyensúlyából épülő kép teréből nyílt tekintettel néz ki egy fiatal nő. A nő kihívó, csábító mosolya és a hagyományosan a csalfaságra, hazardírozásra utaló kártya a századvég és századelő kedvelt, mindennapi szórakozásának, a kártyázásnak hódoló fiatal lány ábrázolásában kapcsolódik össze. Így a portrén szereplő, tekintetével a nézőt is a játékba bevonó, de lapjait titokzatosan fel nem fedő nőalak rokona a századforduló jellegzetes femme fatale-jának, de kacér játékossága mégis távol tartja a végzet asszonyának fülledt ábrázolásaitól. A portré Rippl-Rónainak a „nők dicséretének” nevében készült arcképei közt éppen a típus, a karakter ábrázolására való érzékenysége miatt figyelemre méltó, a nők számtalan arcának kutatásáról tanúskodik -- ahogy Lázár Béla írta a nőknek szentelt portrék soráról a művész Ernst Múzeumban 1923-ban rendezett gyűjteményes kiállításának katalógusában:„...a >sármot< kiélvezni, a női szépségnek ilyen dithirambusát zengeni, mint ő, kevesen tudják most Európában...”

      BK

       

  76. Rippl-Rónai József - Lazarine kezére hajtja fejét
    1. A családi portrék jelentősége

      Az 1910 és 1915 között készült nagyméretű családi portrék Rippl-Rónai úgynevezett „kukoricás” stílusának kiteljesedését jelölik az életműben. Ekkor készült képein a festői „szövet” olajpettyekből alakul, amely vibrálóan fedi a vásznat vagy kartont. A pöttyöket vastag kontúrok rendezik formába, szinte fauve-os képpé nemesítve az összhatást. Bár Rippl-Rónai 1910-es párizsi útja során személyesen is megismerkedett a legmodernebb francia irányzatokkal, önmaga festészetét mégsem tartotta a párizsi modernekéhez hasonlónak; saját útját járta. „Kukoricás” képeit elborítják a tiszta, harsogó színek, a dekoratív mozgalmasság, a határtalan vidámság és életszeretet. Nem is véletlen, hogy ekkor készült alkotásaival kapcsolatban egy „második szecessziós periódusról” beszél a Rippl-Rónai kutatás.

      A csigafonatos konty

      Lazarine unokahúga, a francia Anette Paris Rippl-Rónaitól kapta az Anella becenevet. 1910-ben vették magukhoz a kislányt, s egy csapásra Rippl egyik kedvenc modelljévé vált. Szinte mindig csinos kalapban vagy valamilyen rafinált módon a hajába kötött szalaggal látjuk. Hosszú orra ívelt, szája szépen metszett, az 1910-es évek elején haját kétoldalt csigásan fülére csavarva viselte. A korban népszerű frizura láthatóan kedvelt volt a Róma villa hölgylakói körében. Anella nagynénje, Lazarine számára is a sajátjához hasonló hajviseletet készített, ahogy képünkön is látható. A kép közvetlen analógiája a sokat reprodukált Lazarine és Anella című festmény (1911; magántulajdon), melyen mindketten ezt a frizurát viselik. De ugyanebben a hajkölteményben bukkan fel Martyn Mária, azaz Baby is, aki a Három gyermek (1912 körül) című képen Anella mellett látható.

      Dekorativitás mindenekfelett

      A kukoricás képek e típusa Rippl századfordulóra jellemző dekorativitását idézik. A kompozíción kitüntetett szerepet kap a barna pöttyökből összeálló vonalak grafikus hatása. A szellemesen használt kontúrvonalakkal a festő képes tökéletesen érzékeltetni Lazarine zöld blúzát, annak okker hajtókáját. A test szabadon maradt felületeit a körvonalakon belül modellálja, hangsúlyt adva ezzel az alaknak. A teljes képfelületet az egymáshoz tónusban közel álló, meleg színek, narancsok-sárgák uralják – környezetükben pedig a piros és a barna kap tüzes fényt. Az intenzív, tiszta színek használata erősíti a festménynek a Fauve-ok stíluseszközeivel való rokonságát, de velük ellentétben Rippl-Rónai megőrzi a színek statikusságát. A színei nem átmenetben kapcsolódnak egymáshoz, hanem a világos és sötét foltok mintegy szembeszegülnek egymással. Malonyay Dezső szerint a festő „uralkodik a szín által gerjesztett hangulatok fölött (...) nem a színek kedviért festi a képet, a színhangulatok (...) nála csak eszköz maradnak s nem válnak öncéllá”.

      KG

  77. Rippl-Rónai József - Rózsát tartó nő
      • Iparművészeti Múzeum, Budapest

      A szőnyeget RIPPL-RÓNAI József (1861, Kaposvár - 1927, Kaposvár) terve alapján készítették.

  78. Rippl-Rónai József - Fiumei kikötő
    1. Képünk szellemi hátterében, mint Rippl-Rónai életében oly sok esemény mögött, legkedvesebb öccsének, Ödönnek alakja sejlik fel. Ödön, ki a somodor-aszalói vasútállomás főnöke volt, még otthont is nyújtott a művésznek és francia élettársának Lazarine-nak, mikor azok Párizsból, 1901-ben hazatelepedtek. Ödönt 1903-ban, az itthon akkor már erősödő befolyású művész-bátyjának közbenjárására, magasabb rangban, Fiumébe helyezték. Ödön 1903 októberétől 1910-ig Fiuméban szolgált. /1/

      Az Osztrák-Magyar Monarchiában megkülönböztetett jelentőséget viselő város, Fiume, utat nyitott Magyarország számára a tengerhez. "A tenger nagyon vonz" - írja egy későbbi levelében a művész Ödönnek - "és előre is örülök annak, a néhány ezer köbméter jó sós levegőnek, amit be fogok lélegzeni." /2/ Rippl-Rónai Lazarine-nal, Vaszary Jánossal, kiváló festőbarátjával, vagy öccsével, Rónai Lajossal is felkeresték itt Ödönt, ki tovább építgette művészeti gyűjteményét és mindig örömmel látta vendégül testvéreit, vagy azok barátait. Fiume Rippl-Rónai számára átszállóhely is lett Kaposvár és Olaszország között, és helye egy újabb érzelmi feltöltődésnek, a hozzá annyira közel álló Ödön jóvoltából.

      Ödön Fiuméban mindvégig a 44 Via Germanián lakott, tehát testvérét is itt látta vendégül. Hogy Rippl-Rónai milyen pompásnak találta a fiumei látványt, arról képünk átélt élményszerűségén kívül egy 1904-ben Dél-Olaszországból írt leveléből is értesülünk. "Capri itt nagy hírű dolog de nekünk semmivel sem szebb kilátás és hely mint Fiume." /3/ E szavak nagyon konkrétan rávilágítanak Rippl-Rónai sajátos művészi látásmódjára. Őt nem először babonázta meg a tenger, utazásai során módja volt arra, hogy lemérje képein ennek a látványnak az erejét. Fel kell azonban, hogy tűnjék számunkra, hogy maga a végtelen víztükör, vagy a hullámok izgató nyugtalansága önmagában nem volt számára elégséges motívum: igen kevés olyan képe van, ahol a víz az úr és nem a partján tevékenykedő, fürdőző, sétáló, vagy munkálkodó emberek. Ez érdekelte őt legjobban a tengeri világból, - a parton zajló élet. A nyüzsgés azonban jellegzetesen tengerparti nyüzsgés. A színek, a formák és a mozdulatok olyan koncentráltan nyújtják a valójában nem ábrázolt víztükör méltóságát és erejét, hogy a helyszín nem téveszthető össze semmivel. Érezni a motívumot körülölelő tengert, noha e kis képen is gyorsjárású kézzel viszi fel a krétát a papírra. Zseniálisan készíti naplójegyzetét erről a jellegzetes világról és a város politikailag és geográfiailag fontos szerepét tükröző nagy bérházainak a sétányig tolakodó szenvtelen tömbjeiről. A vitorlások árbocai kuszán, mintegy át-áthúzzák a háztömbök tenger-idegen látványát. A két felénk nyúló hajón, indulási előkészületek folynak.

      Rippl-Rónai festői stílusa posztimpresszionista, vagyis művésszé válásának első éveitől kezdve igyekszik a csak a szem igazságára támaszkodó puha, impresszionisztikus stílust felülírni. A tájfestés azonban, éppen látványközpontúsága és színigénye miatt ezeknek az impresszionizmust tagadó kísérleteknek nagyrészt ellenáll. Ezért is találunk a művész párizsi un. "fekete" korszakában oly kevés tájképet, mert a feketébe hajló monochromiában nem egyszerű a látvány illúzióját érzékeltetni. Rippl-Rónai színei 1901, Párizsból való hazatérte után felszabadulnak, de stíluskorszakai pasztelljein továbbra is biztonsággal nyomon követhetők. Képünkön, bármennyire is élvezi a felszabadult tónusok harmóniáját, a színvilág nem téveszthető össze a későbbi, - pettyes korszakbeli - pasztellekéivel. Színeit itt még a komoly mértékletesség uralja, egyértelműen látszik, hogy nem telt el még túl sok idő a párizsi sötét tónusú képek óta. Ezért is vélem úgy, hogy - noha nem igen volt év 1903 és 1910 között, mikor a művész ne látogatta volna meg öccsét - e pasztellkép a legkorábbi fiumei években, tehát 1903 őszén, vagy 1904 nyarán
      készült, maradandó emléket állítva szép útjai egyikének.


      Bernáth Mária
  79. Rippl-Rónai József - Tavasz
    1. Rippl-Rónai József az 1890-es évek párizsi avantgárd festészetét közvetítette, szintetizálta alkotásaiban, melyekkel a modern magyar művészet egyik megteremtőjévé vált. Erről a szerepéről tanúskodik az aukcióra kerülő élénk színekkel festett somogyi életkép is.

      Munkácsy Mihály párizsi műterméből kikerülve hamar csatlakozott a Gauguin művészi elveit legközvetlenebbül megvalósító avantgárd fiatalok csoportjához, a Julian Akadémián megalakult Nabis körhöz, akiket a híres anarchista-szimbolista folyóirathoz fűződő szoros kapcsolatuk miatt a Revue Blanche festőinek is neveztek. Rippl már 1893-ban együtt állított ki velük. Az 1895-ben alapított szecessziós galériában, Samuel Bing L Art Nouveau Szalonjában szintén új barátaival mutatkozott be, akik közül többen (Paul Ranson, Maurice Denis, Pierre Bonnard) itt vonultatták fel iparművészeti munkáikat, melyek Ripplre is erős hatást tettek.

      Miután James Pitcairn Knowles skót festővel való megismerkedését követően Rippl Neuilly-be, Párizs csendes külvárosába költözött át francia élettársával, Lazarinnel együtt, s megpróbálta a saját útját járni, tudatosan megismerni a korszerű művészi tanításokat, irányzatokat, s Knowles segítségével rátalált a szimbolizmust és a kötetlen színhasználaton alapuló szabad festőiséget hirdető Nabis barátaira, megkezdődött egyik legtermékenyebb alkotói korszaka, melybe - első monográfusa, Genthon István nyomán - kb. 500 festményt szokás besorolni. Ez a korszaka az ún. fekete stílus jegyében telt, amelyben ,,a feketéből kiindulva a finom tónuskülönbségeken alapuló színmezők, a rajz, a vonalfutamok eleganciája és a rejtett, szimbolista mondanivaló hármassága uralkodott. S legfőképpen rátalált a hétköznapok szelíd, intim bemutatásának új módjára, mely homlokegyenest ellentmondott a naturalista életképfestészet dagályos, heroikus, édeskés előadásmódjának. Rippl festményein a tárgyak és az emberek egyszerűen csak jelen vannak. Megjelennek, hogy megalkossák a kép struktúráját, szövetét. A képét, s nem egy külsődleges meséjét, irodalmias narratívájét.

      Rippl 1890 után Knowles révén ismerkedett meg Aristide Maillollal, akit bevont a Nabis-körbe, s akivel - mint arról levelezésük is tanúskodik - egy életen át tartó barátság fűzte össze. Az 1890-es évek végén Rippl a párizsi sikerek ellenére (immár nemcsak associé a Mars mezei Szalonban, hanem societaire, azaz rendes tag) Budapesten még mindig képtelen volt elismerésre szert tenni, bár olyan szószólókra lelt a sajtóban, mint Ady Endre vagy Lyka Károly, s miközben egy fontos bemutatót is maga mögött tudhatott Durand-Ruel galériájában, fokozatosan alkotói válságba került. Ekkor hívta meg őt Maillol 1899 szeptemberében a Pireneusokba, egy halászfaluba, Banyuls-sur Merbe, ahol kis házzal bírt, s ahol az ősz folyamán Rippl festészete teljesen átalakult. Az ,,egyszerre festés elve mellett, melyet a Nabis-k nyomán alkalmazott, érdeklődése homlokterébe a mediterrán környezet hatására kivilágosodott paletta, pontosabban a tiszta színek társítása került. A színeket lehetőleg egyenesen a tubusból rakta fel, vagy a palettán keverte ki, de semmi esetre sem a vásznon összekeveredve alakultak ki a színmezők, hogy a színek ezzel élénkségükből ne veszítsenek. ,,A vásznon nem keverünk semmit: ez a színtüzesítés negatív parancsa. - írta 1911-ben megjelent visszaemlékezéseiben. S bár ez a módszer leginkább 1907 után kibontakozó ún. kukoricás dekoratív korszakában szembeötlő, először a Banyuls-i tartózkodás alkalmával készített 60 képén figyelhető meg.

      Miután 1900-ban a Royal Szállóban Impressziók címmel megrendezte első nagyszabású tárlatát, 1901-ben végleg hazaköltözött, részben Budapesten, részben Somogyban rendezkedett be. 1901 tavaszától, kisebb megszakításokkal 1902 márciusáig - míg saját házat nem vásárolt Kaposváron - öccsénél, Ödönnél lakott Somodor-Aszalón, aki itt állomásfőnökként szolgált a vasútnál. Bár nyáron Belgiumban utazgatott, decemberben pedig Moszkvában és Péterváron járt, mégis több olajképe kötődik ehhez a kis somogyi faluhoz. Az aukcióra kerülő művhöz hasonlóan ezeket az olajképeket lemezpapírra festette. Témájukban is több a vasúthoz kötődik (pl. Sín csere, Rónai Ödön gyűjteménye, Kaposvár), ahogy képünkön is az előtérben ásó kék köpenyes munkás a vasúti sínek gondozásával van elfoglalva. Hogy Rippl a jelenet elbeszélését mennyire ,,tisztán festőivé , azaz képpé transzformálja, arra jó példa, hogy erőteljes szignóját a sínek párhuzamos sávjai fölött helyezte el, dekoratívan, s ugyanezt a vonalrendszert vitte végig a képen a szántóföldek, földsávok bemutatásánál. Ebbe a kimért struktúrába dinamikát egyedül az ecsetkezelés szabadsága visz, valamint a kép legfelső részét elfoglaló háttér apró falusi házakkal és fákkal tarkított dimbes-dombos vidéke, mely maga az üdítő narratíva, legalábbis a kép alsó felének elvont rendjéhez képest. Az itt sorakozó narancsszínű fák válaszolnak a lapátoló ruhájának élénk kékjeire, melyek egyértelműen tubusból kinyomott, keveretlen színek. Ez a festmény szép példája mindannak a modern festői törekvésnek, amit Rippl Párizsban tapasztalt és elsajátított, s aminek kiteljesítéséhez a leginkább Maillol dél-franciaországi meghívása segítette hozzá.

  80. Rippl-Rónai József - Jernye falu éjjel
    1. Rippl-Rónai József 1898 nyarán látogatott el a felvidéki Jernyére, ahol a modern magyar festészet atyjaként elismert Szinyei Merse Pál birtokán vendégeskedett, s ahol több festményt is készített (Szinyei Merse Pál kertje, Jernyei parkból), melyek közül többet kiállított két első nagyszabású pesti bemutatóján, 1900 decemberében a Royal Szállóban és 1902 decemberében a Merkúr Palotában. A most aukcióra kerülő képet már 1899-ben kiállította Jernyei utca éjjel címmel, így például 194. sorszámmal szerepel a Műcsarnok (az OMKT) Tavaszi Tárlatának katalógusában. A kép hátoldalán számos raglap és felirat tanúskodik a kiállításokról és a provenienciáról. Ezek szerint - mint azt a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, Csernitzky Mária 1999-ben írt expertje kifejti - Rippl a képet Ödön testvérének ajándékozta, akinek 1920-ban kelt végrendeletében 442. sorszámmal Éjjel Jernye falun címen szerepelt. A festmény a műcsarnoki kiállítást követően feltehetően a Merkúr Palotában is ki lett állítva, valamint Rippl 1920 decemberében megrendezett kaposvári gyűjteményes tárlatán (Jernye éjjel. Szinyei faluja címmel) egy másik jernyei kép társaságában. Továbbá 1920 novemberében az Ernst Múzeumban rendezett retrospektív tárlatán is szerepelt egy hasonló témájú műve (Jernye. Szinyei otthona, 122.), mellyel talán az év februárjában elhunyt barátra is emlékezni kívánt. Hiszen Rippl az 1910-es években Szinyeivel közös asztaltársaságba járt az Andrássy úti Japán kávéházban. S Rippl is alapító tagja volt a nagy mester emlékét őrző Szinyei Társaságnak, melyet kimondottan Szinyei baráti köre szervezett meg 1920 márciusában.

      Rippl-Rónai 1887-ben érkezett Párizsba, s Munkácsy Mihály környezetében két évnyi tanulóidőt hagyva magának, az 1890- es évek közepére a legfrissebb művészi irányzatokhoz csatlakozott. Párizsban ekkortájt a naturalizmus, az impresszionizmus és a neoimpresszionizmus mellett sorra jelentek meg a francia és külföldi újítások. 1895-től Samuel Bing Szalonjában a szecesszió, Ambroise Vollard galériájában Cézanne és Gauguin, a Revue Blanche galériájában pedig Seurat mellett a Gauguin szabad festőiségét követő Nabis csoport mutatkozott be. A japán tárgyaknak, a preraffaelita művészetnek (Burne-Jones), az angol esztéticizmus és James McNeill Whistler festményeinek is ekkor volt divatja. A szimbolizmus, a jelként értett kép, az irodalmias kép iránti igény párhuzamosan volt érvényben az önálló képi érték, a tiszta festőiség utáni vággyal. Ebben a stíluspluralizmusban volt igazán nagy teljesítmény Rippl-Rónaitól, hogy barátai révén ki tudta választani a saját karakterének megfelelő modern törekvéseket, hogy egyéni művészetét belőlük kialakította. Már első gyűjteményes tárlatán, melyet a párizsi Osztrák- Magyar nagykövetség palotájában rendezett meg, szerepeltetett olyan festményeket, melyek éjszakai tájat vagy jelenetet ábrázoltak, s melyeket általában a noktürn műfajába sorolnak. Ilyen pasztellkép került a Musée d Orsay gyűjteményébe (Park éjszaka, 1892, vö. Szinyei Merse Anna írását a témáról a Rippl-katalógusban, MNG, 1998, pp. 55-56.). Éjszakai boulvarde-ok, parkok, a mesterséges lámpa-fény hatásait vizsgáló éjszakai képek, megvilágított esti szobabelsőket ábrázoló képek sorát festette az 1890-es években Párizsban. Jernyei utazása előtti évből is ismerünk ilyen művét, 1898-ban festette a Szajna éjjel című képét.

      A műfaj főként Whistler noktürnjei nyomán terjedt el, melyeket a színhangulatoknak szabad folyást engedő amerikai mester az 1860-as évektől kezdve festett előszeretettel, s párizsi bemutatóin az 1880-as évektől rendszeresen szerepeltetett. A Salon de Champ de Mars 1892-es tárlatán pl. öt noktürnt állított ki. Épp egy ilyen munkája volt híres perének is a tárgya, melyet Ruskin ellenében végül meg is nyert 1885-ben. Ugyanakkor Edgar Degas éjszakai jeleneteit sem hagyhatjuk figyelmen kívül, ahogy Eug?ne Carri?re sejtelmes-homályos fényekkel telített, a fekete vagy mélybarna háttérből kibontott figurális képeinek hatását sem. Vagy Van Gogh első posztumusz retrospektívjét sem, melyet 1892-ben Rippl is látott, ahol korai hollandiai sötét tónusú festményei is szerepeltek. Mind a noktürn, mind az éjszakai szórakozásokat bemutató képek igen elterjedtek voltak ekkoriban. Az éjszakai képek stilisztikailag egyébként is jól beleillettek Rippl fekete-korszakába, amikor a sötét tónusokból kiindulva alkotta meg képeit. ,,A fekete és a szürke szín akkor nagyon érdekelt, s izgatott a kérdés, hogy mit és hogyan lehet művészileg megoldani. - írta Rippl visszaemlékezéseiben. A Jernyén festett éjszakai utcarészlet ennek ellenére inkább barnás alaptónusú, melyet a hordozó, a kartonlemez alap ad a képhez. Ezt a tónust egészítette ki a fekete kontúrokkal kiemelt házak sora, melyek sötétkék falukkal rímelnek a jobboldali sűrű bozótos-fás mögül kikandikáló mélykék égre. A noktürn Whistleri műfajának megfelelően ebben az elmosódó, homályos hangulatban villannak fel az ablakokon átszűrődő sárgálló lámpafények, mint apró tüzek, szikrák vagy tűzijátékok. A nemesen egyszerű előadás mögül azonban itt mér felsejlik a sajátos szimbolika, Rippl állandó témája, a megérkezés kellemes érzése, az otthon melegsége és békéje.

  81. Rippl-Rónai József - Kertészek
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Hungarian Masterworks. Selected work from the collection of Jill A. Wiltse and H. Kirk Brown III. From Impressionism to Modernism at the Project Space of Charlotte Jackson Fine Art Inc., Santa Fe, New Mexico, 2008. katalógus: szám nélkül

  82. Rippl-Rónai József - Női arckép
    1. Aukcionálva:
      - BÁV 32. árverés, 267. tétel

      Proveniencia:
      - korábban Rácz István gyűjteményében

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998. március 12. – szeptember 6. katalógus: 6.
      - Ein Ungar in Paris. József Rippl-Rónai 1861-1927. Schirn Kunsthalle, Frankfurt, 1999. október 2. – november 21. katalógus: 8.
      - Treasures Revealed. Selected work from the collection of Jill A. Wiltse and H. Kirk Brown III. The Art of Hungary 1890–1956 and the Honorable Nancy G. Brinker, former U. S. Ambassador to Hungary. An Exhibition to Commemorate the 50th Anniversary of the 1956 Hungarian Revolution. Emmanuel Gallery on the Auraria Campus in Denver, 2006. október, katalógus: szám nélkül
      - Hungarian Masterworks. Selected work from the collection of Jill A. Wiltse and H. Kirk Brown III. From Impressionism to Modernism at The Project Space of Charlotte Jackson Fine Art Inc., Santa Fe, New Mexico, 2008. katalógus: szám nélkül

  83. Rippl-Rónai József - Rónai Dénes portréja
    1. Rónai Dénes (1875-1964)

      Rónai Dénes a huszadik századi magyar fotográfia kiemelkedő alakja volt. 1899-ben a Fényképészek Köre ösztöndíjával Bécsben tanult, majd Párizsban a híres fotóművész, Nadar műtermében dolgozott, és tagja volt a francia fotóriporterek szindikátusának. Tehetsége azonban más művészeti ágakban is megmutatkozott: Lyonban a Lumi?re-fivérek mellett az operatőri mesterséget is elsajátította. Miután haza költözött, Budapesten nyitott műtermet, amely hamarosan a kor legnevesebb íróinak és művészeinek a találkozóhelyévé vált, rendszeres látogatói voltak többek közt Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Rippl-Rónai József, Márffy Ödön, Kádár Béla, Scheiber Hugó, Kmetty János. Műtermében pezsgő kulturális élet folyt: 1911-ben Gulácsy Lajosnak rendezett kiállítást, a tízes évek elején pedig Borsody - Bevilaqua Bélával létrehozta az első magyar bábszínházat. A darabokat Babits Mihály, Balázs Béla, Kosztolányi Dezső írták, a bábfejeket pedig neves szobrászok mintázták. A művészekkel való jó kapcsolata révén gazdag grafikai gyűjteménnyel rendelkezett, az egyes műveken így láthatóak a festők saját kézzel írott ajánlásai is, amelyet Rónainak címeztek.

  84. Rippl-Rónai József - Enteriőr
      • Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

      ".... Rippl volt az egyetlen, aki friss, eleven vért hozott a magyar piktúrába, s idehaza ő egy személyben minden volt. Ő volt a magyar piktúrának a Cézanne-ja., Gauguinje, még az is, amit jobb értelemben vett impresszionizmusnak lehet nevezni..." írja Fülep Lajos a művészt méltató 1910-es tanulmányában. Tény, hogy Rippl-Rónai festészete másfajta franciás, dekoratív kifejezésmódot jelentett, mint az időszak szemléletét meghatározó anakronisztikusan pompázó akadémizmus, és tartalmasabb, korszerűbb volta nagybányai posztimpresszionizmusnál is; az övé volt az igazán modern festészet. Az Enteriőr című képe abban az időben készült, amikor 1901-ben visszatért Párizsból, letelepedett Kaposváron, ahol könnyed ecsetkezeléssel sorra festi a kicsit álmos, barátságos polgári otthonokat bemutató enteriőrjeit (Karácsony 1903, Amikor az ember visszaemlékezéseiből él, 1904, Kaposvári kis enteriőr). Ezek a zömmel biedermeier bútorokkal berendezett szobabelsők nemcsak meghittségükkel, hanem a festő által használt sajátosan üde színvilágukkal bájolják el ma is a nézőt.

  85. Rippl-Rónai József - Festő modellekkel
      • Rippl-Rónai József Múzeum, Kaposvár

      Ez a festmény a formák brilliáns játékát mutatja a női testek kifinomult szépségén keresztül. A női akt Rippl-Rónai korábbi képein is felbukkant, de most a fekete periódus rejtélyes melankóliáját felváltja a színek mesteri kezelése. Habár Rippl-Rónai érdeklődése a női akt után meglehetősen absztrakt volt, mégis van valami frivol és kihívó jelleg, ami ezt a művet az Art Nouveau világához köti.

  86. Rippl-Rónai József - Festmény a Schiffer villába
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A 20. század első elején sok kitűnő építész működött Budapesten, akik terveikben érdekesen kombinálták a 19. század végi eklektikát a nemzetközi és magyar Art Nouveau elemekkel. Vágó József Schiffer villája (1910-12) jó példája a korabeli törekvéseknek. Ez a terv olyan nagy müvészeket hozott össze mint Kernstok Károly, aki az üvegablakokat készítette, valamint Csók István, Iványi Grünwald Béla és Rippl-Rónai József, akik a belső paneleket festették. Az építészek és festők ilyen együttműködése megváltoztatta Budapest arculatát, kellemes és ösztönző környezetet teremtve az új középosztály számára.

  87. Rippl-Rónai József - Vörössapkás önarckép
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      "Le akarom festeni mindazokat, akik ezt a viszonytagságos, kis maradék országunkat naggyá, kultúrájában elismertté teszik" - írta Rippl-Rónai 1923-ban Ersnt Lajosnak. Így készült el sorra Babits Mihály, Osváth Ernő, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Schöpflin Aladár és Fenyő Miksa portréja. Bár nem tekinthető folytatásnak, alig egy év múlva figyelme önmaga felé fordult, megalkotta a Vörössapkás önarcképet, mintegy koronájaként e késői korszakának. "Kíváncsian ült le a tükör elé, hogy megfigyelje benne, milyenné változtatta mivoltát az eljáró idő... Öregember nézett reá az üvegből, megereszkedett formájú arc, fehér bajuszú fehér fej. Félrevágott francia művészsapka a fején, nyaka körül ugyanolyan színű sál. Télikabátosan, félprofilba fordultan, a szemére húzott sapka alól sötéten és komoran néz reánk. A fiatalos dac még nem ernyedt el az arcán. Így néz szembe a végezettel az elszánt ember, aki számot vetett magával és tudatában van annak, hogy ő a múlandósággal szemben is olyan valaki, aki megmaradt ezen a földön, mert életének munkájával szebbé és gazdagabbá sikerült azt tennie." (Elek Artúr)

  88. Rippl-Rónai József - Aktok (Modellek)
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Az 1910-es évek elején Rippl egyik fő festészeti problémája a mezítelen női test ábrázolása volt (Akt teraszon, 1909, o. k. 76x56 cm, mgt.; Két akt vörös pamlagon, 1910, o. v. 70x100 cm, MNG). Ekkor látogatott Kaposvárra Fenella, a Párizsban megismert spanyol modell, kinek személye egyik fő ihletője a festő aktképeinek. 1911-es Művészházbeli retrospektív kiállításán Rippl az aktképek sorát vonultatta fel, melyeket a katalógusban is reprodukált. A női test témája a grafika műfajában is foglalkoztatta (Hárman, p. tus. 295x223 mm, MNG; Akt, 1910, p. tus. 268x209 mm, MNG). 1910 körül készíti Harisnyát húzó modellek c. tusrajz-sorozatát és 1913-ban aktképeket ábrázoló albumot ad ki "Rippl-Rónai József ötven rajza" címen. A "kukoricás" képek jellegzetes, sárga foltokból épülő háttere előtt, kaposvári interieurben látjuk a két modellt. A formákat vastag, barna kontúrvonalak határolják. A kép dekorativitását a keveretlen, harsogó színek alkalmazása és a síkszerű megfogalmazás növeli. A környezetnél a kék-sárga, illetve zöld-piros, azaz a kiegészítő színek tudatos felhasználása fokozza a hatást. Az elnagyolt, mozaikszerű ecsetvonások alól néhol a kartonalap is előbukkan. A háttéren és a környezet tárgyain jelentkező színkezelést nem viszi végig következetesen a festő, már a női testek festésekor kevert színeket használ és - a plaszticitás érzékeltetésére - fény-árnyék hatásokra törekszik. A szecesszió késői - Rippl művészetében második - jelentkezéseként értékelhetjük a kép síkszerűségét, dekorativitását, a kontúrvonalak alkalmazását. E stílusirányhoz kapcsolva a festményt a téma kihívó, frivol megfogalmazása is.

  89. Rippl-Rónai József - Amikor az ember visszaemlékezéseiből él
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A bensőséges interieur-képek sorozatának nagyszerű darabja, teljes joggal nyerte el 1906-ban az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat díját. Közeli kapcsolatban áll a Fehér fa barna bútorokkal és a Flox és Filox c. képek összehangolt bensőséges színvilágával, hangulatával. Színeinek ereje és gazdasága azonban hatványozottabb. Képépítése mesteri: a közeli és távoli tér alkalmazásával fejezi ki a mű központi alakjának, az idős asszonynak fizikai és lelki távolodását, a világgal lassan, csendben megszűnő kapcsolatát. A második tér finom, szürkéskék színei érdekes ellentétet alkotnak az előtér vidám tarkaságával. Rippl-Rónai korábbi munkáinak felvázolt jelzéseivel, a sokszor megfestett tarka kendő égő vöröseivel. Az élet és az elmúlás megváltoztathatatlanságát szolgája az ablak és az ajtó tengelyébe állított hunytszemű, funkcióját vesztett tükör is: dísztárgy csupán.

  90. Rippl-Rónai József - Üvegablak a Japán Kávéház telefonfülkéjéhez
      • Iparművészeti Múzeum, Budapest

      A kivitelezést Róth Miksa végezte, Rippl-Rónai József terve alapján.

  91. Rippl-Rónai József - Karácsony
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A Karácsony és a Szomorúság című festmények azonos témát, hangulatot idéznek, valószínűleg közvetlenül egymás után készültek. A Szomorúság tömörebb, áhítatosabb változata a Karácsony című festménynek. Rippl-Rónai Kaposvárra való végleges hazatérése után nem sokkal házat vett a városban és a ház szobái korai interieur-képei szinteréül szolgáltak. A Karácsony teljes interieurt mutat, felvillantva a művész életének kedves, meghitt tárgyait. A kép sötét komor foltjai - a levelet író Lazarine és az elmenni készülődő idős asszony, a művész édesanyja - Rippl francia "fekete" korszakára utalnak. Az idős asszony alakja azonban szigorú kompozíciós eleme a képnek, a fekete színfoltok a téri ritmus kialakítói. Rippl művészi fantáziáját megragadta a feketék és az égő, világító színek együttes hatása. A dekoratív, színes kendő a karácsonyfa mögött a falon, a csíkos huzatú bútorok, a filodendron élénk zöldje, a csillogó díszek felragyognak, feloldva a komor előadásmódot, együttesen adják vissza a karácsony ünnepi varázsát.

  92. Rippl-Rónai József - Körtvélyesi kastély
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      1904-1905-ös tanulmányútja során az itáliai mozaikok monumentalitása, dekorativitása nagy hatással volt Rippl-Rónai művészetére. Később ezeket az élményeket beépítette festészetébe, és kialakított az úgynevezett kukoricás korszak technikáját. 1907-08-tól kezdve festményeit nagyjából azonos nagyságú, egyszínű ecsetvonásokból állította össze, melyek élénk, mozgalmas részei a nagy színfoltoknak. A körvonalak a dekorativitást, az apró foltok a tömegszerűséget erősítik. Az 1907-es Körtvélyesi kastély korai, kissé bizonytalan jelentkezése ennek a stílusnak. Több hasonló témájú képet festett, az itt látható kastély és kert az Andrássy grófok birtoka volt. Még az impresszionizmus hatása érződik abban, hogy feloldja a folyamatos körvonalakat és a fény-árnyék játéknak fontos szerepet tulajdonít, de már a divizionista elvekkel is szembefordul és a színeket nem bontja alkotóelemeikre, nagyobb jelentőséget tulajdonítva a tiszta, keveretlen, erős színeknek. A két égőpiros folt - a napernyő és az előtérben álló nő szoknyája - elsősorban a dekorativitás fokozására szolgál.

  93. Rippl-Rónai József - Mezei munka
      • 1910 körül
      • Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

      A tízes években készülhetett a friss, színes festékpacákból összeálló, de inkább vázlat jellegű Mezei munka. A képen a táj dekoratív zöld szőnyegéből szinte a horizontnál kivillannak a falu fehér falú piros tetős házai. Rájuk rímelnek a határban serénykedő parasztok ugyancsak piros és fehér ruhái s a szekér elé fogott ló fehér foltja.

  94. Rippl-Rónai József - Park aktokkal
      • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

      Rippl 1908-ban a Kaposvárhoz tartozó Róma hegyen, egy őspark közepén emeletes villát vásárolt. Hangulatos enteriőrképek után itt festette aktos kompozíciói sorát. Modelljeit közvetlen környezetéből választotta: "Piktúrámban van egy egész hosszú és lázas Lazarine korszak. Rajta kívül... Anella, feleségem húgának gyermeke... A harmadik modell, aki nagyon érdekelt, az Fenella volt." Rippl-Rónainak ezek a képei a festékpettyekből álló kukoricás stílust képviselik. Hatszor ismétlődő ruhátlan női akt hajladozó, ritmikus, mozgását figyelhetjük meg a képen. Mögöttük, félig takarva két kalapos, hosszú ruház nőalak látszik, álló és fekvő karcsú agár, keresztbe futó sövény, fatörzsek, fák és bokrok zöldje és foltokban előbukkanó ég. Dekoratív, síkszerű a megfogalmazás. A női aktokat szaggatott vonalú barna kontúr fogja közre. A testet síkhatást érzékeltetően festette Rippl-Rónai, az ecset szálai azonban kavargó nyomot hagytak. A homogén felületet így gazdagította, érzékenyen modellálta. Az alapvetően kétdimenziós kompozícióból ezáltal mintegy kiemelte a főszereplőt, a harmonikus mozdulatú női akt-sort. A kép többi eleme teljesen egynemű, egymás melletti festékfoltokból áll. Kétféle zöldet használ, az ösvény drappos, a kivillanó ég sárga, a fák törzse lila és helyenként előbukkan a dekli barna színe is. Rippl-Rónai az alla príma festés híve volt, mely gyors munkát feltételezett. Módszere az volt, hogy először meghúzta a kontúrokat, majd a közbülső felületeket foltszerű festésmódján matt hatású színekkel kitöltötte. A színeket közvetlenül a tubusból vitte fel. A képen nem keverni semmit! ez volt Rippl számára a színtüzesítés negatív parancsa.

  95. Rippl-Rónai József - Bonnard
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A francia Nabis képzőművész-csoport alkotójaként Rippl a csoport több tagjának portréját is elkészítette (Vuillard, 1897. o. szén, pasztell, elpusztult és Maillol, 1899. o. v. 100x76 cm, Párizs, Musée National d’Art Moderne). Elkészítette Thadée Natansonnak, a Nabis köré szerveződő szimbolista szellemű folyóirat, a Revuie Blanche főszerkesztőjének arcmását is (pasztell, p. 35x41 cm, ismeretlen helyen). A Bonnard-portré e sorozat része, az MNG tulajdonában van egy másik feltehetően Bonnard-ról készült pasztellkép is (29x24 cm). Rippl szerint Bonnard "formára, észjárásra, művészetre igazi montmartre-i alak volt". A kép bensőségesen láttatja a közeli barát lírai alkatát, a modell magába mélyed, a formák lágyak, elmosódók. Az 1897-es portrén már feloldódnak a korábbi alkotások éles kontúrrajzai és eltűnik a síkszerű ábrázolás. A Bonnard-portrén, Rippl-Rónai színredukciós korszakának e darabjánál szürke, fekete és barna árnyalatokból építkezik. A festmény a világos és sötét foltok harmóniájából bontakozik ki. A részben árnyékba boruló arcot sötét haj, szakáll és bajusz keretezi. A modell fekete sziluettrajzolatával válik ki a szürkés háttérből. A laza ecsetvonások festékrétege vékony, áttetsző. A kompozíció érdekessége a szimmetrikus, átlós felépítés. A megszokott mellképekkel ellentétben a kézfej kinyúlik a kép látószögéből.

  96. Rippl-Rónai József - Feketefátylas nő
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A kép Madme Mazet-t, a festőnőt ábrázolja, a kozmopolita "fin de siecle" nő megtestesítőjeként. A festő kétértelmű figurát alkotott; látszólag gyászoló nőt látunk, de az arckifejezés talányos, valami frivol kacérsággal.

  97. Rippl-Rónai József - Nő a kertben (Sétáló nő)
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Samuel Bing, a párizsi Art Noveau Galéria tulajdonosa 1895-ben felkérte az akkor Párizsban élő Rippl-Rónai Józsefet egy kötet rajzainak elkészítésére; ezeket aztán kőre rajzolva, Georges Rodenbach hozzájuk írt verseivel jelentette meg Les Vierges (A szűzek) címmel. A Nő a kertben-téma gyakran visszatért a Nabis csoport művészetében, melynek Rippl-Rónai is tagja volt. Ezek a művészek - Maurice Denis-től Edouard Vuillardon át Paul Ransonig - alkotásaikban a belső derűt, az állandóság érzését hangsúlyozták. Műveikre a lapfelületet egyenletesen kitöltő rajz, a dekoratív kontúrvonalak ritmusa jellemző. Rippl-Rónai rajzán a hangulati és tudati elemek képi összekapcsolását jól mutatja a termékenységet jelképező fánál sétáló, arányaiban is kiemelt leányalak. A művész az itt felvetett témát gobelinváltozatig fejlesztette tovább.

  98. Rippl-Rónai József - Fehér ruhás nő
      • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

      1895 táján Rippl-Rónai skót festőbarátjával közösen egy-egy könyvecske elkészítésén fáradozott. Miután elkészültek Rippl-Rónai litográfiái és Knowles fametszetei, kiadót kerestek, aki aztán szöveget íratott a rajzokhoz, mintegy illusztráltatta azokat. "...A skóté szomorú, az enyém víg; ő a halálra, én pedig az élet iránt nyújtok kedvet; az enyém a nyár, az övé a tél; az én könyvem a világosság, a fiatalság, a nap ragyogása és a szép természet bearanyozása, fiatal lánykák habozása az életük küszöbén, később, és végre amidőn megnyugodva tekintenek vissza múltjukra" - írja egyik levelében. Rippl füzetkéje Les Vierges (Szüzek) címen jelent meg és négy színes grafikai lapot tartalmazott. A kontúrozott síkokból alakított vonalas rajzot 1896-ban az itt látható pasztellban megismételte. (Ez időben vált kedvelt kifejezőeszközévé a pasztelltechnika.) Fehér ruház, lehajló, széles karimájú kalapban sétáló nőalakot látunk, kezében nyitott könyvvel. Zöld fűben lépked, háttérben a fák összefüggő lombja, a lombok közt kerek gyümölcsök piroslanak. A kép középtáján kővel szegélyezet kerti út húzódik végig. A nőalakot vastag kontúrral keretezett egységes fehér foltokból építi fel, a határoló vonalak hullámosan hajladoznak, sehol egy szögletes forma, minden hajlékony, minden lekerekített. A zöld mező és a fák zöld lombja is apró kerek felületek összességéből adódik, a tájképi részleteknél azonban a szecessziós síkszerű vonalritmusába plasztikus elemek is keverednek.

  99. Rippl-Rónai József - Kalitkás nő
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Finom artisztikum, harmonikus kolorit, érzékenyen kiegyensúlyozott kompozíció jellemzi a neuillyi évek "fekete" korszakának ezt a kimagasló alkotását. A zöld különböző árnyalataival megfestett interieur semleges környezetébe egy álló nőalak karcsú sziluettje rajzolódik. A kezében tartott kalitka tartásától kissé hátradől; a kibillenő mozdulat bizonytalansága a párás színek elmosódottságára fele. A zártságot érzékeltető mesterséges megvilágításban a tárgyak csak halvány körvonalaikban érzékelhetők, ugyanakkor a nőalak profilja és a kalitkát tartó kezek metsző fehérséggel válnak el a sötét háttérből. Az összemosódó színek és a foltokká sűrűsödő formák a szecesszió elvont képépítésének hatását jelzik. Rippl szecesszionizmusában az időtlenné tett pillanat "halk és komoly, sokszor szomorú" hangulata uralkodik. A jelzésszerű térábrázolás, a plaszticitásától megfosztott figura kecsesen ívelt mozdulata, az egymáshoz közel álló színek finom érzékisége Rippl sajátos stílusértelmezését, dekoratív formavilágát érzékelteti.

  100. Rippl-Rónai József - James Pitcairn Knowles portréja
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      James Pitcairn Knowles, akit a festmény széles karimájú kalapban mutat, maga is festő volt, skót származású. Rippl-Rónai közeli barátjává vált Neuillyben, rokonszenvezett művészi törekvéseivel és bemutatta őt Maillolnak. Rippl-Rónai fordította Maillol figyelmét a szobrászat felé, míg Maillol volt az, aki felkeltette Rippl-Rónai érdeklődését a szőnyegtervezés és általában az iparművészet iránt.

  101. Rippl-Rónai József - Öregasszony ibolyával
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Az 1890-es években Rippl-Rónai festményeire erősen hatottak az akkor Párizsban élő Whistler alkotásai. "Emlékezései"-ben Rippl így írt róla: "szokásba hozta egyes régi mesterek műveinek hosszúkás formátumát s a nagyobbrészt fekete vagy szürke ruhás nő vagy férfi alakjai, állva, ülve, mindig distingvált módon vannak beállítva ". Az Öregasszony ibolyával e periódus keskeny formátumú, jelzésszerű interieurökbe helyezett, egyalakos művei közé tartozik, akárcsak a Nő fehérpettyes ruhában, 1889, MNG; Kalitkás nő, 1892, MNG; Karcső nő vázával, 1892, mgt.; Öreganyám, 1894, MNG. A kép az öregség általános emberi tartalmát, az elmúlás, a magány érzetét sugallja. Az öregasszony hétköznapi ruhája és a pillanat mulandóságának ibolyacsokra a festményt az általános jelképteremtés szintjéről a lírai, szubjektív, intim szférába emeli át. Ez az intim szobabelsőkben élő világ a francia Nabis képzőművész csoport egyes alkotóinak vásznain is uralkodó szerephez jutott. A modell mögötti tagolatlan, szürke térben a kandalló-sarok az egyetlen interieurre utaló jelzés, a sötét alaptónus visszafogott színei: a kék, az okkerbarna, az olivazöld, a téglavörös és a lila. A jellegzetesen szecessziós kontúrrajzolat és a sziluettszerű ábrázolás a körvonalakon belül jelentkező plaszticitással, realisztikusabb látásmóddal párosul, ezt a formákat követő, látható ecsetvonások és az árnyékoló tónusok hozzák létre. Az arcon is finoman elmosódó árnyékbarázdák játszanak.

  102. Rippl-Rónai József - Nő fehérpettyes ruhában
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Az 1889-ben készült Nő fehérpettyes ruhában c. kép már a Munkácsy-hatástól felszabadult, új festői utat kereső Ripplt mutatja. J. P. Knowles ismertette meg vele az angol Whistler művészetét, akinek nagyvonalú kifejezésmódja, elegáns szürke-fekete színvilága nem maradt hatástalan a fiatal festőre. Ebben az időszakban Rippl hosszúkás formátumú képein életnagyságú figurák jelennek meg visszafogott eszközökkel ábrázolt interierurökben; az érzékeny festésmód finom beállításokkal párosul. A szinte jellegtelen háttér előtt kecsesen lépő karcsú nőalak kissé keresett mozdulata még a modell utáni festésre utal, de a dekorativitást hangsúlyozó, síkban megjelenő részletek, a tudatosan letompított színek és a festői kivitel finomsága már új személetet tükröz. A 19. sz. akadémikus zsánerfestészetének kötött formáitól eltávolodva Rippl ezzel a művel tette meg az első lépést a Whistler művészetével rokon szecessziós posztimpresszionisztikus megoldások felé.

  103. Rippl-Rónai József - Tekézők
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Rippl-Rónai "fekete" korszakának egyik főműve. A csak néhány konturral és sötét színű területekkel körvonalazott alakok azt a nyugalmat és lassú mozgást tanusítják, amely Rippl-Rónait e játékhoz vonzotta. Ez és több más ebben az időben készült festmény egy olyan fontos festő csoport hatását jelzi, amelybe Vuillard, Bonnard, Valloton és Denis tartozott, és amelyik Rippl-Rónait is tagjának tekintette.

  104. Rippl-Rónai József - Párizsi nő (Női fej)
    1. Munkácsy nem hitt annak a közlésemnek, hogy Saint-Marceaux szobrász két, az ő modorától egészen eltérő képemet megvásárolta. Mikor a szobrászt, kiről nem tudtam, hogy Munkácsy ismeri, neki mint vásárlót azzal a megjegyzéssel említettem, hogy nem közönséges művész hírében áll, azt mondta: de nem ám és nem is hiszem, hogy igaz ez az egész dolog . Nem is hitte, mondom, míg személyesen meg nem győződött róla. Elment hozzá, hogy megkérdezze. - olvasható Rippl-Rónai József 1911-ben megjelent emlékezéseiben. Rónai 1887 és 1889 között Munkácsy tanítványaként dolgozott Párizsban, ami gyakorlatban a mester modorában való festést és egyes műveinek másolását jelentette. Rónai eközben és titokban már a saját stílusának kialakításáért küzdött, mely - mint azt a fenti idézet is bizonyítja - nem találkozott mestere tetszésével. Amint a művész egyik legkitűnőbb monográfusa, Bernáth Mária írja: Rippl-Rónai 1889-ben kezdett Munkácsytól elszakadni, ekkor kezdődik ú.n. fekete korszaka. A Nő fehér pettyes ruhában (1889) című képével indítja újelezve: stílusát és ez a stílus kimunkáltan, valamint egyértelműen tükrözve a művész magáratalálását, az 1891-es évben teljesedik ki. 1891-re tehát Rónainak sikerült megtalálnia saját hangját, melynek bizonyságául 1892-ben önálló, gyűjteményes kiállítást rendezett a párizsi Osztrák-Magyar Követségen. E tárlaton, mely egyben a Munkácsytól való elszakadás demonstrálása is volt, szinte kizárólag női portrékat mutatott be, melyek sikere Rónai modernizmusba vetett hitének megerősödését eredményezte. Művészete ettől kezdve töretlenül haladt a modern festészet útján. Az 1892-es kiállításon bemutatott pasztell és olajelezve: női portrék közül ma már csak elvétve lelhető fel egy-egy darab. A párizsi Musée d Orsay állandó kiállításán szereplő Nő virággal (1891 ) , valamint a néhány éve felbukkant Vöröskontyos női fejelezve: (1891) éppúgy e ritkaságok közé tartozik, mint a több mint egy évszázados lappangás után most aukcióra kerülő Párizsi nő. E kivételes művészi minőségű és borzongatóan szép női képmás egykor Zala György szobrászművész tulajdonában volt. A rendelkezésre álló adatok szerint Zala a képet 1892 és 1898 között vásárolta vagy kapta és az 1900-as budapesti Royal Szállóban rendezett Rónai-tárlat katalógusában már az ő tulajdonaként szerepelt. A mű önértékét erősíti, egyfajta külön nemességet is kölcsönöz számára az a tény, hogy a Millenniumi Emlékmű megalkotásával legnagyobb szobrászaink sorába lépett Zala György gyűjteményében volt egykor. A Párizsi nő Rónai álomszerű hangulatú lélekportréinak egyik legihletettebb darabja. A képhez hasonlóan a sorozat többi ismert olajfestésű példánya is a pasztellkréta jellegzetességeit mutatja. Igazi festői bravúr, ahogy Rónai az olajat vékonyan, épp csak a vászonra lehelt, lágy színek összeolvasztásával, az erőteljes kontúrozás mellőzésével alkalmazta. S bár Szomory Dezső író ezekkel a képekkel kapcsolatban a szomorú asszonyok világa kifejezést használta, ez azonban korántsem meríti ki e különböző lélekállapotokat rendkívüli érzékenységgel megidéző portrék egész világát. Az ábrázolt nők elsősorban komolyan és elgondolkodva tekintenek a nézőre, képmásaik a távolságtartás és közvetlenség határán egyensúlyozó megannyi személyes vallomás. Rónai a rendkívül vékonyan alkalmazott olajfestékkel a minőségi festővászon szövetét is a kompozíció szerves részévé avatta olymódon, hogy a szövet apró mintázata finom vibrálással öleli körül modelljei alakját. E műfogással érte el, hogy a sorozat olajfestésű darabjai, így a Párizsi nő is a legfinomabb pasztellképek lebegően éteri hatását kelti. A kép eredeti keretében, restaurálatlanul és (talán épp ezért) kifogástalan minőségben maradt fenn a mai napig, ami a születésétől eltelt több mint száz év távlatában szintén figyelemreméltó ritkaságnak tekinthető.

      Proveniencia:
      egykor Zala György szobrászművész tulajdonában
      Kiállítva:
      Rippl-Rónai József impressziói 1890-1900. Budapest, Royal Szálló, 1900. december 22 - ? (kat. 132. Női fej jelezve: Zala Gy.-é )
      Feltehetően kiállítva:
      Rippl-Rónai József kiállítása. Párizs, Palais Galliera (Osztrák-Magyar Követség ) , 1892. március 30 - április 15. (katalógus nem ismert)
      RA

  105. Rippl-Rónai József - Sárosi mezők
    1. Rippl-Rónai József Csontváry Kosztka Tivadarhoz hasonlóana gyógyszerész-szakmát hagyta ott a képzőművészet kedvé-ért. Előbb Münchenben, később, 1887-től Párizsban folytatottfestészeti tanulmányokat. A francia főváros a századfordulókulturális központjaként vonzotta a művészeket a világ min-den tájáról. Maupassant ,,Szépfiú című regényében álnévenfelbukkanó Munkácsy Mihály segédjeként, majd a Gauguinútmutatásain elinduló Nabis csoport tagjaként Rippl hamarotthonra lelt Párizsban. Munkácsy hatásától eltávolodvaposztimpresszionista és szecessziós stílusjegyekkel rendelke-ző munkáival a legmodernebb irányzatokhoz csatlakozott az1890-es években.Noha anyagi gondjai nem ösztönözték, 1902-ben hazaköltö-zött Kaposvárra, sőt 1908-tól a Róma dombon vásárolt különbirtokot, emeletes házzal, kerttel, műteremmel. Szülőhelyé-nek periférikus kisvárosi élete érdekes módon ösztönzőleg ha-tott a modern metropolisz forgatagában részt vett festőre, újtávlatokat nyitva művészetében. Kaposváron a legnagyobbelőszeretettel családtagjait választotta modellnek. Egyszerűkinézetük, lassú, megfontolt mozdulataik kötötték le, melyek-ben belső tulajdonságaik tükröződését kereste. ,,A család, ro-konság, ismerősök élete, szokásai, a kis város társadalmánakjellemző típusai, házatája, tűzhelye - megannyi táplálója lan-kadatlan munkásságának. S ezen a levegőn, az otthon mele-gén művészete teljesen kinyílt, s szinte frissült erővel buzgottfel tehetségének gazdag forrása. Főképp mint kolorista emel-kedett fejlődésében, s tágította művészetének határait. - írtaPetrovics Elek 1906-ban.1910 előtt, a barna kontúrok által körülhatárolt, nagy ki-terjedésű dekoratív színfoltokra épülő ,,kukoricás korsza-kát megelőző időszakban elsősorban a családtagjait és is-merőseiket ábrázoló pasztell-interieurökre koncentrált,melyek finom tónusokban, szűk képkivágatokban adtákvissza az intim, békés családi légkört. Az aukcióra kerülőmű, mely Rippl-Rónai szüleit ábrázolja az étkezőasztalmellett, édesapja halálát (1908) megelőzően, talán 1906-ospesti kiállítása idején készülhetett. A Könyves KálmánSzalonban tartott gyűjteményes tárlata a modern művészethatalmas sikereként vonult be a művészettörténetbe, hi-szen az azt követő árverésen franciás igazodású képei (kö-zel négyszáz darab) végre vevőre találtak. Ekkortól tartot-ta számon a hazai sajtó is a művészeti élet körülrajongott,vezető személyiségeként.A most kalapács alá kerülő mű a Magyar Nemzeti Galériábanlátható 1907-es Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett címűkettős portréhoz hasonló témát dolgoz fel. A festő sötétruhás,ősz szakállas édesapja az asztalnál, ugyanazon biedermeierülőgarnitúrán foglal helyet. A kompozícióról csak a pipázóPiacsek bácsi hiányzik, akit egy háttal ülő fejkendős nőalak,feltehetően a művész édesanyja helyettesít. Hasonló hangula-tot áraszt a Hárman iddogálnak című pasztellkép (1904), aholapja baráti asztaltársasága látható. Mindhárom kép az össze-tartozásról, az együttlét mély lelki tartalmáról szól.Az asztalterítőn kirakott étkészlet csendélete megismétli amagukba süppedt emberek mozdulatlanságát a várakozás-ban, az örökké tartó, kimerevített pillanat képi létmódját.Nem véletlen a fotográfia és Rippl interieurjeinek hasonlósá-ga. Nemcsak azért, mert Rippl saját fotóit használta fel, defelfogásmódjukban is közösek. Miközben felvételei feltárjákegy sajátságos, kényelmes polgári életmódnak a rejtett kin-cseit, aközben magát a modern képet is definiálják. A modernműalkotás több mint a valóság visszatükrözése, több minthangulat, több mint érzelem - a kép mielőtt mindezzé válhat-na festék a vásznon - határozta meg Rippl párizsi barátja,Maurice Denis. S mint ilyen állandó várakozás a létmódja, akép a befogadás változatosságának kitetten létezik.Az apa csukott szeme a fiával való őszinte és bizalmas kap-csolatára utal, a csendre, mely körülveszi a meghitt délutánipihenést. A helyenként kimondottan élénk színsávok (pl. sár-ga rámájú képek a falon, rőt bútorszegélyek) a görnyedő apaés környezete szürke tónusait ellensúlyozzák. A pasztellszí-nek szelídsége tovább fokozza a műalkotás megindítóan ben-sőséges hangulatát. A kép statikus kompozícióját az élénkkék foltok háromszög-szerkezete is hangsúlyozza. Rippl-Rónai József méltán lett a századforduló egyetemes művésze-tének egyik legjelentősebb alakja. Páratlan empátia mutat-kozik meg képi idilljein. A fénylő színkezelésben, az esetle-gesnek tűnő komponáltság ellenére is mérhetetlen nyugalom-ban. Aukcióra kerülő kompozíciója családja iránt érzett sze-retetének tanúbizonysága, az alkotói lényében lakozó harmó-niának tökéletes kivetülése.

  106. Rippl-Rónai József - Szüleim (A művész édesapja, kaposvári lakásukban )
    1. Rippl-Rónai József Csontváry Kosztka Tivadarhoz hasonlóana gyógyszerész-szakmát hagyta ott a képzőművészet kedvé-ért. Előbb Münchenben, később, 1887-től Párizsban folytatottfestészeti tanulmányokat. A francia főváros a századfordulókulturális központjaként vonzotta a művészeket a világ min-den tájáról. Maupassant ,,Szépfiú című regényében álnévenfelbukkanó Munkácsy Mihály segédjeként, majd a Gauguinútmutatásain elinduló Nabis csoport tagjaként Rippl hamarotthonra lelt Párizsban. Munkácsy hatásától eltávolodvaposztimpresszionista és szecessziós stílusjegyekkel rendelke-ző munkáival a legmodernebb irányzatokhoz csatlakozott az1890-es években.Noha anyagi gondjai nem ösztönözték, 1902-ben hazaköltö-zött Kaposvárra, sőt 1908-tól a Róma dombon vásárolt különbirtokot, emeletes házzal, kerttel, műteremmel. Szülőhelyé-nek periférikus kisvárosi élete érdekes módon ösztönzőleg ha-tott a modern metropolisz forgatagában részt vett festőre, újtávlatokat nyitva művészetében. Kaposváron a legnagyobbelőszeretettel családtagjait választotta modellnek. Egyszerűkinézetük, lassú, megfontolt mozdulataik kötötték le, melyek-ben belső tulajdonságaik tükröződését kereste. ,,A család, ro-konság, ismerősök élete, szokásai, a kis város társadalmánakjellemző típusai, házatája, tűzhelye - megannyi táplálója lan-kadatlan munkásságának. S ezen a levegőn, az otthon mele-gén művészete teljesen kinyílt, s szinte frissült erővel buzgottfel tehetségének gazdag forrása. Főképp mint kolorista emel-kedett fejlődésében, s tágította művészetének határait. - írtaPetrovics Elek 1906-ban.1910 előtt, a barna kontúrok által körülhatárolt, nagy ki-terjedésű dekoratív színfoltokra épülő ,,kukoricás korsza-kát megelőző időszakban elsősorban a családtagjait és is-merőseiket ábrázoló pasztell-interieurökre koncentrált,melyek finom tónusokban, szűk képkivágatokban adtákvissza az intim, békés családi légkört. Az aukcióra kerülőmű, mely Rippl-Rónai szüleit ábrázolja az étkezőasztalmellett, édesapja halálát (1908) megelőzően, talán 1906-ospesti kiállítása idején készülhetett. A Könyves KálmánSzalonban tartott gyűjteményes tárlata a modern művészethatalmas sikereként vonult be a művészettörténetbe, hi-szen az azt követő árverésen franciás igazodású képei (kö-zel négyszáz darab) végre vevőre találtak. Ekkortól tartot-ta számon a hazai sajtó is a művészeti élet körülrajongott,vezető személyiségeként.A most kalapács alá kerülő mű a Magyar Nemzeti Galériábanlátható 1907-es Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett címűkettős portréhoz hasonló témát dolgoz fel. A festő sötétruhás,ősz szakállas édesapja az asztalnál, ugyanazon biedermeierülőgarnitúrán foglal helyet. A kompozícióról csak a pipázóPiacsek bácsi hiányzik, akit egy háttal ülő fejkendős nőalak,feltehetően a művész édesanyja helyettesít. Hasonló hangula-tot áraszt a Hárman iddogálnak című pasztellkép (1904), aholapja baráti asztaltársasága látható. Mindhárom kép az össze-tartozásról, az együttlét mély lelki tartalmáról szól.Az asztalterítőn kirakott étkészlet csendélete megismétli amagukba süppedt emberek mozdulatlanságát a várakozás-ban, az örökké tartó, kimerevített pillanat képi létmódját.Nem véletlen a fotográfia és Rippl interieurjeinek hasonlósá-ga. Nemcsak azért, mert Rippl saját fotóit használta fel, defelfogásmódjukban is közösek. Miközben felvételei feltárjákegy sajátságos, kényelmes polgári életmódnak a rejtett kin-cseit, aközben magát a modern képet is definiálják. A modernműalkotás több mint a valóság visszatükrözése, több minthangulat, több mint érzelem - a kép mielőtt mindezzé válhat-na festék a vásznon - határozta meg Rippl párizsi barátja,Maurice Denis. S mint ilyen állandó várakozás a létmódja, akép a befogadás változatosságának kitetten létezik.Az apa csukott szeme a fiával való őszinte és bizalmas kap-csolatára utal, a csendre, mely körülveszi a meghitt délutánipihenést. A helyenként kimondottan élénk színsávok (pl. sár-ga rámájú képek a falon, rőt bútorszegélyek) a görnyedő apaés környezete szürke tónusait ellensúlyozzák. A pasztellszí-nek szelídsége tovább fokozza a műalkotás megindítóan ben-sőséges hangulatát. A kép statikus kompozícióját az élénkkék foltok háromszög-szerkezete is hangsúlyozza. Rippl-Rónai József méltán lett a századforduló egyetemes művésze-tének egyik legjelentősebb alakja. Páratlan empátia mutat-kozik meg képi idilljein. A fénylő színkezelésben, az esetle-gesnek tűnő komponáltság ellenére is mérhetetlen nyugalom-ban. Aukcióra kerülő kompozíciója családja iránt érzett sze-retetének tanúbizonysága, az alkotói lényében lakozó harmó-niának tökéletes kivetülése.

  107. Rippl-Rónai József - Nyitray József arcképe
    1. Nyitrai József a Kiss József által szerkesztett A HÉT-ben leggyakrabban vezetékneve anagrammjával, Yartin, olykor Y. J. monogrammal jegyezte írásait, de néha a Pamacs álnevet is használta. Nevének a Rippl által is használt, nemesi származásra utaló ipszilonos változatával nyomtatásban nem, csupán a magánszférában, Lyka Rétinek küldött levelében, illetve Nyitrainak Koronghy Lippich Elekhez intézett kérelmében találkozunk. A Hét mellett munkatársa lett a Lyka Károly által szerkesztett Művészetnek, majd Lázár Béla rövid életű Modern Művészetének. A progresszív magyar művészet szószólója volt a napilapokban is. Megalakulásától, 1903-tól rendszeresen tudósította Az Ujság olvasóit a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatairól. Levelezője volt az 1899 októberében indult Magyar Nemzetnek, amelynek jog-elődjénél már hosszú évek óta dolgozott. Magáról Nyitrai Józsefről, aki "a modern magyar műkritikaírás legelső kíváló képviselője volt" (Bernáth i.m.) szinte semmit sem tudunk. Még születési adataiban sem lehetünk biztosak. A Petőfi Irodalmi Múzeum adattárában fellelhető gyér információk szerint Nyitrai József újságíró, műkritikus, festő 1874-ben született Pápán és 1946 január 14.-én halt meg az U.S.A.-ban, közelebbről nem ismert helyen. Emigrációs éveiben az Amerikai Magyar Népszavában és Az Ember című lapban jelentek meg írásai. A születési év helyessége iránt azonban kétség merül fel, ha a Rippl által festett portréra nézünk, mely nem egy húszas éveinek közepén járó, hanem egy javakorabeli embert ábrázol. Lyka Károly 1893. október 20.-án Réti Istvánnak Rómából küldött leveléből kiderül, hogy ekkor már házas ember volt..."Nem is kell Önnek megírnom, hogy Nyitrayék megérkezte uj életet jelez itt. Most együtt csinálunk egy bohéma familiát, mindnyájunk csak éppen írással, festéssel fogja tengetni magát... (M.N.G. Adattár Ltsz. 7937/1955. Publikálatlan) Jelentős újságírói múlttal a háta mögött 1899 őszétől ismét Rómában találjuk. A Scuola Libera élő modelles osztályában folytat festészeti tanulmányokat. Innen fordul Koronghy Lippich Elekhez, a közoktatásügyi minisztérium művészeti ügyosztályának vezetőjéhez a havi 150 forintos művészeti segély iránti folyamodványának támogatását kérve, s indokait hosszasan sorolva. " ...hosszú évek küzdelme után most állok azon a ponton, mikor mint festő, tárlaton léphetnék föl. Mint hírlapíró, csak nagyritkán szakíthattam magamnak időt arra, hogy a festéssel foglalkozhassam. Mult szeptemberben végre otthagyva a szerkesztőséget, s megelégedve 70 forint havi fizetéssel, eljöttem Rómába, hogy itt befejezhessem tanulmányaimat, s nyugodtan, szerkesztőségi detail-munkákkal nem foglalkozva, foghassak bele régi óhajom teljesedésébe. Sok nyomoruságot állok ki miatta, s most a végpontnál végtelen hálával fogadnám ő excellenciája kegyes segítségét. / Nagyságod azt kérdezhetné, és méltán, hogy mire jó az, ha valaki a nyugodt hírlapírást fölcseréli a festéssel, mely több proletárt teremt, mint nem. / A hírlapírói pálya engem a legnagyobb mértékben idegbeteggé tett örökös izgalmaival és éjjeli - nappali munkáival, azután meg nem biztos. S azt is méltóztatik tudni, hogy még kormánypárti szerkesztőségek is jönnek-mennek-változnak. Huszonkét évig egy huzamban a kormány lapjánál voltam, hol anyagilag nem vagyok képes annyira vinni, hogy fölnőtt családtagokban bővelkedő családomat eltarthatnám. A festéssel azonban meg lehet próbálkozni nemcsak a pesti tárlaton, de számos más tárlaton is. A festésre kiolthatatlan vágy sarkal, eddig is annyi áldozatot hoztam érte családom rovására is, hogy azt csak a legnagyobb idealizmus és becsvágy menti... Ha abbahagyom most a félig kész munkát, akkor egész római tartózkodásom, összes több évi igyekezetem hiábavaló, mert a nyomorúság arra fog kényszeríteni, hogy az ősszel visszamenjek a redakcióba, s onnan többé nem szabadulok, mert a hírlapírás az egész napot igénybe veszi, s ez esetben le kell majd mondanom... minden reményemről." (O. Sz. K. Kézirattár Ltsz. 1927/37. Publikálatlan) E levélrészletből világossá válik számunkra, hogy Nyitrai József valóban nem születhetett 1874-ben, hiszen 1900-ban már 22 éve dolgozik a kormány lapjánál, tehát 1878 óta, ami l860 körüli, de inkább korábbi születési dátumot feltételez. Annál tiszteletre méltóbb az a kitartó igyekezet, amellyel festészeti álmaihoz ragaszkodik, s amelyek a források szerint szerény eredményt hoztak. A Nemzeti Szalon 1900 november - decemberi Téli kiállításán Jartin Józsefként szerepelt két képpel (Kat. 47. A müncheni angol parkból, olaj, 85 frt.; . 48. Reggeli táj, olaj, 90 frt.) 1901-ben az Őszi kiállításon Yartin - Nyitrai Józsefként egy olajfestménnyel (Kat. 157. Bolgár-tanya a Rákoson, 240 kor.), valamint négy festménnyel 1905-ben a Karácsonyi tárlaton (Kat. 52. Téglaégető Nagybányán, 53. Aranyzúzó Nagybányán, 59. Esti táj, 60. A Rákosról). A nagybányai képek tanúsága szerint nemcsak lelkes propagátora volt a nagybányai művészeknek, de a helyszínen festeni is akart. Réti, aki nyilván ismerte Nyitrait, ( Lyka levele is erre utal) az 1903. évben az iskolában dolgozók között Yartin Györgyöt említ. Festői életműve nyílván bővebb volt, azonban képei közül egy sem került elő. Publicisztikai tevékenysége viszont megkerülhetetlen része a századforduló magyar művészettörténetének. Ezt a komoly, felelősségteljes, kitartó személyiséget örökíti meg nagy rokonszenvvel Rippl-Rónai, s teszi testi valójában is a művészettörténet kitörölhetetlen részévé.
      Kiállítva:
      1900, Rippl: (Nyitray József arcképe), 1940, Almásy aukció IV 372, 1941, Almásy aukció V 457, 1996. Szept, Blitz aukció, 1998, Rippl-Rónai József műveinek gyűjteményes kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria (kat. 273. o. 44. kép) Rippl-Rónai József (186-1927): Nyitray József arcképe, 1899 Pasztell, karton 42,5 x 31 cm J.j.l.: Nyitraynak Rónai 99 Kiállítva: Rippl-Rónai József impressziói (1890-1900). Royal Szálló, Budapest, 1900. december. Kat. 157. (Yartin József arcképe) Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete IV. Művészeti Aukció, 1940. Kat. 372. ugyanott V. aukció, 1941. Kat. 457. Blitz Galéria V. aukció. 1986. Kat. 118. Rippl-Rónai József műveinek gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1998. Kat. 273. o. 44. kép.
      Irodalom:
      Bernáth Mária: Nyitray József arcképe. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1998. Kat. 273.o. Magyar Művészet 1890-1900. I. szerk. Németh Lajos, Budapest 1981. 179-183, 268. A HÉT politikai és irodalmi szemle 1890-1899, 1900-1907. Válogatás. Szerk. Fábri Anna és Steinert Ágota. Magvető, Budapest 1978. Réti István: A nagybányai művésztelep. Budapest, 1994
      Proveniencia:
      Rippl-Rónainak a magántulajdonban lévő műveiről vezett jegyzékén a harmadik "Nyitrai festő- kritikus pasztell portréja" (M.N.G. Adattár Ltsz. 4895) eszerint az U.S.A.-ba való kivándorlásáig Nyitrai Józsefé, majd a katalógus adatok alapján valószínűleg 1941-ig a családé, azóta legalább kétszer cserélt gazdát.
      CsM